18. rész: Kísért a múlt

Nos, itt lennék végre egy újabb résszel. Remélem tetszik, habár picit rövid.

*Nala szemszöge*

Hilda már egész sokáig elvan. Már rég vissza kellett volna érnie, mert már látom Hablatyékat.

-Van itt valaki – jelentette ki Hablaty miközben egy apró nyílvesszőt helyezett egy asztalra.

-He? – Bélhangos csak ennyit tudott reagálni.

-Kijátszotta a felderítőinket és csapdát állított.

-És megzavarta a fiús dumcsit! – ezzel Fafej felvette a nyílvesszőt és mintha Eretre célzott volna, elhajította.

-Ho-ho-ho! – szerencsére csak a fát találta el, amit éppen cipelt.

-Majd én elintézem! – csattant fel Bélhangos, mire Hablaty lefogta.

-Lassíts, Bélhangos! Kell egy erdei keresőosztag és légi felderítés. Fogatlannal pedig megnézzük a partot – osztotta ki a feladatokat.

-Tudod, nem tanácsolnám, hogy elvidd Fogatlant bárhová, főnök – kezdett vészjósló hanglejtéssel Eret. – Tudom ki csinálta ezt. Emlékeztek, amikor egy sárkányvadászról beszéltem nektek, Mogor a Mord?

-Ja rémlik valami – mondtam neki.

-Na, ez az ő kézmunkája – válaszolt.

-Annyira nem lehet ügyes. Gazdátlanul hagyta a csapdát – mondta Hablaty, amin Eret csak nevetett.

-Semmi sem lehet puszta véletlen, ha az öreg Mogorról van szó. A vadászatért él. Bemászik a prédája agyába, hogy ő irányítsa minden lépését. Neki mindez játék – komorodott el.

-Ha! Akkor most nem tudja, hogy kivel játszik! – mondta vállvetve Asztrid.

-Így van. Volt már dolgunk ilyennel – helyeselt Hablaty.

-Nehogy alábecsüld őt, Hablaty! Higgy nekem. Még visszajön – jelentette ki.

-Mi pedig várni fogjuk – ezután Hablaty elkezdte kiosztani a feladatokat a Mogorral való találkozáshoz.

*Én szemszögem*

Már órák óta csak egy könyv felett roskadok, és még mindig nem találtam meg azt a választ, amit kerestem. Igazából már arról sincs fogalmam, hogy mit keresek valójában, nem beszélve arról, hogy miért is keresem. Majd hirtelen, mint ha a jövőbe lettem volna, olyan vibrálás-szerűen.

-De én nem tehettem mást! – könyörgött valaki, egy női hang volt, a térdén egy magas férfi előtt.

-Ó, drágám, ha nem tehettél volna mást, akkor mégis miért vagy itt? Te gyáva vagy! – mondta a férfi.

-De Mogor, ha meghal mindenki, akkor ki lesz, akit feláldozhatsz? Már nincsen más… – kérlelte, de aztán a férfi, mint kiderült Mogor a nyakánál fogva felemelte, és szorította.

-Hidd el, Hilda édes, meg fogod bánni, hogy nem haltál meg akkor – a szívem megállt egy pillanatra az alak neve hallatán, majd mikor a földre dobta, holtan feküdt és az arcát meglátva felismertem magamat. Majd véget ért a látomás. Még percekig ott ültem egyhelyben, amíg Hikari és Nala fel nem ébresztett bambulásomból.

-Hé! – szóltak.

-Jaj, bocsi, csak gondolkodtam.

-Azt láttuk – mondta szarkasztikusan Nala.

-Gondolom van valami, különben nem kerestetek volna – állítottam.

-Nos, ami azt illeti, van valami – kezdett bele Hikari egy kicsit olyan hangon, mintha nem tetszene neki, amit mondani szeretne.

-Ki vele. Ennél rosszabb már nem lehet a napom.

-Hát, kiderült, hogy van egy vadász, aki Fogatlanra pályázik, és ő az a Mogor fazon – egy fél percig még levegőt is elfelejtettem venni, amíg sikerült összeraknom a képet. Mogor egy Éjfúriavadász, és valamiért teszek neki valamit, amibe nem halok bele, így megöl az, aki Fogatlanra is vadászik, aki idehozta a Fényfúriát is, és én ebbe halok bele, ha minden igaz abból, amit láttam.

-Hilda? – kérdezték, hogy még élek-e, de még én sem tudtam rá a választ.

-Van még valami? – tettem fel, gondolva, hogy még más is van a háttérben.

-Nos, van. Ha Eret jól informált, akkor ma este visszajön és első megállója Hablaty háza lesz Fogatlan miatt – vázolta Nala.

-És?

-Kellesz, mert rajtaütést tervezünk hozzá – mondta félve Hikari, tudva, hogy mit reagálok.

-Tudjátok, hogy mi erről a véleményem, nem igaz?

-És? Tudod, hogy előbb-utóbb úgyis beleegyezel – vigyorgott Nala.

-Jól van. Mi a terv? – ezután alaposan elmesélték a tervet, amit az este meg is valósítottunk.

A látomásom óta arra sem tudtam koncentrálni, hogy miért is vagyok ott, ahol, annyira elkalandoztam. Ezután már csak a jelszóra figyeltem fel.

-Most! – kiáltotta Hablaty, mire mindenki berontott valahonnan a házba teljesen felszerelkezve. Én a tetőről ugrottam be a tetőablakon az egyik gerendára.

-Bocs, hogy rátok török – kért elnézés ironikusan Bélhangos, míg fejsze-kezét Mogorra meresztette.

-Azt hitted ide jöhetsz a házamba, beülhetsz az apám székébe, és fenyegetheted a sárkányomat? Ez itt Hibbant-sziget, és mi mindig megvédtük az otthonunkat nálad sokkal rosszabbaktól is – fenyegette Hablaty.

-Ú! Hogy forr benned a tettvágy, ez tetszik, csakhogy, attól tartok, hogy tévedsz. Mert hozzám foghatót nem láttál még sosem – ijesztegetett Mogor minket, majd hallottam sárkánylépteke, majd mire  fütyült, azok berontottak, savas köpetükkel szétmarták a házat. Próbáltam menteni a menthetőt, először is, a földön heverő könyvet, amit Hablaty olvasott, mielőtt belépett az ellenség a házba. A többiek addig egymást mentették, Bélhangos pedig kivitte Halvért a házból, amíg az össze nem dőlt.

-Legyen kész a sárkányom, mire visszajövök – kezdett bele újabb fenyegetésébe a gonosz – máskülönben elpusztítok mindent, amit szeretsz!

Ezután Hablaty és Valka elkezdtek kiutat keresni, míg én Mogor után rohantam és rátámadtam.

-Ez szép próbálkozás volt, de miért volt értelme? Úgyis láttam, hogy jössz.

-Akkor ezt lásd meg te féreg! – mondtam, majd hátráltam, miközben láthatatlanná váltam.

-Ha! Ez már nem jön vissza – mondta, és még mindig a füstöt bámulta, míg én a háta mögött álltam, majd meglendítettem a kardomat, de elkapta a karomat. – Szép volt! Gratulálok, de hallottam kardod susogását. Tudod mit? Te még jól jöhetsz nekem – mosolygott amíg én a fejében turkálva meg nem leltem célját, amire elmeresztettem a szememet. – Fogd! És majd, amint kell, szólítani fog a csatába, ahol mellettem harcolhatsz, ahol győzedelmet arathatunk együtt. Tudom, hogy erre vágysz, látszik a zöld szemeidben, amik úgy csillognak, mint az erdő legmélyebben elásott kincse. Hidd el, édes, ez nem nekem válok hasznomra, hanem téged segít – egy fél percig még néztem a köpenyt, amit elém dobott, belsejében tőrökkel, egy karddal, egy íjjal, rengeteg nyílvesszővel, és egy rakás pengével. Ezután döntésre jutottam.

-Rendben – nyújtottam a kezemet, amit meg akart fogni – De még előtte tisztázzunk valamit. Nem fogod meggondolni magad, mert ha így lesz, akkor magammal viszlek a sírba.

-Rendben – majd készültem kezet rázni velem, mire ő húzta el a kezét – De a nevedet sem tudom, kedves…

-Hilda – vágtam rá.

-Rendben, Hilda. Megegyeztünk – majd kezet ráztunk. Felvettem a köpenyt és eltűntem a füstös éjben. Azután senkihez nem szóltam, csendben hallgattam, ahogy Hablaty arról beszél, hogy felkeressük a Titkos Világot, és elindulunk nyugatra.

Otthon mindent összepakoltam, ami kellett, majd Kristallal elindultam egyedül az éjszakába.

-Hilda, minden rendben? Olyan csendes vagy egy ideje – kérdezte Kristal, mire egy könnycsepp legurult az arcomon.

-Semmi bajom, csak muszáj volt megtennem valamit a nagyobb jó érdekébe, de félek, hogy nem ez a helyes döntés – kezdtem kételkedni.

-Ne aggódj ezen. Bármit is tettél, minden bizonyára jó okkal tetted. És nem számít mi is az, amíg a mi érdekeinket tartottad szem előtt – mondta nyugodtan Kristal.

-Köszönöm Kristal. Erre szükségem volt – mosolyodtam el.

-Szívesen, máskor is.

-De egy valamit meg kell tenned értem – kezdtem neki.

-Jaj, ne, ez nem hangzik túl jól.

-Bármi lesz is, meg se próbáld megkísérelni a követésemet! – adtam ki neki parancsba, majd leugrottam a hátáról és elindultam a Mogor által megadott helyszínre sárkányként láthatatlanul, elrejtve az összes nyomot, amit ejtettem út közben. Mikor egész közel értem a szigethez, a vízhez lapulva repültem be, majd gyorsan átváltozva bementem azarénába, ahova Mogor hívott.

-Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan megérkezel. De tudtam, hogy számíthatok rád – fordult felém egy félmosollyal a pasas.

-Remélem én is számíthatok rád – mosolyogtam én is felé.

-Ó, ezen ne aggódj. Csak egyetlen kérésem van hozzád – kezdte, amit nem is kellett befejeznie, mert hallottam a gondolatait.

-Ezt nem tehetem meg – válaszoltam a fel sem tett kérésre.

-Még azt sem tudod, mit kérnék tőled – döntötte meg a fejét.

-Ó, nehogy azt hidd, hogy nem ismerem a szándékaidat. Nekem más célt szánt az élet, és ahhoz, hogy azt beteljesítsem, nem szabad ezt tennem. Azzal megszegném azt az ígéretet, amit egy barátomnak tettem – ködösítettem el a mondandóm szövegét.

-Értem. Tehát Fúriavérrel nem piszkolhatod be a kezeidet, nem igaz? – majd mikor egy szót gondolt, azonnal tudtam, hogy tudja.

-Nem változok át, és nem is fogok egy jó ideig. Nem kérheted tőlem, hogy mancsomat véssem egy Fúriába! – tiltakoztam.

-Akkor igaz. Xena teremtmény vagy.

-És tudni akarod miért engem választott? – kérdeztem, mire egy kést szegeztem a nyakához. – Mert nem csak a szavakkal tudok bánni.

-Viszont elfeledkeztél arról a tényről, hogy sárkányaim is vannak – mondta, majd elkezdett volna fütyülni nekik, mire én szorosabban nyomtam a kést a torkához.

-Egy füttyszó és magad vágod el – fenyegettem.

-Rendben – eresztettem el. – Értettem. De honnan tudtad a tervemet? Itt és most megölhetnélek, de nem teszem, mert valami azt súgja, te más vagy, mint a többi.

-Mert így is van. És hogy honnan tudom a terved, az maradjon titok. Amíg én felvázolom a tervet a többieknek, te előkészíted hozzá az eszközöket. És igen, még mielőtt kérdeznéd, most én parancsolok – ő ott állt nézve, ahogy elmegyek az arénából és a késeimet visszarakom a tartóiba.