(Spoilerek a filmből, és tudatni szeretném, hogy az esküvő a
filmben télen kerül megrendezésre, de a történetben nem lehet várni addig...)
A fejezetben elhangzó dal az Aranyhaj: A sorozat egyik
betétdala: Nem félek!
Szereplők:
Varian: Ismerős ismeretlen, később kiderül
Ariana: Pléhpofa
Frederick: Valka
Aranyhaj: Hablaty
Eugén: Asztrid
Pete: Hikari
Stan: Melena
Tábornok: Hilda
Cassandra: Meglepi :)
Nép: Hibbanti lakosok + a Kivetettek
*Én szemszögem*
Teltek a napok, és semmi sem történt. Természetesen nem is
nagyon igaz, mert jó, lesz valami, ami nem kis jelentőségű. Éppen készültünk a
holnapi esküvőre. Minden tökéletes lesz úgy, ahogy egy álom esküvőt el tud
képzelni az ember. Erre az alkalomra még Pléhpofa is visszajött. De hirtelen a
boldogság elszállt, egy ismeretlen hajó közeledett a sziget felé, majd megállt
a dokkon. Az egész Haddock család elment köszönteni az idegent. Viszont
ahelyett, hogy leszállt volna valaki a kikötés után, az egész szigetet füst
lepte el. Ez valami olyan volt, ami nem Füstfúriáktól származik. Az könnyen
felismerhető, de ez teljesen más volt. Majd hallottunk hangokat.
-Üdvözlet Hibbant népe! Ma egy különleges nap lesz
számotokra. Nem engedelmeskedtetek nekem, így meg fogjátok bánni, amit velem
tettetek. A főnökötöket kérem, és én békén hagylak titeket. De ti választotok.
Vagy ez, vagy az - ezután a hanggal eltűnt a hajó is, de észrevettünk valamit
mozogni a ködben. Gyors volt. Láthatatlan. És mindenek előtt: pontos. Nem tudtuk,
hol fog lecsapni.
-Olyan, mintha bújócskázna velünk - állapította meg Helena.
-Akkor rossz játékot választott - mondtam egy teljes tervvel
a fejemben. - Hikari? - ekkor a játékot fogócskává alakítottuk át. Hikarit
kezdte el üldözni az állat, aki nem mellesleg egy felturbózott Fürge fullánk
volt. Egy ruganyos anyag segítségévél körbecsaltuk, és földre terítettük, majd
Elina köteleket teremtett, és lekötöztük. Ezután elvittük egy messzi szigetre,
hol nem bánthat senkit. A köd visszaérvén eltűnt, egyúttal Pléhpofa is. Egy
üzenetet találtunk a dokkon:
„Kedves olvasó!
Elraboltam Pléhpofát. Szabadon engedem Hablatyért cserébe.
Holnap délben várlak titeket ott, hol az egész kezdődött.
Egy régi ismerős"
-Ki lehetett ez? - tűnődött Elena.
-Nem tudom. Annyi szent, hogy meg kell állítanunk - mondtam.
- Ma szétnézünk minden helyen, hol lehet ez az „egész kezdődött" helyszín,
és holnap délben lecsapunk. Oké? - adtam ki.
-Rendben - válaszolták kórusban.
-És mi lesz az esküvővel? A torta nem várhat - Hikari már
megint a hasára gondol.
-Tudod mit, egy napot, ha elhalasztunk, az nem probléma. Ha
hamarabb végzünk, akkor még holnap fogyaszthatsz is a tortából - ajánlotta fel
Dyra.
-Igaz. Csak ki bír egy napot - adta fel a próbálkozást.
-Na ez a beszéd! Akkor ki tart velem? - tettem fel a
kérdést, melyre Hikari, Melena és Kiara vállalkozott. - Rendben. Készüljetek,
egy óra múlva indulunk - mondtam, és elmentünk készülődni.
-És akkor pontosan merre is keressük? - tette fel a kérdést
Kiara.
-Először is úgy gondoltam, hogy mivel négyen vagyunk, a négy
égtáj felé válunk szét. Hikari, tied Észak, Melenáé Kelet, és Kiara, tied
Nyugat. Én megyek Délre. Napnyugtára visszatérünk és ha semmit sem találtunk,
akkor óra járás irányába égtájakat cserélünk. Azaz Hikari Keletre, Melena Délre,
Kiara Északra. És akkor enyém Nyugat. Rendben? - állítottam fel a tényeket.
-Oké - egyeztek bele mind a hárman. Ekkor elindultunk a
sárkányaink kíséretébe mert, ha esetleg véletlen összefutnánk azzal az a régi
ismerőssel, akkor ne egyedül kelljen szembe szállnunk vele. Már fél órája
repültünk Kristallal, de még egy sziget se jött utunkba. Majd hirtelen
kiáltásokat hallottam!
-Ott! Lőjetek! Most már nem fogsz elszökni! - ez nagyon
ismerősen hangzott. Mintha...
-Kristal. El kell tűnnünk innen - de már késő volt és
lelőttek. Mikor földet értünk, akkor ketté választottak minket Vájatfúriámmal,
és engem egy férfihoz ráncigáltak, míg sárkányomat egy ketrecbe zárták. Ekkor
az ismerős hang hozzám szólt.
-Azt hitted, hogy olyan könnyen elpusztíthatsz?
-Drago! - sziszegtem.
-Örülök, hogy találkozhatunk. Legutóbb egy barlangban
láttalak összeesni a drágalátos Hablattyal együtt. Nem értem, hogy bírhatta ki
több, mint fél órán át egy jégcsappal átszúrva.
-Tudod, neki vannak barátai - mosolyogtam rá pimaszul.
-És hát az az Éjfúria! És az nem az a félfarkú dög volt,
hanem egy másik. Azt hittem, hogy mind elpusztult, hogy Mogor megölte mindet,
erre jön egy másik is. Fogadni merek, hogy te találtad meg - gyanakodott.
-Hát elég közel, de nem. Habár nagyon, de nagyon sok közöm
van hozzá. Majdnem meghallt miattad!! - ordítottam rá, mire kaptam egy
visszapofont.
-Ha még egyszer felemeled a hangod velem szembe, akkor
nagyobbat kapsz! Igaz, hogy a sárkányaitok miatt nincsen több sárkányom, de az
nem jelenti azt, hogy nem tudok puszta kézzel harcolni - felelte, mire én egyet
szisszentem.
-Nem is tudtam, hogy egy kézzel is megy a harc -
pimaszkodtam, mire ő fojtásra készen a nyakamra tekerte kezét.
-Még egy ilyen beszólás, és megteszem - nyeltem egy nagyot
és bólintottam. - Nagy hasznomra fogsz jönni. Az előbb Pléhpofa, most meg te...
De várjunk. Még nem is ismerlek. Mutatkozz be szépen! - szorította össze
álkapcsomat az ujjaival.
-Hilda. Én is örvendek - majd eleresztett.
-Ó, hát, kedves Hilda. Üdvözöllek új otthonodban. És ne
számíts arra, hogy bárki is érted jönne, mert ezt a helyet csak én és a hozzám
tartozó emberek láthatják.
-Ezek szerint ez a hely láthatatlan és csakis te és az
embereid láthatják? - bólintott. - Remek. Ugye tudod mi remek még?
-Ha elmondod, akkor tudni fogom - mosolygott, amire az én
arcomon még szélesebb lett a vigyor.
-Az, hogy nem csak a szigeted tud láthatatlanná válni -
ekkor bevetettem láthatatlanná tevő képességemet, mire az ő eleresztett és én
elkezdtem futni. Majd egy erdőbe értem. Ott az utat azzal töltöttem, hogy
leszedjem a rám tekert köteleket. Szerencsére fogaimmal sikeresen elrágtam
őket. De ezután jött a móka legjobb része. Átalakultam, és visszamentem a
sárkányomért. De attól függetlenül még láthatatlanban nyomtam. Kihallgattam
útközben az embereket, hogy legalább megtudjam, hogy hányan és merre fognak
engem keresni.
-Ez a lány okosabb, mint hiszitek - hát köszönöm a bókot. -
Az erdőbe ment, de nem ismeri a terepet. Ha egyenesen halad tovább, akkor elér
a tisztásra, s ott egyből a tó felé fog szaladni, ahová elrejtőzhet. Viszont
oda van egy rövidebb út is, a barlangon át, amit még múlt héten vájtunk ki -
hát erről jó tudni. Legalább tudom, hogy hova ne menjek.
-Ti! Maradtok és őrizitek a sárkányt, habár semmi szükség
nem lenne rá. A lány nem jut ide egyedül. - vázolta fel a ketrec őreinek a
helyzetet, akik úgy döntöttek, hogy mennek a többiekkel. Micsoda
meggondolatlanság. Leszálltam gyorsan a sárkányomhoz és hamar kinyitottam a
ketrecet, kiszabadítva Vájatfúriámat, majd azonnal elrepültünk. Pechemre nem
mindenki ment el, így megláttak minket. Egyből ránk lőttek és persze, hogy
engem találnak el. Így ezek után minden fekete lett. Már csak arra emlékeztem,
hogy Kristal sebesen száguldott vissza Hibbant felé.
*Hikari szemszöge*
Már rég itt kéne lenniük. Vagy találtak valami fontosat,
vagy elkapták őket. Inkább az előbbiben reménykedtem, de amint megláttunk
Kristalt errefelé száguldani, megkönnyebbültünk. Viszont Hilda nem volt a
legjobb állapotban, és amikor leszállt Kristal, a lány azonnal ledőlt róla. Még
mielőtt a földhöz csapódott volna, elkaptam.
*Pár órával később*
-Szóval te azt mondod, hogy ő még mindig él és ő az, aki
fogva tartja Pléhpofát? - bólintott Hilda.
-És milyen nevet is mondott? Mogor? - kérdezte Eret a
megdöbbentő kérdést.
-Igen. Valami Mogort emlegetett, hogy levadászta az összes
Éjfúriát, csak Fogatlan maradt életben, de megdöbbent, amikor látta a másikat
is, azaz engem. De ez nem igaz, mert hát voltak vagy tízen, mikor ide jöttek
Hibbantra - mondta az ágyból magyarázva. - Amúgy miért kérded?
-Tudod, amikor még Dragonak dolgoztam, akkor egyszer
találkoztam az összes sárkányvadásszal egy helyen. Oda is csak egyszer vitt el,
habár nem is akartam többet elmenni oda. Rémisztő. Van ilyen nő, nem is tudom,
honnan jött, biztos keletről, aki olyan húzott szemű. Meg az a félmamlasz
délről! Ha! Annyira nevetséges. Habár nem húznék ujjat a nyugati pasassal sem.
A kecskeszakáll megtévesztő - úgy tűnik, ez a téma kezd egyre érdekesebbé
válni. - Mind közül csak ez a Mogor nevezetű fickó tűnt a legértelmesebbnek.
Különös dolgokat használt. Valami nyílpuskát, ami kilőtt egy különös méreggel
teli apró nyílvesszőt. Olyan lilás színű folyadék volt benne, kábító hatású.
Egy csomó csatlós sárkánya van úgy, mint Dragonak volt, de azok füttyszóra és
csettintésre is engedelmeskedtek neki. Nem tudom hogyan hívják azokat, de ha a
pletykákat jól hallottam, akkor ennek a fajnak Halálmarok a neve. Fogalmam
sincs, nem vagyok benne biztos.
-Azt mondtad, Halálmarok? - kérdezte Halvér belépve a
szobába, ami lassan kezd megtelni.
-Igen. Halálmarkot említettem. Miért? Ismered ezt a fajt? Ne
mond már, hogy van erről is a Sárkányok Könyvében! - akadt ki Eret.
-Dehogynem! És elég sok dolog! Olyan, mint a Szárnyváltó,
valami zöld savat köp ki, ami lemarja a bőrödet, de egyben lángra is gyullad,
meg a fullánkjában kábító hatású méreg van. Tudtátok, hogy nem immunisak a
saját mérgükre? Ez a gyengéjük. Ami elég meglepő, mert a legtöbb sárkány,
amivel találkoztunk, az immunis volt mindig a mérgére. A Sikló, a Sikoltó
halál, a Siklószárny, a Tűzfére...
-Oké Halvér, értjük. A lényegre! - mondta ki végre Hilda.
-Tehát azt mondtad Eret, hogy lilás színű volt a nyílvessző?
- kérdezte.
-Aha. És a Halálmarkokon valami szájkosár volt, aminek a
tetején is volt sok kicsi a lila folyadékkal teli üvegcse - ecsetelte a további
tudnivalókat.
-Hallottam, ha megfelelő arányban keverjük össze a mérgeket,
akkor a sárkány, ami ennek a folyadéknak a gőzét lélegzi be, csakis egy
személynek engedelmeskedik, szóval még Fogatlan is képtelen irányítani - mondta
a megdöbbentő tényeket Halvér.
-Hát ez igazán megnyugtató. Szerencse, hogy nem ezzel a
férfival találkozunk össze, hanem csak Dragoval - esküszöm, ha ennél is többen
leszünk a szobában, én kitessékelek mindenkit, aki nem itt lakik, ugyanis
Hablaty és Asztrid is erre tévedt.
-Vissza térve a tárgyra, hogyan képzelted ezt a letámadást,
ha nem látjuk, hol van a sziget? - kérdezte Melena az okos kérdést.
-Úgy, hogy ő se lásson minket - mosolygott. - Hablaty! Úgy
tűnik ezt a képességet is meg kell tanulnod - és még mindig mosolygott. Kezd
félelmetes lenni.
*Én szemszögem*
Egy kicsit talán sok időbe telt, beletelt az este és a kora
reggel is mire Hablaty is megtanult láthatatlanná válni, de megérte, ugyanis
ezt már bárkinek át tudja adni érintés nélkül is. Tehát akkor bárkit
láthatatlanná tud változtatni, akár puszta akarattal is tartósan.
-Mehetünk? - kérdezte Hikari?
-Várjunk! Hol van Valka? - kérdezte Asztrid.
-A legfontosabb kérdés az, hogy merre van Hilda? -
hallottam, ahogy engem keresnek. A legrosszabb rész viszont az, hogy még az
ágyból sem tudok kikelni. Mindenem úgy fáj, főleg a gyomrom környékén, ahol
eltaláltak. Te jó ég! Talán nem kellett volna annyit pimaszkodnom vele és akkor
kevesebbet kaptam volna. Az arcom is még ég a pofontól, amit kaptam, és az
állkapcsom sem volt jobb helyzetben, miután összeszorította azt, hogy alig
bírtam beszélni. Az sem könnyítette meg a helyzetet, hogy lelőttek, és
kiütöttek pár órára. Talán mégsem nekem kellene ezt vezetni. Ekkor eszembe
jutott ki is helyettesíthetne...
*Melena szemszöge*
-Eszedbe jutott már a házban keresni? - kérdeztem Nalát.
-Te szentséges ég! Ott miért nem jutott eszünkbe keresni?
Most olyan ostobának érzem magamat! - csapott a homlokához.
-Akkor menjünk! - ajánlottam fel és elkezdtünk futni. Beérve
a házba nem éppen az a látvány fogadott, amire számítottunk.
-Ah! Ti miért vagytok még itt? Nem kellett volna már
indulnotok? - kérdezte fájdalmai közepedte.
-Azt hittük, mivel a te vezeted az egész támadást, hogy
jössz, de látszólag nem - mondtam.
-És akkor most mi lesz? - kérdezte Nala.
-Hívjátok ide a többieket, és elmondok mindent - adta ki a
parancsot.
*Hablaty szemszöge*
-Édes, nem láttad a kardomat? - kérdeztem Asztridtól.
-Nem. De a szekercém sem akar meglenni és Valka is eltűnt
időközben - kaptam a választ.
-Hilda sincs meg, de... várj! Azt mondtad, hogy anyám sincs
itt? - döbbentem meg.
-Ja. Valahova elment a reggel, viszont senki sem látta azóta
visszatérni.
-Biztos csak elment felderíteni.
-Remélem. Ugyanis jól jönne a segítsége.
-Te indulj el, én itt megvárom - mondtam neki.
-Dehogy várod meg itt egyedül. Vagy te is jössz, vagy én is
maradok - ellenkezett, habár tudtam, hogy ez fog történni. Ezért a derekánál
fogva magamhoz rántottam és a fülébe suttogtam.
-Ha itt maradsz, akkor örökre szól, de én nem leszek mindig
itt. Viszont, ha most elmész, akkor én maradok mindig itt... Veled -
mosolyogtam, mire az arcát szembe fordította az enyémmel és megcsókolt.
-Akkor én megyek is - mosolygott és elindult az ajtó felé,
de megállt egy pillanatra. Azt hiszem rájött... - De előtte még kell valami -
nézett vissza rám és felém tartott, meg nem törve a szemkontaktust, majd szó
szerint rátapasztotta ajkait az enyéimre, ezzel elérve, hogy a kezemben levő
tárgy, ami eredetileg hozzá tartozott, kezdett kicsúszni a kezemből, de ő
kivette. A kis pimasz! Ennél jobban talán még én sem tudtam volna megoldani. -
Köszi, hogy megtaláltad! - mondta és elindult kifele.
*Asztrid szemszöge*
Szerintem ettől a húzásomtól még mindig ott áll lefagyva.
Amint viszont becsuktam magam mögött az ajtót, Melena állt velem szembe.
-Asztrid! Gyere, gyűlés van - közölte, mire én elkezdtem
követni. Viszont nem a Nagyterembe mentünk, ahol mindig szokott lenni
valamilyen gyűlés, hanem a lányok házába. Amint beléptem, nem az a látvány
fogadott, amire vártam. Hilda szinte szenvedett az ágyon, ezért gyorsan oda
rohantam mellé és megfogtam a kezét.
-Hilda! Mi történt? Nem érzed jól magad? De így hogyan fogsz
eljönni velünk? - tettem fel minden kérdésemet egyszerre.
-Amint mindenki itt lesz, mindent elmondok. Ígérem - nyögte
ki, majd a szoba hamarosan mindenki megérkezett. Talán többen is, mint kellett
volna.
*Pléhpofa szemszöge*
Órák óta be vagyok zárva egy terembe. Remélem a lányok azért
ki tudnak szabadítani, habár nem hiszem, hogy tudják, hogy egy
barlangrendszerben hol vagyok bezárva. Majd robbanásokat hallottam. És egy
sikoly majd pár páncélcsörgés és csönd. Ezek után Drago jött be a szobába.
-Ne aggódj! A vendégnek semmi baja nem eshet. Valaki azt hitte,
hogy egyedül megmenthet téged, de tévedett. Elkaptam őt is, hogy is hívják? Ah!
Hildát - Hilda ide talált? Tudtam, hogy érdemes bízni ebben a lányban. - Kár,
hogy megmenekült. Viszont megsebesítettem, szóval nem juthat messze. Az a
nyamvadt kis Barlangfúria pedig még nem is annyira ismerheti, hiszen én most
találkoztam vele először. Viszont mondott valami érdekeset arról az Éjfúriáról.
Honnan tudta, hogy halálos sebet kapott, ha ő be volt zárva a barlangba? - erre
elmosolyodtam, mert én is tudom az igazat. - Látom, te is tudsz valamit. De nem
érdekes, holnap már abból a szigetből semmi sem marad - néztem rá értetlenül,
mire a tárgyról, ami már régen fúrta az oldalamat, hogy mi lehet, levette a
lepelt. Nagyon megdöbbentem a látványtól. Roncsokból épített egy sárkányt,
amire még ráférne pár simítás, de elég élethű. - Ő itt a Megasárkány! Mindenre
képes, és talán még többre is, mint egy valódi. Csak még kell rajta egy kis
simítás. - muszáj lebeszélnem róla.
*Írói szemszög*
Drago: Közeleg a pillanat, „Felség" - mondta a
vendégének, miközben elkezdte szerelni a Megasárkányt.
Most vállaltam én a rossz szerepét
És a bosszúvágy fűt, egyre hajt - közben kalapálta a
szegeket a helyükre.
Pléhpofa: Drago... - Pléhpofa próbálta lebeszélni.
Drago: Csendet! - csitította rendre.
Tudom nem vagyok szent, de túl nagy a seb,
Mit a múlt árnya szívembe mart - szerelte tovább művét.
Pléhpofa: Hallgass végig! - kérte.
Drago: Szavak nem hatnak rám, mert egy sorsdöntő lépést kell
tennem,
Már nincs visszaút - tudomást sem véve, mit is beszél neki a
férfi, a csavarokat elkezdte felrakni.
Nem is térít el semmi, most harcolnom kell! - végül hátat
fordított és elindult kifelé.
És nem félek, nem félek, nem félek!
Szem előtt tartom a célt! - majd kilépett a küszöbön.
*Vágás Hibbantra*
Hilda: Ah, ah! - nyögött fájdalmában.
Asztrid: Hilda, biztos képes vagy rá? - aggódó tekintetét
Hildára szegezte.
Hilda: Csak lelassítanálak benneteket. Meggondoltam magam -
kezdett a mondandójába.
Hikari: De akkor hogyan vezeted a támadást? - döbbent meg az
állításon.
Hilda: Sehogy. Majd ő! - ekkor bemutatta helyettesét.
Maja: Nekünk harcolnunk kell minden ellenséggel,
Aki gyáva, az most fusson el! - belépve mindenki szemébe
belenézve mutatott akaraterőt, bátorságot és elszántságot.
Ez a kardpenge mindenkit csatába hív - emelte fel kardját a
magasba (habár tudniillik, az íj az ő fegyvere)
Aki nem fél! - bátorított mindenkit.
Asztrid: Nem félek!
Hikari és Melena: Nem félünk!
Mindenki más: Nem félünk! - felelték együtt.
Maja: Szem előtt tartjuk a célt! - emelte kardját maga elé,
amire Hilda arcán egy halovány mosolyt lehetett látni.
*Vágás a Haddock házba*
Hablaty: Hát itt vagy! - mondta, miközben édesanyja belépett
a házba.
Valka: Persze, csak kitérőt tettem a tenger felé. Úgy tudom,
te nagyon jól bánsz az ilyesmivel - passzolta oda fiának a korábban elvesztett
tűzkardot.
Hablaty: Az már igaz! - mosolygott, miközben majdnem
elejtette a fegyvert kapás közben.
Valka: Győzelmünk hajszálom múlhat - kételkedett kicsit a
fiatal nő.
Hablaty: Míg láthatlak én, van remény! - adott neki hitet a
fia.
*Pillanatképek Drago rejtekhelye, a srácok repülőútja és
Hablatyék útja között*
Drago: Meglesz a bosszúm! - bízott magában, miközben
befejezte a művet.
(Nép: Itt a perc, harcra fel, nincs más út győzni kell!)
Maja: A harc most rám vár! - kételkedett picit a lány.
(Nép: Használd fel most a nép erejét!)
Hablaty: Óvnom kell azt, kit szeretek! - nézett vissza még
egyszer a szigetre.
(Nép: Most a sors vállhoz vár, most a nép harcba száll!)
Asztrid: És nem félek!
Maja: Nem félek!
Hablaty és Valka: Nem félek! - mondták néha picit
bátortalanul.
Drago: Eljött a vég bosszúmért! - rejtette lepel alá a
befejezett alkotást.
*Maja által vezetett repülőút*
-Szóval, mi is a konkrét terv? - repült fel Bélhangos Maja
felé.
-Melena jelez, ha Hablaty aktiválta a láthatatlanná
tevésünket, majd Elina hőérzékelő kamerájával kinézzük a szigetet, majd
lecsapunk - vázolta fel neki a tervet.
-Nem tűnik bonyolultnak - szólt hátulról Hikari.
-Miért is lenne az? Csak egy egyszerű rajtaütés - mondta
hátra Maja.
-Oké, Hablaty aktiválta. Ezek szerint elindultak -
jelentette Melena.
-Rendben. Elina, te jössz! - majd Elina tette a dolgát és
hamar meg is látta a szigetet.
-Ott! - kiáltotta, mire átpasszolta a távcsövet neki.
-Tehát megvannak! - motyogta, majd visszadobta a tárgyat,
mire azt gyorsan el is tűntette a tulajdonosa. - Akkor a terv a következő.
Felderítjük, hol vannak vadászok, azután leszereljük őket. Majd segítünk
Hablatyéknak megtalálni Pléhpofát és leszámolunk Dragoval. De ne felejtsétek
el, hogy az, hogy láthatatlanok vagytok, nem azt jelenti, hogy hallhatatlanok
is. Tehát csendben és óvatosan kell tenni mindent, mert akár a lábnyomaink is
meglátszanak. Amint átrepülünk a szigetet láthatatlanná tevő pajzson, mindenki
keresse a helyét! Értettétek? - osztotta ki a parancsokat.
-Igen! - válaszolták kórusban. Ezután hirtelen meglátták a
szigetet, ahová érkeztek.
-Bingo! - mondta magának, majd gyorsan intett a többieknek,
hogy rendezkedjenek alakzatba, majd gyorsan felkapták a földről az embereket és
kidobták a tengerre.
*Eközben Hablatyékkal*
-Szerintem hamarosan elérik a szigetet. Ideje lenne
aktiválnom a láthatatlanná tevést - mondta Hablaty édesanyjának.
-Igazad van. Még szerencse, hogy Elina adott nekem egy hő-izé
távcsövet, amivel a láthatatlan dolgok is láthatóak - ezzel átdobta az eszközt
fiának.
-Látom a többieket. Nem lehetünk messze, pár mérföld a
hátrányunk csak. Amúgy köszi, hogy megkerested a kardomat - mosolygott Valkára.
-Ugyan, semmiség volt. Azért megkérdezhetem, hogyan
vesztetted el? - érdeklődött a fiatal nő.
-Nos, hát... igazából... hát, végül is... én voltam az...
aki a... tengerbe... dobta - mondta egy kicsit bátortalanul. Édesanyja pedig
értetlenül nézett rá. - Hát, volt az, hogy egy kis veszekedésünk volt
Asztriddal, emlékszel, ugye? Persze, hogyne! Hiszen a főtéren történt, nemhogy
az erdő legmélyén, persze, hogy a falu közepén kell mindent megtenni...
Visszatérve erre, azután kimentem egy gondolkodó-sziklámhoz, ahonnan a kövekkel
kacsáztam, egyszer csak elfogyott az összes, majd úgy feldühödtem, hogy miket
mondtam neki, hogy a vízbe hajítottam a kardomat. Később ezt is megbántam, de
már késő volt, a sodrás elvitte valahova északra, de már nem akartam utána
menni, azóta úgy tettetem Asztrid előtt, hogy elveszett. De honnan jöttél rá,
hogy nincs nálam? - döbbent rá az egész értelmére a fiú.
-Nem vitted magaddal a legutóbb sem, amikor elvitted a
sárkányokat Dragonak, meg hát mindig magadnál hordod, még hétköznapokon is,
mégsem láttam nálad. Otthon meg nem szokásod hagyni. Amúgy, hogy is történt?
Nem voltam ott, csak a többiektől hallottam, mi történt - ekkor Hablaty
sóhajtott és felidézte magában az egész incidenst.
*Visszaemlékezés Hablaty és Asztrid vitájára*
-Hiszen megígérted! - érvelt a lány.
-Tudom, de nem volt más választásom! - ordított vissza a
srác.
-Akkor mostantól te vagy Hablaty a Titkolózó? Ennél még te
sem süllyedhetsz lentebb! - kiabált rá.
-Ugyan! Tudod, hogy amit muszáj, azt muszáj. Biztos neked is
vannak titkaid, amit nem tudok! - feleselt Hablaty.
-Persze! Bélhangosnak igaza volt! Ha szeretném, hogy
abbahagyd ezt az... egészet, akkor meg kellene házasodnom! Mit szólnál, ha
Takonypócot választanám? - ezen az állításon mindenki, aki hallotta, ledöbbent.
-Ugye te most viccelsz? - akadt ki jegyese.
-Ha nem árulod el, mit rejtegetsz, mert tudom, hogy
rejtegetsz valamit, akkor ez annyira komoly, mint te, amikor az ikrekre nézel,
és ők nem gondolják komolyan azt, amit te mondasz nekik! Szóval igen! Teljesen
- mondta még mindig ordítozva.
-Hát legyen! De te fogod megszívni a levét! - törődött bele.
-Rendben! Ugyan már! Mindenki tudja, hogy egy főnökhöz hozzá
menni kész halál!
-Szerinted én akartam ezt? Szerinted magamtól vállaltam el?
Ha tehetném, akkor visszafordítanám az időt és sosem találkoztam volna
Fogatlannal! Egy sárkány minden bizonnyal megölt volna a kiképzésen és most nem
lenne bajod velem! Takonypóccal élnéd reménytelen életed, aki szintén főnök
lenne, hiszen ő az unokatesóm! Ebbe nem gondoltál bele? Nem találkoztál volna
Hangával, akivel olyan jó barátok lettetek, és Viharbogarat minden bizonnyal
már rég megölted volna. Majd kiutaztál volna egy kiképzésre, hogy te legyél a
legjobb harcos a szigetvilágon belül és azon túl! Minden bizonnyal te lettél
volna, de én meggátoltalak! Találkoztam Fogatlannal, feltettelek egy fa
tetejére, elvittelek egy repülésre, együtt felfedeztük a sárkányfészket,
megöltem a Vöröshalált, megcsókoltál. Együtt neveltünk és fedeztünk fel
sárkányokat. Voltál féltékeny, szerelmes és ne felejtsük el az első
Pusszantolót sem a sárkányokkal, azután a másodikat sem, amikor egy fagyöngy
alatt csókoltál meg! Nem feletettem el egyiket sem! És nem is fogom, mert
annyira szeretlek, hogy fáj elengedni, de ha te így akarod, akkor legyen! De ne
feledd, hogy az az eljegyzési nyaklánc rám fog emlékeztetni, mert tőlem kaptad,
mert neked adtam, mert én úgy döntöttem, hogy veled szeretném leélni hátralevő
nyomorult féllábas francos életemet, erre te bemondod, hogy inkább Takonypóccal
jössz össze, de semmi gond. Nekem így is jó, csak tudd, hol van a helyed, ha
mégis így történik! - még két percig farkasszemet néztek, majd Hablaty törte
meg a pillanatot, hogy elrepült.
-Remek! Menekülj csak, de előbb-utóbb kitalálom, hogy mit
titkolsz előlem - kiáltotta utána még.
Hablaty csak repült a sziget körül, miközben szinte már
ordítozott, mert teljesen megbánta, mit mondott Asztridnak. Habár örült, hogy
végre kimondhatta, de nem ilyen formában szerette volna. Bárcsak ne kellene ezt
a titkos projektet csinálnia. Ha a szárnynővérek nem kérték meg volna őt, akkor
talán ez az egész veszekedés meg sem történt volna. De hisz persze! Őt kell
megkérni, ha valami új dologról van szó, de ha zenéről van szó, akkor ő egy
cseppet sem ért hozzá. Persze tud énekelni, kiváló táncos, de még sosem
gondolkozott a zenélésen.
-Bocsáss meg, Pajti. Nem gondoltam komolyan, amiket rólad
mondtam - mondta sárkányának, miközben leszálltak egy apró kövekkel tele
sziklára. Majd elkezdett kacsázni. - Szerinted ő is megbánta? - kérdezte
sárkányát, aki csak morgott. - Lehet. De... AAAGGHHH!! - ekkor kardját dobta
bele a vízbe, ami szép lassan el kezdett süllyedni. - Miért nekem kell
szenvednem, Pajti? Szerinted Odin mindent így tervezett meg nekem? Vagy csak a
teljes véletlen műve? Vagy mi lenne, ha azt, amit készítek, arra használnám fel,
hogy odaadjam a gyűrűt, amit már hetekkel ezelőtt elkészítettem? Zenélnék neki
egy szerelmes dalt, aztán megkérném a kezét. Ugye, milyen pompás ötlet? Menjünk
a medencéhez! - ekkor elindultak elkészíteni azt a zenélő eszközt, amit ma már
hegedűnek neveznek.
*Vissza a jelenbe*
-Ti aztán tényleg nagyon veszekedhettetek. De ne aggódj,
minden párkapcsolatban előfordult már nem egyszer - nyugtatta meg fiát Valka.
-Hát kösz szépen, jókor mondod - felelte kicsit flegmásan.
-Ugyan! Az a jó, hogy minden jó lett a végén és már az
esküvőtökről beszélünk. Szóval szerintem Hildáéknak kellene megköszönnöd,
hiszen pont jókor érkeztek. Ha nem jöttek volna, akkor te még mindig azon
filóznál, hogyan kellene behangolni a hegedűt, és még a Fúriaviszállyal is
kellene foglalkoznod egyszerre. Már biztosan halott lennél, mert Hildáék nélkül
nem bírtad volna ki Drago által vetett fordulatot. Amúgy nem gondoltál rá, hogy
új ruhát tervezz? Mármint egyet a mindennapokra, egyet pedig, ha valahova
sárkányt menteni, vagy valakivel harcolni mégy? - ajánlotta fel az ötlet
kérdésnek hangzóan.
-Nem is lenne rossz ötlet. Ha véget ér ez az egész hacacáré,
tervezek egyet legalább magamnak - lelkesesedett fel az ifjú. - Szerintem
siessünk, ha még szeretnénk azt az esküvőt - javasolta a viking az
édesanyjának.
-Szerintem is jó ötlet lenne - ezután elkezdtek száguldani a
sziget felé, amit már szinte teljesen megtisztítottak. Ekkor Hablaty a barlang
bejáratára mutatott és berepültek. De annyi járat volt annyifele, hogy nem
találták meg a helyet, ahol Drago rejtőzködik.
*Eközben Dragoval*
Mindenki azon tűnődhet mostanra, hogy mi történt Dragoval,
hogyan kerültek hozzá szuperképességek, és mi ez a megállíthatatlanság. Az
egész azon a napon kezdődött, amikor Dragot másodjára is legyőzték, ezúttal
Lillandél volt az, aki ezt megoldotta. Mikor a tengerbe esett, akkor pont
beleesett a Pajzsok Árkába. Ha nem ismernéd ezt a helyet, amiben teljesen
biztos vagyok, hogy nem ismered, akkor elég egyelőre annyit tudni róla, hogy a
hely tele van pajzsokkal. Mármint nem olyan viking, kézzel foghatóakra
gondolok, hanem amik megvédenek bizonyos dolgoktól. Ilyen például a tűzvédelmi
pajzs, a fulladás elleni pajzs, a zuhanó pajzs és más, védelmi pajzsok. Épp egy
tanonc őrző vigyázott rájuk, amikor meglátta a süllyedő férfit. Készült megmenti,
de nem ismerte a szabályokat. Így amikor hozzáért, a test urává lett. De mivel
nem tudta még irányítani az új gazdát, ezért a test eredeti tulajdonosa úrrá
lett rajta, ő már csak benne élt, ami azt eredményezte, hogy az összes pajzs
képességét fel tudta használni az illető, azaz Drago. Hát így került birtokába
egypár képesség. Emiatt van az, hogy láthatatlan a sziget, mert láthatatlanná
tevő pajzsot készített köré. Viszont alig van módja, hogy kiszedjük belőle a
fiút.
-Tudod, ha véletlenül nem a Pajzsok Árkába estem volna,
akkor nem lenne velem bajotok és nekem sem kellene bosszút forralnom. De nekem
ez így megfelel - magyarázta a történetét foglyának.
-De nem kell ezt tenned, Drago! Mindketten tudjuk, hogy nem
a bosszú miatt csinálod. Azt is tudjuk, hogy nem is miattunk csinálod. Te csak
Mogornak akarsz bizonyítani, mindent Mogor miatt csinálsz. Hogy lássa, téged
nem lehet könnyen legyőzni. De Eret jól döntött, amikor átállt a mi oldalunkra
és neked is így kellene tenned - próbálkozott tovább lebeszélni a férfit, aki
megszállottá lett a tervének és annak, hogy Mogornak bizonyítson. Végül is
Mogor a világ egyik leghírhedtebb sárkányvadásza a szigetvilágon innen és azon
túl is. Levadászta szinte az összes Éjfúriát, már csak pár maradt hátra, amit
még nem tudott megfogni. Mindegyik bőrét eladta jó pénzért, fejét pedig
feltűzte a hajója falaira, hogy példaként szolgáljanak mindenkinek, aki arra
téved. Mogor története sem kezdődött a legegyszerűbben.
Ő is a falu szégyene volt, mint Hablaty, és egy éjjel ő is
elejtett egy Éjfúriát, de Hablattyal ellentétben ő meg is ölte azt. Így a
faluja büszke volt rá, egyenesen dicsőítették. Akkor döntötte el, hogy az élete
célja nem más lesz, mint levadászni az összeset a fajtájából. Szerencsére nem
tudott a többi fúriáról, egyedül a nőstényekről, a Fényfúriákról, amiket
gyakran csaliként használt, hogy elkapja az Éjfúriákat. Hiszen egy nőstény
jelenlétében az Éjfúria képes akár megőrülni, hiszen szerelmes lesz belé, meg
azt se felejtsük, hogy az Éjfúriák egy életre választanak maguknak párt. A
legtöbb Fényfúria megmenekítette az Éjfúriákat, de mint minden, az sem sikerült
mindig. Hiszen Mogor csapdák mellé helyezte el a nőstényt, és hát volt, hogy a
hím véletlenül belelépett, így nem volt menekvés. A Fényfúriák mindig elmenekültek
egy helyre, ahol minden sárkány biztonságban volt az emberektől, ez nem volt
más, mint a Hibbanttól nyugatra helyezkedő Titkos Világ. Vissza térve Mogorra,
nos hát Az Éjfúria Gyilkos néven lett híres. Halálmarkokat szerzett magának, és
azoknak mérgeiből kevert kábítófolyadékot, amivel még sikeresebbé váltak a
vadászatai. Ezzel a likviddel irányította sárkányait, akiket arra
„programozott", hogy az ő személyes védelmében és szolgálatában álljanak.
Így fogott el egy csomó sárkányt, és így lettek vele jó viszonyban páran az
ismertebb vadászok közül.
De térjünk vissza a főtörténethez. Míg a lányok kiiktatták
az őrséget, addig Hablatyék a barlangrendszerben próbáltak kiutat találni. De
szinte már elvesztek. Ekkor jött rá Hablaty valamire.
-Basszus! Hiszen Nala gyógyító, Hilda meg ott maradt egyedül
a többiekkel, és én meg... Az istenit! Basszus! Ő is velünk jöhetett és most
itt szitkozódom, mert bazmeg, eljöhetett volna, de nem, mert én tökre
elfeledkeztem Naláról, és talán ő is elfelejthette, de nem gond. De akkor is a
rohadt életbe, az anyádba te rohadt szék, hogy mennél a francba! - káromkodott,
hiszen mégis mi mást tehetett volna, hogyha beütötte a lábát egy székbe. - Azt
a rohadt, de várjunk. Ez egy szék - döbbent rá.
-Igen, valahogy nekem is feltűnt, és nem csak az. Micsoda
cifra beszédet használsz! - csodálkozott rá Valka.
-De nem érted? Egy szék! Egy szobában vagyunk - ekkor vették
észre az őket bámuló Pléhpofát, habár nem látta őket, hallás alapján sikerült
megállapítania, hogy nem csak ő van a teremben.
-Hablaty? - kérdezte, miközben a hallottakat elemezte.
-Hupsz - csak ennyi jött ki Hablaty száján.
-Hát lesz hupsz, amint hazajutunk. És még az esküvőd előtt,
hogy azért nézzél már ki valahogy. Akkor jöttök, és kioldoztok? Szeretném minél
hamarabb elhagyni ezt a porfészket - mondta, mire fia elkezdte kioldozni. - És
egyébként is, miért nem láthatlak titeket? - tette fel végül a kérdést, miután
kiszabadították a kötelek közül.
-Tudod, már mondtam, hogy én is megkaptam a képességemet, és
hát egy egész falut láthatatlanban tartani nem egyszerű. Így, ha láthatóvá
válok, félek, hogy a többiek is láthatóak lesznek. Szóval inkább nem
kockáztatok - ekkor valami fura érzés lepte el Hablatyot.
-Mi van, fiam? - kérdezte Valka, mert azzal, hogy ő is láthatatlan,
látja a fiú arckifejezését.
-Hilda. Felébredt. És erre tart.
-Ezt meg honnan tudod? - kérdezte az apja egy cseppet
ledöbbenve.
-Mivel az ő képességét birtoklom jelenleg, ezért valamiféle
kapcsolatban állok vele - ezután elájult, ami mindenki láthatóvá válását
okozta.
*Én szemszögem*
Bazmeg, bazmeg, bazmeg! Elfeledkeztem Naláról, de már
mindegy. Kristal megpróbált lebeszélni az útról, amit őszintén szólva, már én
sem tartok jó ötletnek, de hát, ha muszáj, akkor muszáj. Kell nekik a segítség.
Viszont, ha maradok, azzal talán több bajt okoznék, mintha eljönnék. Igaz, hogy
az erőm nem igazán van velem, mert éppen Fúriaként szelem az eget. Érzem, hogy
kezdek ereszkedni, habár a szigetet is látom már. Ha addig kibírom, akkor
király vagyok. Még... bírnom... kell... De az erő nincs velem. Csak érjem el a
szigetet. És ne hunyjam be a szemem. Viszont az utóbbi már nem fog sikerülni.
Már csak remélem, hogy a sziget alattam van.
*Hablaty szemszöge*
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ - sikoltottam fel, miközben felébredtem.
Lihegve kaptam a mellkasomhoz.
-Mi történt? Mert kibuktál, aztán most meg így hirtelen
felkeltél - döbbentek meg szüleim.
-Láttam.
-Mit? - kérdezték egyszerre.
-Őt.
-De kit? - faggattak tovább, mert nem elégedtek meg a válasz
minőségével.
-Mindegy már. Habár az inkább nem, hogy a tengerbe zuhant.
Anya! Muszáj érte mennünk! - mondtam, szinte már hadarva.
-De ki után? - ők még mindig nem volt elégedett válaszommal.
-A szentséges! Hát Hilda után!
-Miért nem ezzel kezdted? - mondták egyszerre, majd
elkezdtünk kirohanni, vagy legalábbis kiutat keresni a barlangrendszerből. Egy
kis idő után sikerült kitalálnunk, de sajnos a barlang rossz oldalán.
-Ó, hogy az az isten... - kezdtem bele, mire apa féleszakított.
-Ha ki mered mondani azt a szót, nem fogod megérni az
esküvődet - értettem, mire akart célozni, amire egy kicsit visszavettem
magamból.
-Oké. Akkor hogyan jussunk át? - tettem fel a kérdést már
higgadtabban.
-Néha a kívánságok valóra válnak! - hallottam a kiáltást,
mire felnéztem és Melenáékat láttam meg.
-De mégis hogyan? - mondtam összezavarodva.
-Tudod, memórialopó vagyok, azért néha én is hallok
gondolatokat. Ja, meg hát Nala is szólt - válaszolta.
-Nala is itt van?
-Aha, itt vagyok - tekintett le sárkányáról, miközben
leszálltak ketten.
-És honnan tudtátok, hogy baj van? - kérdezte anya.
-Hát észrevettük, hogy a láthatatlanság nem tartott már
sokáig, ezért elindultunk megkeresni titeket, és hát itt találtunk rátok -
mondta Nala.
-Remek! Nos, mennünk kell, vagy legalábbis neked, Nala,
velünk kell jönnöd. Olyan ostoba voltam, hogy elfeledkeztem gyógyítói
képességedről és most Hilda a tenger mélyén van valahol - mondtam nekik.
-Hogy miről beszélsz? Hisz' Hilda otth... Na ne! Ugye nem azt
akarod ezzel mondani, hogy...
-De, pontosan. Meg kell találnunk őt, mielőtt valami baja
esne - mondtam nekik, majd felrepültünk, és a többieket hátrahagyva elindultunk
Hilda keresése után.
*Ismeretlen szemszög*
A tenger nem is annyira rossz. Mármint azóta, hogy az egyik
pajzsőr eltűnt egypár pajzzsal, én lettem a maradékért a felelős és hát el
kellett költöznünk. Majd hirtelen a vízbe belecsapódott valami, ami szinte
megrengette a földet is. Egy Éjfúria volt az. Gondoltam segítek. Nem, Higg,
hiszen Tri is emiatt veszett oda. De hiszen ez egy Éjfúria, Xena teremtménye,
mégis mit árthat? Ezzel odaúsztam és egy légbuborékot teremtettem a feje köré,
mire a sárkány egy mély levegőt vett. Kinyitotta zöld szemeit, amivel engem
bámult, majd valami lila dolog képződött körülötte és egy lánnyá vált. Hirtelen
megijedtem, mert szemei világítani kezdtek. Mármint világítani, mintha
foszforeszkált volna, és még mindig engem bámult. De látszott a szemében, hogy
ő sem értette, mi folyik körülötte.
-Szia. Tudok segíteni? - bátorodtam fel megkérdezni.
-Ömm, nos, hát az van, hogy nem volt energiám elrepülni a
szigetre, itt a közelben, ahol a barátaim csatáznak, mondhatni háborúznak egy
eszementtel. De amúgy te mi vagy? És hogyan tudok lélegezni a víz alatt -
döbbent végül rá, hogy mi is történik körülötte. Rövid verzió...
-Én egy Pajzsőr vagyok és a nevem Higg. A világ 26 pajzsát
védem, amit most nem szeretnék felsorolni, és említésre méltó, hogy 8-at az
utóbbi napokban elvittek, mindet az elődöm, Tri hibája miatt, hiszen segített
egy embernek. Remélem azért én veled nem követek el akkora hibát - kételkedtem
egy kicsit, hogy mégis jó döntést hoztam-e.
-Dehogy! Sőt, ellenkezőleg! Éppen a Fúriaviszály
leállításában ügyködnénk, csak hát egyesek bezavarnak. Azt mondtad, hogy
pajzsok tűntek el? Esetlen nem ilyen a láthatatlanság pajzsa, vagy kitudja
minek hívják? - kérdése megdöbbentő volt, mivel a Láthatatlanná tévő Pajzs is
az egyike annak a nyolcnak, amit elvittek.
-De, igen. Miért kérded? - érdeklődtem a téma iránt.
-Mert a sziget, a közelben láthatatlan és csak egy bizonyos
távon belül lehet látni. Lehet, hogy ő, akivel mi harcolunk az, aki ellopta a
pajzsokat. Ha segítesz nekünk, visszaszerezzük őket - most higgyek a szavának,
vagy inkább az ellenkezőjét tegyem? Talán lehet, igaza van.
-És miben segíthetek? - végül is csak nem lehet baj, ha
hiszek neki.
*Hablaty szemszöge*
Ha nem 10 perce kezdtük el keresni Hildát, akkor biztos nem
régebb óta. Majd hirtelen valamit hallottunk kijönni a vízből. Meglepve
tapasztaltuk, hogy Hilda volt az, ráadásul a legfurcsább dolgokat tapasztaltuk
rajta. Repült, sárkány és átváltozás nélkül és csillogó fények keringtek
körülötte.
-Veled meg mi történt? - tettük fel egyszerre a kérdést.
-Hosszú történet lenne, de bíznotok kell bennem. Drago
birtokában van valami, ami nem hozzá tartozna eredetileg, szóval ideje
visszaszerezni tőle - totál elvesztem mondandójában. Akkor annyit sikerült
levennem, hogy Drago valami olyasmit birtokol, amit nem is kellene.
„Nem egy olyan dolgot, hanem többet. Pajzsokat birtokol,
amik nem az övéi."
„Te most már mindig a fejemben fogsz mászkálni?"
„Dehogy! Csak üvöltenek a gondolataid."
„Nem csoda, hiszen alig hallom őket." - erre csak
morgott egyet.
-Akkor mondod a tervet? - kérdezte Nala.
-Rendben. Akkor a terv a következő...
*Hikari szemszöge*
Amióta eltűnt a láthatatlanságunk, azóta egy kicsit máshogy
kell harcolnunk. Drago még mindig nem jött elő, ami nem is gond egyelőre.
Azonban Melena és Nala eltűntek. Viszont hirtelen egy ismerős alak tűnt fel az
égen.
-Hablaty! - kiáltotta Maja.
-Figyelem, srácok! Fontos mondanivalónk van! És egyben
tervünk is. Drago olyan dolgokat birtokol, amik eredetileg nem is az ő
tulajdona. Szóval el kell vennünk tőle - vágott bele azonnal, amit már követni
se bírtunk.
-Mégis milyen dolgokról beszélsz? Minek nem szabadna nála
lennie? - tette fel a kérdést Helena.
-8 pajzsnak a Pajzsok Árkából - ez lehetetlen. Mármint nem a
tény, hanem aki mondta.
-Hilda? - döbbentünk meg egyszerre.
-Nem egészen, de mondhatjuk - ömm. Ezzel mire akar célozni?
-És te lebegsz? - kérdezte Maja, amire csak most figyeltem
így fel.
-Hát, ömm. Hát az van, hogy nem egészen én vagyok Hilda.
Csak a testét birtoklom, ugyanis az egyik pajzsőr vagyok. Hallottam, hogy ki
lophatta el a pajzsokat, így úgy döntöttem, segítek.
-Kafa. Jó döntést hoztál! - jött Fafej is errefelé.
-És akkor, mi mit tegyünk? - kérdezte Kő.
-Ti elvonjátok mindenki más figyelmét, mi addig megszerezzük
a pajzsokat, de előbb kimentjük a barátomat annak a fickónak a testéből -
vázolta fel a Hilda testét birtokló személy.
-Világos - feleltük egyszerre. És ezzel el is mentünk a
dolgunkra.
*Én szemszögem*
Mintha Higg egyenesen átvette volna a szerepemet, úgy
beszélt. Úgy tűnik azért a személyiségem megmaradt...
-Higg, figyelj, mondhatnék pár szó? - kérdeztem, mert
eszembe jutott valami.
-Persze. Majd szólj, ha végeztél - üzente nekem. Majd
elkezdtem beszélni a többiekhez, vagyis csak egy személyhez.
-Maja! Várj! - szóltam utána.
-Igen? - kérdeztem, miközben visszafordult.
-Te is kelleni fogsz, szóval... akár velünk is jöhetnél -
ajánlottam fel neki.
-Komolyan? - lepődött meg a döntésemen.
-Komolyan. És szeretném, ha mellettem harcolnál -
jelentettem ki.
-Te jó ég! Ezt tényleg komolyan gondolod? Mármint tudod,
eddig mindenki gonoszként gondolt rám, most pedig te ezt a világképemet
teljesen felborítod. Nekem ezt még nehéz felfogni - hezitált tovább.
-Tudod, én mindig azon vagyok, hogy a legjobb döntéseket
hozzam meg napról napra. Természetesen vezetőnek lenni nem olyan könnyű, mint
amilyennek látszik, egy csomó tervezést és jövőbe látást igényel az egész meló,
de ha egy olyan csapattal vagyok körülvéve, mint most, akkor a munka is örömmel
tölt el. Büszke vagyok, hogy téged is ennek a csapatnak a részének tudhatlak -
mondtam neki, mire ő könnyekbe lábadt és végig mosolygott.
-Tényleg így gondolod? Már a csapatod részének tekintesz?
-Igen. Hiszen sokat tettél értünk, még akkor is, ha te úgy
gondolod, hogy nem. Hiszen találkoztál a lányokkal, te eljöttél hozzánk, és
végül úgy döntöttél, hogy megváltozol. Mi pedig elfogadtuk ezt a döntésedet,
amit nagyra értékelünk, hiszen kulcsfontosságú tagja vagy a csapatnak. De most
ne a szavakat fecséreljük. Inkább rúgjunk szét egy hátsót! - ajánlottam fel,
majd üzentem Higgnek, hogy végeztem. Ezután elindultunk a csata legtetőbb
pontjának kezdetére, elindítva a legnagyobb háborút, amiről a vikingtörténelem
valaha hallani fog.
*Maja szemszöge*
Hilda oldalán mindenkit legyőztünk, akivel szembe szálltunk,
de egyszer csak Hildát vasmarok szorította meg.
-HILDA! - kiáltottam utána, majd ledermedtem a látványon,
hiszen ami fogta, az egy roncsokból felépített sárkány volt
-Eljött az idő, Hilda, hogy találkozz a végzeteddel. A saját
markom által fogsz meghalni! - kiáltotta.
-NE!! - kiáltottam utána, de reccs. A gerince ketté roppant,
majd a vasmarokból kiejtett Hilda óriási puffanással ért földet. De ezután
valahogy visszakeveredtem az időben oda, amikor elindultunk Hildával legyőzni
mindenkit. Később megint jött a vasmarok, én megint utána kiáltottam és megint
reccs, majd puff. És visszakerültem megint. Ekkor jöttem rá, hogy nekem most az
a célom, hogy bármi áron, de megmentsem Hildát. Majd mikor jött volna az a
rész, hogy elkapja őt az a marok, leugrottam a sárkányomról, így ellöktem őt és
helyette én kerültem oda.
-Nocsak! Mit fogtunk ki? Nem azt, amire vártunk, szóval ez
egy nagy nulla. De mielőtt a halálba küldelek, mutatkozz be! - mondta miközben
egyre szorított a fogáson.
-Maja vagyok. Én is örülök neked, apa - böktem ki fulladás
közben.
-Mit is mondtál? - döbbent meg az állításomon.
-Mi az? Talán baj, hogy üdvözöltem az apámat? Igen, én
vagyok Maja Vérdung. Ugye még emlékszel rám? - beszéltem, miközben már kezdett
lazítani a fogáson.
-Hogyne emlékeznék. Kiszöktél a börtönből és eltűntél. Azóta
nem láttalak. De rendes harcos lett belőled. Kár, hogy a másik oldalt
választottad! - ekkor az én gerincem reccsent, és én puffantam a földre.
-MAJA! - kiáltott utánam szinte mindenki. Majd hátfájással,
de visszatértem megint ugyan oda. Egy új esély, egy új nézőpont. De most
valahogy máshogy kellene megközelítenem. Gondoltam akkor, hogy megkeresem,
mielőtt beszáll abba a gépezet roncsba. Elindultam a barlanghoz, de akkor már
késő volt. Elkapott és a hegy oldalához csapott, mire óriási fejfájással
kerültem vissza az időben. Akkor most kellene elindulni, hogy még azelőtt
elérjem, mielőtt előjön. Végül sikeresen elértem. Ekkor emelői képességemet
használtam, így lezártam az ajtót, még mielőtt belépett volna.
-MI?? - lepődött meg.
-Én is örülök neked, apa - mosolyogtam rá sunyin.
-Mi? Maja? Tényleg te vagy az? De hisz te elmenekültél. Hogy
élted túl?
-Tudod, én is ugyanezt kérdezhetném tőled. Hibbant
legyőzött, kétszer is, te pedig még mindig itt állsz előttem. Mi a titkod? -
kérdeztem tőle egy kis sejtelmességet belerakva.
-Ha! Ha te ezt tudnád. De mivel a lányom vagy, ezért
megbízok benned. Tudod, annakidején egy olyan helyre estem, ami megmentette az
életem azáltal, hogy egy szellemlény költözött a testembe. Ő birtokolt egyet s
mást, amik most már az én tulajdonom.
-És mégis mikre gondolsz ezen dolgok alatt? - húztam össze a
szemöldökömet.
-A te érdekedet fogják szolgálni. Olyan pajzsokat szereztem
tőle, amik megvédenek olyan dolgoktól, amik akár a halálba is vihetnek.
-Ha! Tőled viszont senki sem tud megvédeni. Ezt valahogy elhibázták
a készítésük közben - vágtam vissza.
-Hogy érted, hogy tőlem is meg kellene valamelyiknek védeni?
Hiszen nem bántanálak, inkább a hajad szálának görbülésétől is védenélek. Nem
értem mire célzol ezzel - próbálta felfogni a hallottakat, de addigra egy kést
szúrtam az oldalába.
-Tudomásaim szerint a vérzést nem tudod elállítani, olyan
pajzsod nincs, viszont bármivel próbálkozol, én örökké élek majd. Mert én nem
vagyok a te oldaladon! - ezzel rájött, mivel is próbálkoztam ez idáig, ezért ő
is belém szúrta tőrjét, mire felszisszentem.
-Szerintem neked sincsenek vérzéselállító képességeid, Maja!
-De más van - ekkor üzentem Hildának, hogy üzenjen Nalának,
hogy jöjjön hozzám és majd gyógyítson meg. - Barátaim - ekkor kihúztam belőle a
késemet, ő pedig a tőrt. Szinte egyszerre borultunk a földre, de engem valami
megtartott, vagyis inkább valaki.
-Köszönöm - mondta Hilda könnyes szemeivel, amit alig láttam
már a vérveszteségtől, majd sötétség jött, és nem ébredtem újra fel, hogy
megmentsem Hildát, mert épp most tettem meg.
*Én szemszögem*
-Sajnálom, Hilda. Halottakat nem tudok feltámasztani -
mondta Nala lehajtott fejjel, mire a zokogás erősödött bennem. - De legalább,
ha szeretnéd, akkor tarthatunk egy rendes temetést neki. Igazi vikinghez méltót
- próbált azért egy kicsit jobb kedvre deríteni, mire bólingattam, hogy
egyetértek.
***
-A viking istenek köszöntsenek, és vezessenek át a Valkűrök
tengerén. Harsogják a neved hősiesen, hogy mi is halljuk idelent, a Földön.
Mert egy harcos esett el. Egy talpra való nő, egy csapattag, egy hős, egy igaz
barát - kezdte Bélhangos, mire a könnyek az orcámon egyre kezdtek
sokszorozódni. Ekkor begyújtottam az nyilat, és felemeltem az íjat, ami Majáé
volt. Cél, és lő. Könnyek záporai hullottak a földre, amint eleresztettem a
húrt. Ezután mindenki más is kilőtte nyilait az égbe, amik a hajót célozták, amire
Maját fektettük. Majd mindenki mögém jött és átöleltek.
-Megmentett. Mindnyájunkat - mondatam, miközben
feltekintettem az égre és elmosolyodtam, hogy a füstös levegőben egy fénycsóva
világított a hajóra, amiből Maja tekintett rám és bólintott, hogy minden
rendben lesz nélküle is. Még több könny csordult le az arcomon, de közben
mosolyogtam. Mert tudtam, hogy miattunk tette. Ezzel feláldozta magát, hogy mi
tovább élhessünk és teljesítsünk a küldetésünket, amit előírtak nekünk. Ezzel
az övé ért véget. A gondolattól már sírtam, amit tompított a többiek szoros
ölelése, akik mind zokogtak vagy halkan, vagy kicsit hangosabban.
-De akkor most mi van Tri-vel? Vagy boldogul magától is? -
reppentett vissza a való világba Nala.
-Te jó ég! És hova tűnt Higg? - eszméltem rá én is.
-Nyugalom, itt vagyunk - jött egy hang hátulról. -Jobbnak
találtam, hogy nem zavarlak és kiszállok és akkor egyedül mentem ki Tri-t a
gonosz testéből. Köszönök mindent. A barátotok már biztos nagyon jó helyen van
- adott csillogást a szemembe.
-Igen. És mi tartozunk köszönettel, hogy segítettél.
Nélküled nem ment volna - hálálkodtam, miközben könnyimet törölgettem le.
-Várj! Ne töröld le! - ezzel közelebb jött hozzám, és
gyűjtött párat könnycseppjeimből. Ezután egy pajzsot ajándékozott nekem.
-Tessék. Ha összegyűjtöd ebbe könnyidet bármikor, amikor szomorú vagy, akkor
egy szivárvány fog megjelenni előtted, hogy megmutassa neked, a szomorúság
alatt is lehet boldognak lenni - ekkor már örömkönnyek folytak le arcomon, mire
egy szivárvány jelent meg. Majd Higg és Tri eltűnt. Még több örömkönnyem a
szivárványt még erősebbé színezte, amire mindenki úgy tekintett, mint valami
vezérsugárra.
-Mehetünk haza - mondtam mosolyogva. Erre mindenki
sárkányhátra pattant, és elindultunk vissza, Hibbantra.
***
Az esküvő még aznap megrendezésre került. Hablatynak és
Asztridnak Valka varrt egy-egy szőrmeköpenyt, amit viseltek az esküvőn. Fafej
előre fonta haját, azt állítva, hogy az a szakálla. Vannak meglepő dolgok. Az
ifjú pár fejére a koszorúkat mind mi készítettük a lányokkal, míg Hanga
megvarrta a ruhájukat. Az egész esküvő Pléhpofa óriási szobra előtt történt, és
Gothi viking hagyományok szerint összeadta őket.
-A FŐNÖKRE ÉS A FŐNÖKNŐRE! - kiáltották, mire mindenki
tapsviharban, vagy örömkönnyeinek kieresztésében tört ki. Én személy szerint
örültem, hogy végül így alakult, mert hát mit kezdenénk a mi hőspáros
Habsztridünk nélkül. Végül is megvalósult az esküvő, Hablaty is életben maradt,
mert hallottam egy s mást, és hát már csak a Fúriaviszály maradt megoldatlan.
Habár néha felvetődött bennem a kérdés, mi van, ha Mogor egyszer ránk talál?
*Eközben Hibbanttól Délre*
-És itt van a kedvenc csalid! - kiáltotta egy férfi.
-Egy nőstény.
-A sziget sárkányai az Éjfúriát követik. Mi fizetünk érte,
hogy elkapd és elhozd nekünk a falkát - ajánlotta. - Szóval? Áll az alku, öreg
harcos?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése