17. rész: (M)ilyen volt?

És itt van a nap második része:

*Én szemszögem*

A Nap túl gyorsan haladt. Vagy legalábbis én hittem ezt. A Mindentudóhoz érve csak engem és Melenát engedett be a gömbhöz, nem értettem, hogy Nala miért nem jöhetett velünk. Amit láttunk, attól igazi sokkot kaptunk. Egy új gonosz akarta lelőni Asztridot, ezután már csak az álmot láttuk. Minden egy szirtperemen történt, nyilván távol Hibbanttól. Melenával akkor csak összenéztünk és nem hittük el, mit láttunk. De legalább tudjuk, hogyha Hablaty és Asztrid egy sziklaszirten van együtt, akkor az a véget jelenti. De a többieknek ezt nem mondhatjuk el. Egyrészt azért is, mert nem engedélyezett, másrészt, jobb nekik, ha nem tudják meg.

Melenával ezután egy csomószor végig elemeztük a látottakat. Sajnos nem tudtunk mást találni, aki meghalna Asztrid helyett, mert Hablatynak nem szabad tudnia róla. És gyakorlatilag senki másnak sem. Tehát az egyikünknek kell feláldoznia magát. Ezt Melenának nem mondhatom el, mert akkor tuti lebeszélne róla. De így is nekem kell mennem, hogy megmentsem.

-Megyek, gyorsan lerajzolom - ugrándozott Halvér, aki már akkor izgatott volt, amikor elmondtuk neki, hogy egy új sárkányfajt találtunk este.

-Látom, a főnök nem aludt eleget - szólaltam fel, ezzel azt elérve, hogy Hablaty felkeljen félálmából.

-Bocsáss meg, csak már a fejem sem akar fennmaradni - ásított, majd folytatta a dolgát.

-És mondjuk nem akarod elmesélni, hogyan találtok meg, vagy csak úgy feltűnt a semmiből? - tette fel a jogos kérdést Kőfej.

-Valójában Fogatlan érezte meg, amiért el is ment, mi pedig követtük őt. Az álomszuszék meg még mindig alszik - mondta Hablaty, utolsó mondatával Fogatlanra célozva.

-Tuti biztos, hogy nem tudott aludni este. Nem láttad, mennyire fel volt pörögve? - jött Asztrid is miközben rendezte a dolgát.

-Na, és? Mi történt ezután? - lépett Takonypóc is hozzánk.

-Hirtelen ráléptem egy faágra, ami ránk terelte a figyelmét, szétlőtt egy fát, majd Hablatyot vette célba - soroltam.

-Értem. De hogy-hogy itt vagy még? - szegezte Fafej a kérdést Hablatynak.

-Szerencsére Hilda ellökött. Azután meg elrepült, kilőtt egy plazmabombát és mikor átrepült rajta, eltűnt - mutogatott a kezével a főnök.

-Hogy érted, hogy eltűnt? - csodálkozott Takonypóc.

-Elillant. Az égbe - mutogatott továbbra is, majd Halvér rohant Hablatyhoz, hogy megmutassa művét a sárkányról.

-Ilyen volt? - izgult, hogy jól vette-e le a leírást.

-A-a. Több épfülű és nincs taréja.

-Ö, jól van, értem - ezután elrohant, hogy kijavítsa a hibákat.

-Haha! Micsoda éj! - jött Eret is át, majd Fogatlan rontott gazdájához.

-Pajti, mi ütött beléd? - látszik, hogy nem tud olvasni a sárkánya reakcióiból. - Mi ez a nagy nyáladzás meg lihegés? - szerintem nagyon aranyos, amikor ezt csinálja.

-Hát nem egyértelmű? Szerelmes - mondta Asztrid olyan hanglejtéssel, amit még sosem hallottam tőle. Nagyon fura volt.

-Hidd el. Egy kapcsolat csupa kín és szenvedés - suttogta Hablaty sárkányának, mintha személyes tapasztalatból beszélne... Viszont ezt nem csak én meg Fogatlan hallottuk, hanem Asztrid is, és játékosan vállba ütötte párját. - Nem megmondtam? Én nem vagyok elég neked? - kérdezte mire a sárkány elfutott a másik irányba és nézte a párosodó Siklókat.

-Szerintem ez egy nem - köszi Fa, ezzel sokat segítettél. Fogatlan egy kicsit szomorúnak tűnt, hogy ő nem tudja ezt megtenni. Ekkor Halvér hirtelen visszahúzott a valóságba.

-Valami ilyesmi? - kérdezte, mutatva a javított verziót.

-Tudod mit? Rajzold le Fogatlant fehérben - ezzel egyszerűbb lett volna. Most szerintem Halvér is hasonló dolgokra gondol.

-Miért nem ezzel kezdted? - fogta a kártyát és elment vissza rajzolni.

-Most mit szólsz ehhez? - kezdte Asztrid egy kosárral a kezében. Vagyis még mindig ugyanazzal a kosárral a kezében, amiben még mindig nincs semmi. - Fogatlan szépen becsajozott - furcsa szóhasználat, Asztrid. Biztos, hogy te vagy az?

-Nem tűnt fel, hogy ilyen romantikus lennél. Még... soha - tuti, hogy Hablaty is ugyanarra gondol, mint én. „Ezt miből hiszed?"

„Jól van, jól van, csak gondoltam!"

-De ez olyan cuki. Hát nem? - amúgy tényleg cuki. - Nézd! - ezzel Fogatlanra mutatott, aki az árnyékát képzelte a Fényfúriának és a falhoz udvarolt és dörgölőzött.

-Ho-oké, ez szomorú. És fura - állapította meg Fafej.

-Ja. Csinálj vele valamit! - helyeselt Kő, miközben Takonypóc haladt el előttük.

-Ez komoly? Inkább lapátolok kakát egész nap, minthogy ezt nézzem - látszik, hogy a Taknyos nem egy romantikusabb alkat.

-Jól van, akkor... Irány az erdő, hátha megtaláljuk - állt fel Hablaty, miután végzett a dolgával a gronkelen, amire Fogatlan nagyon gyorsan felkapta a fejét, és elkezdett rohanni.

-Ha! Ez jó ötlet – vajon, ha Fa ilyet mond, akkor az jót jelent? - Beszéljünk négyszemközt - suttogta Hablatynak, miközben együtt elindultak.

-Ööö - Hablaty csak ennyit tudott reagálni.

-Shh. Ez fiús téma! - kiáltotta mindenkinek, aki úgy akart volna dönteni, hogy velük tart.

-Hogy? - ezen nem csak Hablaty, de én is elcsodálkoztam.

-Dumáljuk meg - azt hiszem van egy kis sejtésem, miről fognak beszélni.

-Menj - jött hozzám Hikari és a fülembe súgta.

-Mi? - nem értettem, hogy ezzel mire gondol.

-Légyszi, ne süllyedj le ennyire. Kövesd őket, tudd meg, miről beszélnek, hova lyukadnak ki és mit találnak majd az este színhelyén. Szerintem nem volt véletlen, hogy az a Fényfúria idetévedett - tisztította mondandóját, mire én egy félrehúzott mosollyal szóltam.

-Megyek - aztán már szinte futottam utánuk láthatatlanul.

-De hiszen tudod, hogy nem mehet ez így tovább. Nős férfi vagy. És ráadásul főnök. Csodálom, hogy Asztrid még nem őrült bele - lehet, hogy nagyon sokról lemaradtam a Fafejtől hallottak alapján.

-Már megmondtam, nem lesz egynél több gyerek. Azt is megmondtam, hogy ez az egy is nagyon váratlan volt, de attól függetlenül örülünk neki. És nem, mielőtt elkezded, ez nem azt jelenti, hogy többet is szeretnénk egy nap. Vagy talán valaha - aha! Már értem. A gyerekvállalásról beszélnek. Király téma.

-De nem is azt, hogy nem lehet több. Tudd meg, hogy már voltam több gyermekes családban. Igaz, hogy a sajátomról beszélek, de ugyanaz. Itt mégis egy rangos „Királyi családról" beszélünk. Nem tudod, mit hagytok majd ki. Tudom, kétszer annyi lenne a munka főleg, ha egy lány, egy fiúról beszélünk, de megéri. Több gyerek utódnak... Főleg, ha az első lány lesz. Na ekkor már érdemes több gyerekről beszélni!

-Te, te aztán tudsz lelkesíteni.

-Csak annyit, hogy legalább kettőt. És ha már kettő Haddock is a nagybátyjuknak... Hé... Hé! Csak az időmet fecsérelem? Meglátsz valami fényeset a földön és...? Hú, ez mi? - ekkor már csak hallgatództam, és alig figyeltem, annyit láttam, hogy Hablaty valami apró nyílvesszőt tartott a kezében, amíg Fogatlan a környéken nézelődött. Majd Hablaty felállt és szétnézett. Hihetetlen milyen dögösen csinálja. Ahhh. Nem, Hilda, nem. A végén még az is látszani fog, hogy elpirulok.

-Fogatlan! - kiáltott fel, mire nem csak a felszólított, de még én is visszaestem. - Tapodtat se mozdulj! - mutatott álljt a kezével, majd a Fafej kezében levő botot kivette és eldobta, mire egy fémcsapda csapódott össze, Nem győztem kapkodni a levegőt, és úgy látom Hablaty sem. - Ez az egész. Nem volt a véletlen műve.

-Mi?

-A Fényfúria nem magától került ide. Valaki idehozta, hogy idecsalja Fogatlant és aztán elkaphassa. De miért hagyta magára a csapdát? - ezen a mondaton én is elgondolkoztam. Vajon most kezdődött el a harc azzal a gonosszal, akit Melenával láttunk a gömbben? És ha az a Mogor nevezetű alak volt? Mi van, ha a kettő egy és ugyan az? Sok kérdés, kevés válasz. Viszont nem szabad őket fenn lógni. Elkezdek válaszok után kutatni.

16. rész: Micsoda éj!

Na, ez kimaradt.

*Két héttel később*
*Én szemszögem*

Hihetetlen, hogy Hablaty nekünk is csinált ruhát. Azóta Hibbantot átalakítottuk az első sárkány-viking utópiává, hiszen portyákra mentünk, amikor kimentettük a sárkányokat vadászoktól. A legtöbbet mindig ugyanazoktól a vadászoktól hoztuk el.

-Hát te mi vagy? - kérdezte Ivar, miközben Hablatyot nézte, ahogy begyújtotta a kardját.

-Shh - mondta Hablaty, mire Ivar neki támadt. Hablaty védekezés közben eltörte a kezében levő olajlámpát, ami felgyújtotta kicsit a padló fedélzetét, eközben Hablaty átsétált a lángok között.

-ÁÁÁÁÁ!! - sikítozott. - Te démon vagy! - akadt ki.

-Sh, sh, shh... Nem vagyok démon, nem vagyok­... démon. Nézd, csak egy srác, aki kiszabadítja ezeket a sárkányokat, úgyhogy... - kezdett bele.

-Te átsétáltál a tűzön! - hitetlenkedett továbbra is.

-Sárkánypikkely! A sárkányok sokszor vedlenek - magyarázta.

-Ó, tudom én, ha démont látok! Embernek sincs ilyen vézna lába! - állította, majd elkezdett rohanni a másik irányba, de megtorpant, amint meglátta Takonypócot berepülni a lángokban álló Kampón.

-Asszed jó volt a belépőd? Akkor nézz meg engem! - kiáltotta, de azonnal elkezdett sikítozni, mert felgyulladt a hátsó fele.

-Tudtam én, újabb démon! - kiáltott Ivar újra fel.

-Ki ilyen lüke, hogy nem vesz védőruhát a fenekére? - masszírozta az orrnyergét Hablaty.

-Forró, forró! Forró! - kiáltozta, miközben az ikrek elkezdték ereszteni a gázt. - Srácok, ne! Még ne! - elkezdett kiáltozni, miközben a Zipzárhát begyújtotta a gázt.

-Íme, a legrosszabb rémálmod! - mutatkozott be Fafej.

-Íme... - próbálkozott Kőfej is.

-Na, meg a húga, akinek muszáj volt jönnie - mondta nagyon unottan, mintha nem tetszene neki a felállás.

-Így mutatsz be?

-Srácok! Túl hamar! Mindig túl hamar léptek be! - magyarázta Hablaty, miközben Halvér csúszott be.

-Bocsi! Még nem szoktam meg a szárnyakat - kért elnézést.

-Halvér! Már megint a babával? Ez egy portya! - értetlenkedett Hablaty. Hát nem csoda, Bütyök kissárkánya, Halhús egy hete született, azóta minden portyára elvitte.

-Nem találtam bébicsőszt! - keresett kifogást.

-Démonok mindenütt! Itt a világvége! - pánikolt, miközben készült megkongatni harangot, de Asztriddal közbe léptünk.

-A-Asztrid! Ő már rég nem áll az utunkban - próbálta megmenteni a helyzetét.

-Most viszont fekszik, és ez nekünk fekszik! - válaszoltuk együtt.

-Lássunk munkához - kezdett bele Asztrid.

-Jólvan, ezt elszúrtuk, de legalább senki más nem tudja, hogy itt vagyunk - nekem nagyon rossz előérzetem volt, de attól függetlenül még mentünk kimenteni a sárkányokat.

-Jól van kislány, semmi baj. Shh. Ne félj, kiviszünk innen - hallottam, ahogy Hablaty mondta egy Fúrókaromnak. Majd hirtelen Halvér hangja ütötte meg a fülemet.

-Ha!! Egy Bíbor Vérontó! Óóóó! - örvendezett, amit Halhús is hasonlóan fogadott.

-Haha! Nézd a kis különcöt. Tuti, hogy tök buta - ezután Kőfejt hallottam meg, amint szenvedett a Hammanó ketrece kinyitásával. - Miért nem tudom kinyitni a ketrecet? - szenvedett a rácson állva.

-A retesz - ment oda Asztrid és elhúzta.

-Én is tudtam - mondta, miközben a ketrec ajtaja megmozdult vele együtt.

-Támadás! - ért minket a vadászok lecsapása. Tudtam, hogy valami nincs rendben.

-Vigyük ki a sárkányokat! - kiáltotta Hablaty, mire én és a lányok elkezdtük kinyitni a ketreceket, míg Hablaty és Asztrid megpróbálta elintézni a zavaró vadászokat.

-Kapjuk el az Éjfúriát! - kiáltott egy vadász, majd nekünk rontottak.

-Ne futkoss a fedélzeten! Csúszós. Eleshetsz - oktatta ki a vadászokat Fa, miközben egy ketrec nyitásával szenvedett.

-Utat! Bízzátok csak rám a keménykedést! - szállt be Takonypóc. Majd jött Kampó és tüzet lehelt a fedélzetre. - Hó! Haha! Plusz kettő nekem! - kiáltotta utánuk.

-Vigyázz! - szólt Halvér, miközben Halhúst próbálta elkapni, mert valahogy kiszökött. Eközben próbálták leütni, de inkább a vadászok egymást ütögették. - Bocsi. Haha! - mondta, majd sikeresen visszarakta a kissárkányt a helyére.

-Szép. Most menj, és ereszd ki a többit - mondta Fogatlannak, majd eldobott egy gáztartályt.

-Azt hittem, lopakodó küldetést terveztünk - akadt ki Asztrid a terv kivitelén.

-Igen. Mindig annak tervezzük - állította fel a már igaz tényt.

-Vigyázz! - kiáltottam, amint Viharbogár berepült és elkapta a rájuk támadó őrt.

-Kössz, Viharbogár! - kiáltott utána Asztrid. Majd Felhőugró morgására figyeltem fel.

-Ugyan, ne aggódj. Sikerül - nyugtatta Valka a sárkányát, mert hát ő tanított minket mindenre, legtöbbször eljött velünk, habár a tegnapit kihagyta. Ekkor Takonypóc rohant be a színre az egyik ketrec tetején, majd leugrott. Csak a kalapácsa érte el a hajó fedélzetét. Én a szemeimet forgatva néztem rá. - Reméljük - tette még hozzá.

-Jól van, mind megvannak! - kiáltotta a végszót Hablaty, amire mindannyian sárkányhátra pattantunk és elindultunk vissza Hibbantra.

-Simán két vállra fektetlek titeket. Téged még két bokára is - mondta a Fafej az utolsó szavakat a vadászokhoz, mielőtt Töff felvette volna húgával együtt és elmentek.

-Amatőrök - kiáltotta Takonypóc még mindig lógva, majd Kampó levette őt és elvitte - Csak most kezdtem belejönni.

-Indulás! Tempó, tempó, tempó! - Asztrid nagyon éli az ilyen szerepeket, majd elindult és felpattant Viharbogár hátára. Őt Halvér követte, aki kiugrott a korláton, és Bütyök elkapta őt. Már csak Hablaty maradt a fedélzeten, Fogatlanra várt, aki még a ketreceket ellenőrizte, hogy üresek-e.

-Jó balhé volt! Fogatlan, mennünk kell! - kiáltotta sárkányának, aki még egy utolsó pillantást vetett egy ketrecre, majd elkezdett rohanni gazdája irányába. Majd megláttam, hogy Hablaty mögött egész szép kis sereglet vadász gyűlt össze. - Szasztok! - mondta Hablaty, amint megfordult és meglátta őket. De jött Fogatlan is, mindenkit levéve a lábáról. Mikor elérte Hablatyot, a srác felpattant rá és máris húztunk vissza Hibbantra. Néhány tízperc után megláttuk az ismerős körvonalait a szigetnek, majd Hablaty egy kis bemutatóórát tartott. - Ez itt Hibbant. Az új otthon, az otthontól távol. Lenyűgöző sziget, ahol van minden, mi sárkánynak ingere. Beköltöztök, és egycsapásra elszáll minden gondotok - sorolta az előnyeit az itt élésnek. Hamarosan már én is megtanulom. - A kiszolgálás szárnyal; a konyha tüzes; és a helyiek sokfélék, mint réten a vadvirág - na, ez a szöveg nem sokat változott a hét folyamán. - Minden szokásos luxushely tengerparttal meg napsütéssel kérkedik; de mi nem. Itt olyasmi van, ami sehol máshol nincs. Itt cimbora, sárkány van. Egy rakás; de nagy rakás sárkány - ecsetelte tovább és egyben fejezte be mondandóját a főnök, majd leszállt az automatikus leszállítóra. - Banda, íme az új lakótársak! - mutatta be az új jövevényeket.

-Köszöntelek a paradicsomban - mondta egy random férfi... Fogalmam sincs, hogy hívják. Igazából alig ismerem a többi embert.

-Ó, hogy te milyen gyönyörű vagy! - na jó, Flegma nevét megjegyeztem.

-Nagyon szívesen, szívesen! Lenyomtam vagy száz sárkányvadászt! Ezer sárkányvadászt! - kérkedett Takonypóc, mire Kőfej nevetni kezdett.

-A gatyád is be volt gyulladva - nevetett tovább.

-Az én nagy, sűrű szakállam is majdnem meggyulladt! - panaszkodott Fa, már megint a „szakállát" simogatva.

-Agh! Ez. Fejezd be! - látszik, hogy Kőfej is unja már.

-Mit szól, Hablaty-mama? - Takonypóc megpróbál megint flörtölni Valkával. - Maga szerint a csonttörő támadásom nem volt tökéletes?

-Óó! Nem is találok szavakat! - próbálta fenntartani a látszatot, hogy azért ne tűnjön feltűnőnek, hogy le akarja koppintani magáról. Vagy ezt vakarásnak nevezik? Fogalmam sincs. - És kérlek, hívj Valkának. Négy hónapja itt vagyok.

-Szóval tegeződjünk? - erre csak a szememet forgattam.

-Szerintem a mai nap hőse Fogatlan volt - Hablaty megint kezd dicsekedni. - Nem igaz pajti? Mihez is kezdenénk nélküled, Sárkányok Királya? Mit csinálnák? - erre csak mosolyogva megráztam a fejemet.

-Hát, mondjuk edzhetnénk sokkal keményebben - hú. Valaki kiakadt a mai küldetés sikertelen kivitelezése miatt. Habár egy pontig nagyon is igaza van. - Ma elég bénák voltunk - mondta ki a fájdalmas igazságokat Asztrid.

-Asztrid mond valamit - helyeselt Valka. - Talán túl nagy mértékben támaszkodtok a sárkányaitokra, és egymásra meg nem eléggé.

-Nahát én is pont ezt mondtam! Hallgassatok rá! - szólalt fel Takony, hátha ezzel még jobban bevágódik „Hablaty-mamánál". Ezután pedig Hablatyhoz fordult. - Bizony, anyád odáig van értem - ezzel Hablaty fenekére csapott. - Mindig egy ilyen fiat akart - Ezután észrevettem, hogy Kis-Bütyök, avagy Halhús elrohan valamerre.

-Halhús! - kiáltott utána Halvér. - Új barátot találtál - ezzel a Bíbor Vérontóra célzott, akiért annyira odáig volt. És a nagy sárkány is viszonozta ezt a baráti kapcsolatot. Elkezdtek játszva ugrálni, mire minden viking:

-Fejet le! - viszont az ugrabugra ahhoz vezetett, hogy ezt az automata szállítórendszert eltörték, ami egy csomó otthont leborított, nagyja a tengerben kötött ki.

-Agny! Mire jó, hogy itt van nekünk a Sárkányok Királya, ha nem tud rendet tartani? - jött a képbe Bélhangos is.

-Pajti, nem akarsz... tenni valamit? Vagy...? - kérdezte Hablaty a sárkányától, mire az elordította magát, így Vérontó sárkányunk kénytelen volt abbahagyni a játszadozást és meghajolt Alfája előtt. Ezalatt Halhús vidáman elszökdécselt.

-És mégis hová fogjuk tenni ezeket? - csodálkozott tovább Bélhangos a visszahozott sárkányok mennyiségén.

-Á! Találunk helyet! - nyugtatta őt a főnök, de amint meglátott egy sárkányt, tudni lehetett, hogy nem nyugodott meg egyáltalán. Sőt. Inkább ijedtebb lett.

-ÁÁÁ! - lökte hátra műkezét, ami Hablaty hasába csapódott. - Ide hoztatok egy Hammanót! Ez nagyon rossz ómen, átkot hoz! - mondta baljósan, amiben igazából nem hiszek.

-Hehehe - nevetett Hablaty a kovács félelmén.

-Botorság! Mit árthatna nekünk? - jött Valka és elkezdte vizsgálni a kis sárkányt. - Nem is sérült. Egy kicsit izgul, de amúgy egészséges - közölte a tényeket a sárkányról. - Na, és ki éhes? - ez ijesztő volt.

-Én, én, én, én, én, én, én, én!! - kiáltozta Hikari, mire mind elindultunk átöltözni, majd a Nagyteremnél kötöttünk ki. Én Hablattyal és Bélhangossal mentem, Helena és Elina Takonypóccal tartottak, míg a többiek inkább kerestek egy asztalt, aminél mindannyian elférhetünk. Bélhangos, mint mindig arról beszélt, hogy ezt nem kellene tovább csinálnunk.

-Ezzel már elég felfordulást csináltatok. Nem elég, hogy rengeteg sárkányunk van, de vannak itt kivetettek, akik sárkányok és nekik is vannak sárkányaik. Ez milyen már? - látszik, hogy nem érti. - A lényeg az, hogy nem hordhatjátok ide a sárkányokat továbbra is - na, kezdi. - Ezzel, csak keresitek a bajt! - mondta, miközben elszaladt előttünk egy viking egy Rettenetes Rémet üldözve, akinek a szájában egy csirkecomb volt. - A sárkányvadászok egyre közelebb jönnek - megint aggodalmaskodik, lehet, hogy van oka, de még elég távol vannak tőlünk, hogy elérjenek minket egyhamar, addig háromszor legyőzzük.

-Elbírunk velük, nálunk van az alfa. Nem igaz, pajti? - válaszolta Hablaty, aki útközben elvett egy almát, beleharapott egyet, majd odadobta Fogatlannak. - Nézd csak meg, milyen boldogok itt! - célzott ezzel a sárkányokra, amihez még különleges képesség sem kellett ahhoz, hogy megmondjuk, mennyire vidámak itt. Útközben elhaladtunk Takonypócék mellett, így odaintettem a lányoknak, akik nagyban nézték a Szkander meccset Valka és Modorgóc között. Meglepetésemre Valka lenyomta az izmos férfi karját.

-Ez a nő... Eszméletlen! - csodálkozott Takonypóc, míg Modorgóc egy nagyot ütött az asztalra, majd Valka elhagyta a helyet és elindult a terem másik végébe. Ugyan így tettek a lányok is Takonypóccal együtt.

-Bélhangos, nyugi! Nézz körül! Ez a világ első sárkány-viking utópiája. Valóra váltottuk az álmot! - dicsekedett Hablaty azzal, amit teremtettünk.

-Te lehet, hogy erre vágytál. Én kisebb tömegre és nagyobb... - mondatát abbahagyta, és elfordult a leves irányába, amiből felszínre úszott egy Hammanó. - ÁÁ! Tisztaságra.

-Bélhangos, kit akarsz átejteni? Hiszen imádod őket - mondta Hablaty, mire Bélhangosnak felkínáltak egy tállal a levesből, mire ő azt visszautasította. Ekkor Fogatlan rámancsolt az edényre és rámorgott a kis sárkányra, aki azonnal el is kezdte kifelé kapkodni magát a léből. Majd vettünk Hablattyal egy tányér leves és útközben megérkeztünk a többiek asztalához és leültünk.

-Állítólag a ti nemzedéketek fog elvezetni minket a jövőbe! - hogyha tudná, hogy a jövő a mi világunkban mit jelent, akkor inkább oda be sem tenné a lábát. Majd hirtelen Fa elkezdte dobálni a kaját, ami Takonypócon landolt.

-Hahá! Kajacsata! - kiáltotta, mire ők ketten elkezdték egymásra dobálni a krumplipürét.

-Hmm, tüneménységes - mondta Kő, aki önmagát bámulta egy fémkorsóban. Ekkor a sisakját eltalálta egy csirkecomb. - Vigyázz a séróra! - hagyta abba önmaga bámulását, majd ő is csatlakozott a többihez.

-Gyere, Halhús! Nyamnyamnyam! - mondta Halvér, miközben egy kis pürét adott a kissárkánynak, aki egy babaetetőbe volt rakva és azonnal bekapta a kanalat. Ekkor Bélhangosra is került a kajacsatából egy kis ételmaradék.

-Á! Teringettét! Ahelyett, hogy azzal bajlódnánk, mi megy ott ki...

-Bélhangos! - kiáltotta Asztrid, mivel őt és Hablatyot a hóna alá beráncigálta.

-Rendezni kell azt, ami itt megy - fejezte be mondandóját Bélhangos, ami elég furán nézett ki. Mármint ahogy a Haddock párost ott tartotta két keze, akarom mondani másfél keze alatt.

-Jól van, jól van, majd meggondolom! - mondta Hablaty Bélhangos mellkasába, miközben próbált kiszabadulni onnan.

-Szögre a nyereggel és csináljatok még gyereket - ezzel a mondattal nem csak az asztalunknál lett csend, hanem az egész teremben. Mindenki tudja, hogy Asztrid nem szeret erről beszélni.

-Hát ez sok - szólt Fafej.

-Fúj. Nekem bejön - kezdte Kőfej, mire tovább folytatták, amit éppen csináltak.

-Uralkodjatok úgy, mint egy nagy királyi család - állította. Ezután Asztridhoz fordul, ezzel Hablatyot még inkább mellkasához szorította. - Adj még gyereket neki, kérlek. Te vagy itt az egyetlen, akinek van némi esze. Ha lesz sok örökös, még van remény - folytatta, mire Asztrid megunta az egészet és felpattant az asztaltól.

-Azta! Egy az nem elég?! - kiáltotta neki, azután pedig elkezdett elrohanni, majd Bálhangos követte, így eleresztve Hablatyot, aki már szinte fuldoklott a levegőhiánytól.

-Asztrid! Ne legyél már ilyen! - szólt utána a férfi, követve a lányt a kijáratig, ahonnan már visszatért hamarost.

-Ez egy határozott nem - na jön Fafej is okoskodni. - Nézd, ha kell egy szakáll, amin kisírod magad, akkor dőlj a vállamra és sírj bele a dús szakállamba! - ezzel a mellkasához nyomta Hablatyot, aki nem igazán ellenkezett, nem is akart.

-Köszi, Fafej, köszönöm. Nagyon - dünnyögte, mire a srác elkezdte simogatni a fejét és büszkén nézett maga elé, hogy ő mindig segít a főnöknek, ha baj van. Ekkor ért ide Eret is, aki látva ezt a pillanatot köhintett egyet.

-Khmm.

-Eret fia Eret! - kiáltotta a „szakáll" rejtekéből, majd eltolta a srácot, és kiköpködte a hajszálakat a szájából és oda fordult a csapdászhoz. - Mi a helyzet?

-Két sárkányvadász hajó jön a szorosban - jelentette ki.

-Elkapjuk őket - jelentettem ki Hablattyal együtt, majd Bélhangos is visszaért, és egy rosszalló nézést tett.

-Mi van? - kérdezte Hablaty meglepődve.

-Egyszer még olyan harcba kezdessz, amit nem nyerhetsz meg - mondta a férfi, majd elmentük készülődni. Miután végeztünk Hablattyal tartottam a kis sziklájára, amit még egy hete találtunk a szigeten. Fura, hogy eddig nem vettük észre. Én leültem a peremre, míg Hablaty még állt egy darabig, elmélkedett valamin, gondoltam kihallgatom, ha már csak ketten járunk ide.

„-Hablaty - ez a hang, annyira ismerős. - Ez Hibbant-sziget, fiam. Ez az otthonunk. Ez volt a nagyszüleid otthona és előtte az ő nagyszüleiké is. És főnökként az a dolgom, hogy ezt megvédjem. És egy nap majd, ha felnőtt leszel, ez a feladat átszáll terád - mondta Pléhpofa, majd meghallottam a világ legédesebb hangját.

-Jól van - hát nem édes?! Most úgy fangörcsölni támadt kedvem. Ez vagy úgy 15, 16 évvel ezelőtt történhetett, legalábbis Hablaty cuki hangja miatt is ezt feltételezem. De most komolyan! Nem aranyos a hangja?

-És ez nagyon fontos, fiam, mert ott messze, túl a naplementén, ott van a sárkányok otthona - te jó szentséges Odin! Erről én miért nem tudtam?! Legközelebb többet kéne olvasnom a történelemkönyveket itt.

-Hűha! - még mindig annyira aranyos. Megyek és megkérdezem majd, hogy kialakítja ezt a magyar szerepet! [Maszlag Bálint]

-Bizony! A legenda szerint néhány hajó túl közel ment hozzá és le is pottyantak a világ pereméről. Soha nem kerültek elő - remélem ez nem csak egy mese, amivel megetette őt. - De azok, akik visszafordultak, egy hatalmas vízesésről beszéltek, és egy titkos világról, melynek kapuját sárkányok őrzik!

-Hűha! - ÁÁÁ. Még mindig olyan aranyos a hangja! Remélem még meg fog szólalni.

-Ez nem pusztán egy fészek, hanem egy hely, ahonnan az összes sárkány származik - király. Jó tudni, honnan jöttek eredetileg a sárkányok, még ha igaz is lenne, akkor sem ott születtek. Na, ezt gyorsan ugorjuk át.

-Még az Éjfúriák is? - meghalok! Lehet, hogy útközben már meg is tettem.

-Hahaha! Legfőképp az Éjfúriák! - na, oké. Lav ja Pléhpofa!

-Ugh! Azoktól félek - félek, hogy valaki észreveszi, hogy őt bámulom és harapdálom az ajkamat. Ha ezt Asztrid megtudja...

-Egyet se félj! - mint egy hős! - Egy nap meglelem a Titkos Világot és lezárom, hogy az emberek és a sárkányok ne harcoljanak - mint egy igazi bátor férfi!"

Na, elég az álmodozásból, már Hablaty is befejezte az elmélkedést, gyorsan feleszméltem én is. Ekkor Fogatlan jött hozzánk és kezénél lökte lovasát.

-Mi van? - kérdezte, mire a sárkány ránézett a lábára. Már néhány napja, hogy ide járunk kiszellőztetni a fejünket, Fogatlan rágójátéknak nézi Hablaty műlábát. Én meg mosolyogva nézem az interakciót. - Na jó, legyen. De ugye tudod, hogy ez nem egy rágójáték? - látszott az Éjfúrián, hogy nem igazán hajlandó ezt a tényt elfogadni. Hablaty gyorsan leszedte a lábáról a protézist, majd Fogatlan felé nyújtotta. - Tényleg ezt kéred? A lábamat akarod? Kell egy félláb? - ez olyan vicces volt, elkezdtem kuncogni. - Akkor kapd el! - mondta, ezzel ledobta a lábát és leült mellém a fűbe. Kihajtogatta térképét, és láttam, hogy nyugat felé keres valamit. Érdeklődve néztem, majd egy nyálas láb esett közénk, amitől szinte majdnem leestem. Ekkor felnézett Hablaty is, hogy mi történik.

-A vitorlázás már egyedül is nagyon megy - állította, majd visszanézett a térképre, majd Hibbanttól kezdte nyugatra húzni az ujját, egészen le a térképről, miközben Fogatlan leszállt közénk és rálökte a térképre a nyálas műlábat, amit egy kicsit furán néztem. Ekkor meghallottam egy rikácsolás, ami csakis Viharbogártól jöhetett, így azt feltételeztem, hogy ő is megtalálta ezt a helyet. Gyorsan felrepült az áramlattal és elkezdte a mondandóját.

-Ó! Szóval ide jártok, hogy elrejtőzzetek Bélhangos elől! - mondta, mire elkezdtem kicsit nevetni.

-Sejtelmem sincs, hogy ezzel mire utalsz - mondta Hablaty szarkasztikusan. Ezen az alkalmon Fogatlan kapott, hogy a lovasa feleségét megkérje, hogy játsszon vele. Ekkor odadobta neki a lábat, amitől Asztrid egy kicsit majdnem elhányta magát. Az, hogy nem szereti Fogatlan „nyálas" természetét, az már bebizonyosodott. Ezután, hogy minél hamarabb megszabaduljon az új „játékszertől", két ujja közé fogta és lehajította a szirtről. Ezután kezét Hablaty vállába törölte és kezdett beszélni.

-Csak hát, igaza van - na oké. Ezen a egy kicsit meglepődtem, de Hablatyon is hallatszott.

-Tényleg? Nekünk szerinted is kellene még...? - kérdezte Hablaty, hogy mi jár felesége eszében.

-Jó istenek, dehogy! - hát gondoltam, hogy nem erről van szó. - Nekünk egy is bőven elég!

-Ja, nem. Őrült ötlet - látszott Hablatyon, hogy ő nagyon szeretné. Egy nagyot sóhajtottam, hogy nem erre gondolt, de nem gond.

-Igaza van a sárkányok dolgával - hát végül is. Ebbe nem lehet belekötni. Ekkor Hablaty felsóhajtott.

-Tényleg úgy látszik, hogy már az egész világ tud rólunk - mondta ki a szörnyű igazsággot.

-Bizony. És minél több sárkányt hozunk ide, annál inkább célponttá válunk - ő is kezdett sóhajtozni, miközben hátra dőlt kissé, mire Fogatlan az ölébe dobta a lábat, amit Asztrid megint lehajított. - Bár volna valami megoldás, hogy békén hagynak minket! - kívánkozott, mire Hablaty felszólalt.

-Lehet, hogy van - most ugye nem a Titkos Világról szóló legendát szeretné felhozni? - Apa mesélt egy régi tengerész-legendáról. Egy titkos helyről a világ végén, ahol a sárkányok élnek teljesen háborítatlanul - ezen Asztrid kicsit felnevetett és újra hátrább dőlt és nézte férjét.

-Hát, a tengerészek szeretnek tódítani - kimondta, amire én gondoltam, hiszen ő is tudja, hogy a legendák nem mindig igazak.

-Ez igaz - tessék. Még ő is belátja. De akkor miért hisz benne? - De mi van, ha létezik? - erre felültem törökülésbe, és néztem, ahogy egymással „vitatkoznak". - Ez megoldás lehet az összes problémánkra! - élte bele magát.

-Hogyan? Hogy a sárkányok odaköltöznek? - amúgy ez nem lenne rossz ötlet, de nem is a legjobb, ha belegondolunk.

-Aa. Mindannyian! - azaz emberek és sárkányok együtt egy sárkányok lakta helyre? Egy kicsit jobban átgondolhatta volna.

-Ez most komoly? - látszik, hogy Asztriddal néha egy véleményen tudunk lenni. De szerintem ez nem fog sokáig tartani. - Hagyjuk itt, ami hét nemzedék óta az otthonunk? Az otthont, amit apád a védelmedre bízott? - erre Hablaty csak mély levegőt vett és kifújta.

-Ne-ne... - kezdett dadogni.

-Azt hiszem igazi megoldás kellene, Hablaty! - rivallt rá kicsit, majd megfordultunk mindannyian, hogy lássuk, ahogy Fogatlan a lábat rágcsikálja, és még Viharbogarat sem engedi nézni a játékra.

-Akkor fogadjuk meg Bélhangos tanácsát és csináljunk még gyereket. Az biztos mindent megold - jött rá, hogy akkor, ha nem lehet az egyiket megvalósítani, akkor a másikat kell. - De, hogyha esetleg kételkedsz, szerény személyemben, akkor Takonypóc biztos elérhető - ezt el sem tudnám képzelni, hogy milyen lenne. Ezen Asztrid kicsit felkuncogott.

-Ő csak az anyukádért van odáig! - mondta, mire én is felnevettem, és nem csak azon. Hablaty reakciója mindent megért.

-Ha! Óóóóó! Ez de aljas volt! - találta szíven a felismerés.

-Te akartad! Lehet, hogy mégis lesznek gyerekek! - nézett a kezére és pimaszkodott.

-Ó, hogy van képed! - húzta ezzel közel magához felségét és lekezdte csiklandozni. - Ez övön aluli volt! - ekkor Asztrid megpróbált kimászni, de nem sikerült. - Nem, nem. Nem menekülsz el - ezután Asztrid megfogta Hablaty kezét és hátra csavarta. - Á! Oké, oké! Nyertél, nyertél! Mindig te nyersz - adta fel, amin felesége csak nevetett. És én is...

-Tudtad, hogy kivel kezdessz ki - mondta Asztrid fennhéjasan.

-Ja, nyilván - ekkor jött Fogatlan és lerakta eléjük a „játékot", majd láthatólag megérzett valamit és elment az erdőbe. - Ö, Pajti! - kiáltotta utána. - Ö, ja, persze! Nem kell, hogy megvárj minket - majd sóhajtott.

-Hilda - szólt hozzám Asztrid.

-Ö, igen? - reagáltam úgy, mintha valami más elvonta volna a figyelmemet.

-Csak arra gondoltam, hogy követhetnénk Fogatlant. Mármint szeretnél csatlakozni? - kérdezte, mire nekem valami megütötte az orromat, amire úgy reagáltam, mint egy sárkány. Édes volt, egyben keserű. De nagyon. Nem tudom, hogyan keveredhet ez a két illat. - Hilda? Ez mi volt?

-Egy másik sárkány van a közelben - vágtam rá. Az illatok csakis erre utalhatnak. - Egy... nőstény. És... Fogatlan épp felé tart - láttam magam előtt a képet.

-Egyel több ok, hogy utána menjünk - mondta Hablaty, majd leugrott a szirten, és lecsúszott. Asztriddal inkább Viharbogár hátán mentünk utána, majd futottunk, hogy beérjük. Amit akkor láttunk, mikor Hablatyot elértük, az maga volt a csoda. Fogatlan és egy fehér Éjfúria kerülgették egymást, mindketten óriási pupillákkal. Ekkor hirtelen ráléptem véletlenül egy faágra, mire a sárkány rálőtt a köztünk levő fára, majd Fogatlan nézett felénk. A lány még mindig fújtatott, de amikor előbújtunk a fák mögül, akkor Hablatyot vette célba. - Atya istenek! - csodálkozott, majd észrevettem, hogy a sárkány már lő és ugrattam.

-Öö. Hablaty! - szóltam, majd ellöktem őt, mindketten a földre estünk. Ezután láttam, hogy Fogatlan a védelmünkre kel, majd Hablaty felült. Segítettem neki, de ő elkezdett magyarázni a sárkánynak.

-Ja! Mi barátok vagyunk! Ne ölj meg minket! - valahogy én is egyet értettem vele, de a lány egy kicsit szeszélyesnek tűnt és elrepült, mire Fogaltan követte egy fára mászva. Ezután lőtt egyet és átrepült rajta és Thor tudja, hová lett, mert láthatatlanná vált. - Azta!

-Egy másik Éjfúria - szólt Asztrid.

-Nem teljesen, inkább egy- Láng...fúri - próbálta javítani feleségét, de mi ketten belevágtunk.

-Fényfúria! - már egyszerre mondtuk, és most mondtuk és nem gondoltuk.

-Ja, igen. A tiétek jobb. Tényleg jobb - ezután még álltunk pár percig és néztük az eget.

-Nem akarunk mondjuk... Visszamenni? - törtem meg a csendet.

-De-de jó lenne. Jöttök? - egyezett bele Hablaty.

-Igen, megyünk. Fogatlan! Gyere! Megyünk haza - szólt Asztrid utána, aki még mindig a fán nézte az eget, de azonnal jött is. Az este további része elég csendesen telt. Amint beléptem a házba, mindenki már aludt, csak Nala nem. Ott ült az ágy szélén.

-Te még nem alszol? - kérdeztem tőle.

-Nem. Gondolkoztam. És vártam rád. Egy kicsit aggódtam érted, hiszen nem láttalak a délutáni portya óta - vallotta be. Amúgy én sem értem, hogy miért nem jöttem haza korábban.

-Bocsi, csak találtunk valami nagyon érdekeset az erdőben, amiről holnap mindenképp mesélni fogok. Csak nem most, mert ahhoz túl fáradt vagyok - mondtam neki, miközben átöltöztem. Majd befeküdtem az ágyamba, és egy jó nagyot ásítva jó éjt kívántam neki.

-Jó éjt neked is - ezzel ő is elaludt. Szememre nagyon gyorsan jött az álom, de nem a kellemes álom.

*Mesélő szemszöge*

-Sajnálom, Hablaty - mondta a mellkasára dőlve a fiúnak, aki bambán nézett maga elé, mert értette, hogy ezzel mire célzott. Mindketten a földre rogytak, egymás karjaiban könnyeztek. Mindketten sebekkel, vérrel borítva. Ruháik is már olyan állapotban voltak, hogy at ember azonnal megállapítaná, hogy ez nem más, mint egy csata, vagy inkább háború végeredménye.

Az emberek csak úgy gyűltek köréjük, még sejtésük sem volt, mi történt. Hablaty érezte, hogy nyomja valami az oldalát. Kivált az ölelésből és észrevette a tőrt, ami karjai közt fekvő szerelmét szúrta át. Könnyei nedvesítették a földet tovább, noha az már a vihar során azzá vált. Hullott az eső, a pár köré már egész nagy csapat gyűlt, egy kört alkottak, A víz, habár elmosta a vért, eltűntetni nem tudta. Sós könnyeit az eső sem mosta el. Fejét lehajtva elkezdett hangosan zokogni. Tudta, hogy hamarosan már nem csak zokogni fog. Sírás tört ki belőle. A falu most először látta őt ilyen gyengének. Fájdalmának hangot adott azáltal, hogy ordítani kezdett. Mindenkinek fájt ezt látni. Legfőképpen Hablatynak volt nehéz. A karjában fekvő szerelme, már felesége, meg nem született gyermeküknek anyja, aki talán már nem is létezi, a félelmet nem ismerő Asztrid Haddock-Hofferson a kajaiban haldoklott. Még lélegzett. Talán még van remény, hogy Nala meggyógyítsa. A remény minden egyes másodperc elteltével halványult. A férfi felállt és Nala nevét kezdte el kiáltozni, aki a körön kívülről próbált utat törni magának még a hívás előtt, hisz látta. Látta mi van készülőben. De a tömeg nem vette észre közeledtét, átváltozni pedig az aggodalom miatt nem tudott volna. Csak a kiáltásokra röppentek szét az emberek előle, és amint mindenki elállt az útjából, azonnal futott is. Odarogyott a lány mellé és csak reménykedett, hogy van még benn e életerő. Anélkül ugyanis a remény rég elszállt. És így is történt.

-Neh - kezdte elcsukló hangon, mire Nala csak lehajtotta a fejét és csendbe sírni kezdett. - NEHEHEHE!! - a fájdalom kiáltott belőle, a fájdalom minden porcikájából. Útközben az egész banda köré gyűlt. Mindannyian érezték a fájdalmat. Habár ők nem úgy, mint maga a főnök. Mindenki tudta. A főnöknő halott. A falu generálisa halott. Az örökös és az édesanyja halott. Az eső csak ömlött tovább, de senkit sem érdekelt. Igazából nem is érezték az esőt, csak könnyeik súlyát, ami miatt a fejüket lehajtották.

*Nala szemszöge*

-Ne! - lihegtem, miután a szörnyű rémálomból ébredtem keltem fel. De látszólag nem én voltam az egyetlen, akinek ilyen rossz éjszakája volt.

-Ugye nem ugyanazt álmodtuk? - kérdezte Hilda.

-Én is csak reménykedni tudok benne. De ha te is Asztrid halálát láttad, akkor már nincs remény. Meg kell halnia - mondtam a végét már nagyon halkan a sírástól.

-Akkor igaz. Ha ketten ugyanazt látjuk, annak be kell következnie - elkezdett ő is szipogni.

-Hilda - szóltam neki pár perc néma csend után.

-Ha? - jött vissza a valós világba, gondolom máshol járt.

-Ugye tudod, ha ellene akarunk tenni, akkor valaki más sorsával kell kicserélnünk az övét?

-Igen. Nagyon is tudom - mondta lehajtott fejjel. - Kár, hogy nem tudjuk az előzményeket - ekkor elgondolkoztam valamin. Miért mindig csak a lényeges jeleneteket látjuk? Ezen kattogott az agyam az éj hátralevő részében, de ahogy észrevettem, Hilda sem tudott tovább aludni. Az elmúlt napokban egyre közelebb kerültünk egymáshoz, vagyis inkább Maja önfeláldozása óta, hogy pontos legyek. Minden nap beszélgettünk, és olyan érzés töltött el, mintha én kerültem volna Maja helyre. Tegnapelőtt nagyon meglepett azzal, hogy a korábban Majának adott sárkánygyökeres nyílvesszőt nekem adta, hogy bármit csinálhatok vele, hogy Hildába kerüljön, ha esetleg kiderül, hogy Ryker végül is nem olyan, mint amilyennek gondoltuk. Eddig ez még nem következett be, aminek örülök, hiszen nem akartam megtenni, még akkor sem, hogy ő bízott meg vele. Mikor a többiek felkeltek, csak úgy bámultak minket, mivel a szoba egymással szembeni sarkaiban van az ágyunk és ott gubbasztottunk könnyes, karikás szemekkel és egymásra meredtünk.

-Velük meg mi történt? - kérdezte Helena, mire mindenki más megrántotta a vállá. Majd megint elkezdtünk könnyezni.

*Melena szemszöge*

Thorra esküszöm, ez olyan... ijesztő. Nem az, hogy fura, de ijesztő. Mindketten egy-egy sarokban, mindketten sírnak, bizonyára nem aludtak egy ideje, hiszen a karikák a szemeik alatt erről árulkodnak. Gondolom megnézem az emlékeiket a múlt éjről, szóval elkezdtem kutatni Hildáéban, és meglepő módon nem zárt ki. Kerestem és kutattam. Egyszer csak elérkeztem a szobához, ami a múl éjjelről szólt. Pár perc megtekintése után már nem bírtam tovább nézni, nem csoda, hogy mindketten így reagáltak erre. Pá csepp könny elkezdett lefolyni az arcomon, egyszerre csak mindenki engem nézett.

-Te tudsz valamit - nézett rám Hikari. Gondolom a sós vízre gondolt, ami az arcomat szárította. Erre arcom egyre nedvesebb lett.

-Mi történt? - kérdezték többen is, mire megjelent Hilda szivárványa.

-A kegyetlen jövőt láttuk - mondta hármunk közül Nala. Ekkor gondoltam, hogy megosztom velük, mit láttam, hiszen ők sem bírnák tovább. De ha Hilda és Nala az egészet végig nézték, akkor ez lehetett az oka, hogy az éj hátralevő idejében nem aludtak. Volt, aki már korábban letette, de ezzel mindenki megértette, miről beszélt Nala.

-De ez nem a teljes - állapította meg Dyra.

-Bocsánat, csak eddig bírtam nézni - mondtam nekik, mire rájöttek, hogy Hildáék végig látták. - A sorsát már nem lehet megváltoztatni.

-Lehetséges - szólt közbe Hilda.

-Vagy legalábbis lehetne - javította ki Nala.

-De hogyan? Már ketten is megálmodtátok - jelentette ki a fájdalmas tényeket Kiara.

-Ha tudnánk mi történt előtte, az sokat segítene - mondta Hilda, miközben könnyeit törölte le, így a szivárványt eltűntetve. Ekkor Hablatyék léptek be az ajtón.

-Mi történt? Láttuk a szivárványt.

-Semmi, csak... Eszembe jutott Maja - próbált valami jó leplező szöveget találni Hilda, ami látszólag be is vált. Ezután el is mentek, mert tudták, hogy Hilda ezt a témát inkább egyedül dolgozza fel, még ha erről lett volna szó.

-Előbb-utóbb úgyis megtudják - szólalt fel Karina.

-Jobb lesz nekik az utóbb is. De addig is ki kell derítenünk, mi is fog valójában történni - javasolta Nala.

-Az király lenne. De mindezt honnan fogjuk megtudni? - jöttem rá, hogy egyikünknek sincs jövőbe utazó képessége.

-Majd a Mindentudó - válaszolt kérdésemre Hikari. Fura, hogy pont rá nem gondoltam.

-Készüljetek, banda! Amint megtudtunk mindent, egy kis kiruccanásra megyünk - állt fel Hilda és elkezdett készülődni. Mi is hasonlóan tettünk, majd elindultunk fel a hegyre, ahol a Barlangfúriák élnek.

15. rész: Az esküvő; Vagy mégsem?

Egy picit nagyon megcsúsztam azzal, hogy kitegyem ide, de íme, itt van.

(Spoilerek a filmből, és tudatni szeretném, hogy az esküvő a filmben télen kerül megrendezésre, de a történetben nem lehet várni addig...)

A fejezetben elhangzó dal az Aranyhaj: A sorozat egyik betétdala: Nem félek!

Szereplők:

Varian: Ismerős ismeretlen, később kiderül

Ariana: Pléhpofa

Frederick: Valka

Aranyhaj: Hablaty

Eugén: Asztrid

Pete: Hikari

Stan: Melena

Tábornok: Hilda

Cassandra: Meglepi :)

Nép: Hibbanti lakosok + a Kivetettek

*Én szemszögem*

Teltek a napok, és semmi sem történt. Természetesen nem is nagyon igaz, mert jó, lesz valami, ami nem kis jelentőségű. Éppen készültünk a holnapi esküvőre. Minden tökéletes lesz úgy, ahogy egy álom esküvőt el tud képzelni az ember. Erre az alkalomra még Pléhpofa is visszajött. De hirtelen a boldogság elszállt, egy ismeretlen hajó közeledett a sziget felé, majd megállt a dokkon. Az egész Haddock család elment köszönteni az idegent. Viszont ahelyett, hogy leszállt volna valaki a kikötés után, az egész szigetet füst lepte el. Ez valami olyan volt, ami nem Füstfúriáktól származik. Az könnyen felismerhető, de ez teljesen más volt. Majd hallottunk hangokat.

-Üdvözlet Hibbant népe! Ma egy különleges nap lesz számotokra. Nem engedelmeskedtetek nekem, így meg fogjátok bánni, amit velem tettetek. A főnökötöket kérem, és én békén hagylak titeket. De ti választotok. Vagy ez, vagy az - ezután a hanggal eltűnt a hajó is, de észrevettünk valamit mozogni a ködben. Gyors volt. Láthatatlan. És mindenek előtt: pontos. Nem tudtuk, hol fog lecsapni.

-Olyan, mintha bújócskázna velünk - állapította meg Helena.

-Akkor rossz játékot választott - mondtam egy teljes tervvel a fejemben. - Hikari? - ekkor a játékot fogócskává alakítottuk át. Hikarit kezdte el üldözni az állat, aki nem mellesleg egy felturbózott Fürge fullánk volt. Egy ruganyos anyag segítségévél körbecsaltuk, és földre terítettük, majd Elina köteleket teremtett, és lekötöztük. Ezután elvittük egy messzi szigetre, hol nem bánthat senkit. A köd visszaérvén eltűnt, egyúttal Pléhpofa is. Egy üzenetet találtunk a dokkon:

„Kedves olvasó!

Elraboltam Pléhpofát. Szabadon engedem Hablatyért cserébe. Holnap délben várlak titeket ott, hol az egész kezdődött.

Egy régi ismerős"

-Ki lehetett ez? - tűnődött Elena.

-Nem tudom. Annyi szent, hogy meg kell állítanunk - mondtam. - Ma szétnézünk minden helyen, hol lehet ez az „egész kezdődött" helyszín, és holnap délben lecsapunk. Oké? - adtam ki.

-Rendben - válaszolták kórusban.

-És mi lesz az esküvővel? A torta nem várhat - Hikari már megint a hasára gondol.

-Tudod mit, egy napot, ha elhalasztunk, az nem probléma. Ha hamarabb végzünk, akkor még holnap fogyaszthatsz is a tortából - ajánlotta fel Dyra.

-Igaz. Csak ki bír egy napot - adta fel a próbálkozást.

-Na ez a beszéd! Akkor ki tart velem? - tettem fel a kérdést, melyre Hikari, Melena és Kiara vállalkozott. - Rendben. Készüljetek, egy óra múlva indulunk - mondtam, és elmentünk készülődni.

-És akkor pontosan merre is keressük? - tette fel a kérdést Kiara.

-Először is úgy gondoltam, hogy mivel négyen vagyunk, a négy égtáj felé válunk szét. Hikari, tied Észak, Melenáé Kelet, és Kiara, tied Nyugat. Én megyek Délre. Napnyugtára visszatérünk és ha semmit sem találtunk, akkor óra járás irányába égtájakat cserélünk. Azaz Hikari Keletre, Melena Délre, Kiara Északra. És akkor enyém Nyugat. Rendben? - állítottam fel a tényeket.

-Oké - egyeztek bele mind a hárman. Ekkor elindultunk a sárkányaink kíséretébe mert, ha esetleg véletlen összefutnánk azzal az a régi ismerőssel, akkor ne egyedül kelljen szembe szállnunk vele. Már fél órája repültünk Kristallal, de még egy sziget se jött utunkba. Majd hirtelen kiáltásokat hallottam!

-Ott! Lőjetek! Most már nem fogsz elszökni! - ez nagyon ismerősen hangzott. Mintha...

-Kristal. El kell tűnnünk innen - de már késő volt és lelőttek. Mikor földet értünk, akkor ketté választottak minket Vájatfúriámmal, és engem egy férfihoz ráncigáltak, míg sárkányomat egy ketrecbe zárták. Ekkor az ismerős hang hozzám szólt.

-Azt hitted, hogy olyan könnyen elpusztíthatsz?

-Drago! - sziszegtem.

-Örülök, hogy találkozhatunk. Legutóbb egy barlangban láttalak összeesni a drágalátos Hablattyal együtt. Nem értem, hogy bírhatta ki több, mint fél órán át egy jégcsappal átszúrva.

-Tudod, neki vannak barátai - mosolyogtam rá pimaszul.

-És hát az az Éjfúria! És az nem az a félfarkú dög volt, hanem egy másik. Azt hittem, hogy mind elpusztult, hogy Mogor megölte mindet, erre jön egy másik is. Fogadni merek, hogy te találtad meg - gyanakodott.

-Hát elég közel, de nem. Habár nagyon, de nagyon sok közöm van hozzá. Majdnem meghallt miattad!! - ordítottam rá, mire kaptam egy visszapofont.

-Ha még egyszer felemeled a hangod velem szembe, akkor nagyobbat kapsz! Igaz, hogy a sárkányaitok miatt nincsen több sárkányom, de az nem jelenti azt, hogy nem tudok puszta kézzel harcolni - felelte, mire én egyet szisszentem.

-Nem is tudtam, hogy egy kézzel is megy a harc - pimaszkodtam, mire ő fojtásra készen a nyakamra tekerte kezét.

-Még egy ilyen beszólás, és megteszem - nyeltem egy nagyot és bólintottam. - Nagy hasznomra fogsz jönni. Az előbb Pléhpofa, most meg te... De várjunk. Még nem is ismerlek. Mutatkozz be szépen! - szorította össze álkapcsomat az ujjaival.

-Hilda. Én is örvendek - majd eleresztett.

-Ó, hát, kedves Hilda. Üdvözöllek új otthonodban. És ne számíts arra, hogy bárki is érted jönne, mert ezt a helyet csak én és a hozzám tartozó emberek láthatják.

-Ezek szerint ez a hely láthatatlan és csakis te és az embereid láthatják? - bólintott. - Remek. Ugye tudod mi remek még?

-Ha elmondod, akkor tudni fogom - mosolygott, amire az én arcomon még szélesebb lett a vigyor.

-Az, hogy nem csak a szigeted tud láthatatlanná válni - ekkor bevetettem láthatatlanná tevő képességemet, mire az ő eleresztett és én elkezdtem futni. Majd egy erdőbe értem. Ott az utat azzal töltöttem, hogy leszedjem a rám tekert köteleket. Szerencsére fogaimmal sikeresen elrágtam őket. De ezután jött a móka legjobb része. Átalakultam, és visszamentem a sárkányomért. De attól függetlenül még láthatatlanban nyomtam. Kihallgattam útközben az embereket, hogy legalább megtudjam, hogy hányan és merre fognak engem keresni.

-Ez a lány okosabb, mint hiszitek - hát köszönöm a bókot. - Az erdőbe ment, de nem ismeri a terepet. Ha egyenesen halad tovább, akkor elér a tisztásra, s ott egyből a tó felé fog szaladni, ahová elrejtőzhet. Viszont oda van egy rövidebb út is, a barlangon át, amit még múlt héten vájtunk ki - hát erről jó tudni. Legalább tudom, hogy hova ne menjek.

-Ti! Maradtok és őrizitek a sárkányt, habár semmi szükség nem lenne rá. A lány nem jut ide egyedül. - vázolta fel a ketrec őreinek a helyzetet, akik úgy döntöttek, hogy mennek a többiekkel. Micsoda meggondolatlanság. Leszálltam gyorsan a sárkányomhoz és hamar kinyitottam a ketrecet, kiszabadítva Vájatfúriámat, majd azonnal elrepültünk. Pechemre nem mindenki ment el, így megláttak minket. Egyből ránk lőttek és persze, hogy engem találnak el. Így ezek után minden fekete lett. Már csak arra emlékeztem, hogy Kristal sebesen száguldott vissza Hibbant felé.

*Hikari szemszöge*

Már rég itt kéne lenniük. Vagy találtak valami fontosat, vagy elkapták őket. Inkább az előbbiben reménykedtem, de amint megláttunk Kristalt errefelé száguldani, megkönnyebbültünk. Viszont Hilda nem volt a legjobb állapotban, és amikor leszállt Kristal, a lány azonnal ledőlt róla. Még mielőtt a földhöz csapódott volna, elkaptam.

*Pár órával később*

-Szóval te azt mondod, hogy ő még mindig él és ő az, aki fogva tartja Pléhpofát? - bólintott Hilda.

-És milyen nevet is mondott? Mogor? - kérdezte Eret a megdöbbentő kérdést.

-Igen. Valami Mogort emlegetett, hogy levadászta az összes Éjfúriát, csak Fogatlan maradt életben, de megdöbbent, amikor látta a másikat is, azaz engem. De ez nem igaz, mert hát voltak vagy tízen, mikor ide jöttek Hibbantra - mondta az ágyból magyarázva. - Amúgy miért kérded?

-Tudod, amikor még Dragonak dolgoztam, akkor egyszer találkoztam az összes sárkányvadásszal egy helyen. Oda is csak egyszer vitt el, habár nem is akartam többet elmenni oda. Rémisztő. Van ilyen nő, nem is tudom, honnan jött, biztos keletről, aki olyan húzott szemű. Meg az a félmamlasz délről! Ha! Annyira nevetséges. Habár nem húznék ujjat a nyugati pasassal sem. A kecskeszakáll megtévesztő - úgy tűnik, ez a téma kezd egyre érdekesebbé válni. - Mind közül csak ez a Mogor nevezetű fickó tűnt a legértelmesebbnek. Különös dolgokat használt. Valami nyílpuskát, ami kilőtt egy különös méreggel teli apró nyílvesszőt. Olyan lilás színű folyadék volt benne, kábító hatású. Egy csomó csatlós sárkánya van úgy, mint Dragonak volt, de azok füttyszóra és csettintésre is engedelmeskedtek neki. Nem tudom hogyan hívják azokat, de ha a pletykákat jól hallottam, akkor ennek a fajnak Halálmarok a neve. Fogalmam sincs, nem vagyok benne biztos.

-Azt mondtad, Halálmarok? - kérdezte Halvér belépve a szobába, ami lassan kezd megtelni.

-Igen. Halálmarkot említettem. Miért? Ismered ezt a fajt? Ne mond már, hogy van erről is a Sárkányok Könyvében! - akadt ki Eret.

-Dehogynem! És elég sok dolog! Olyan, mint a Szárnyváltó, valami zöld savat köp ki, ami lemarja a bőrödet, de egyben lángra is gyullad, meg a fullánkjában kábító hatású méreg van. Tudtátok, hogy nem immunisak a saját mérgükre? Ez a gyengéjük. Ami elég meglepő, mert a legtöbb sárkány, amivel találkoztunk, az immunis volt mindig a mérgére. A Sikló, a Sikoltó halál, a Siklószárny, a Tűzfére...

-Oké Halvér, értjük. A lényegre! - mondta ki végre Hilda.

-Tehát azt mondtad Eret, hogy lilás színű volt a nyílvessző? - kérdezte.

-Aha. És a Halálmarkokon valami szájkosár volt, aminek a tetején is volt sok kicsi a lila folyadékkal teli üvegcse - ecsetelte a további tudnivalókat.

-Hallottam, ha megfelelő arányban keverjük össze a mérgeket, akkor a sárkány, ami ennek a folyadéknak a gőzét lélegzi be, csakis egy személynek engedelmeskedik, szóval még Fogatlan is képtelen irányítani - mondta a megdöbbentő tényeket Halvér.

-Hát ez igazán megnyugtató. Szerencse, hogy nem ezzel a férfival találkozunk össze, hanem csak Dragoval - esküszöm, ha ennél is többen leszünk a szobában, én kitessékelek mindenkit, aki nem itt lakik, ugyanis Hablaty és Asztrid is erre tévedt.

-Vissza térve a tárgyra, hogyan képzelted ezt a letámadást, ha nem látjuk, hol van a sziget? - kérdezte Melena az okos kérdést.

-Úgy, hogy ő se lásson minket - mosolygott. - Hablaty! Úgy tűnik ezt a képességet is meg kell tanulnod - és még mindig mosolygott. Kezd félelmetes lenni.

*Én szemszögem*

Egy kicsit talán sok időbe telt, beletelt az este és a kora reggel is mire Hablaty is megtanult láthatatlanná válni, de megérte, ugyanis ezt már bárkinek át tudja adni érintés nélkül is. Tehát akkor bárkit láthatatlanná tud változtatni, akár puszta akarattal is tartósan.

-Mehetünk? - kérdezte Hikari?

-Várjunk! Hol van Valka? - kérdezte Asztrid.

-A legfontosabb kérdés az, hogy merre van Hilda? - hallottam, ahogy engem keresnek. A legrosszabb rész viszont az, hogy még az ágyból sem tudok kikelni. Mindenem úgy fáj, főleg a gyomrom környékén, ahol eltaláltak. Te jó ég! Talán nem kellett volna annyit pimaszkodnom vele és akkor kevesebbet kaptam volna. Az arcom is még ég a pofontól, amit kaptam, és az állkapcsom sem volt jobb helyzetben, miután összeszorította azt, hogy alig bírtam beszélni. Az sem könnyítette meg a helyzetet, hogy lelőttek, és kiütöttek pár órára. Talán mégsem nekem kellene ezt vezetni. Ekkor eszembe jutott ki is helyettesíthetne...

*Melena szemszöge*

-Eszedbe jutott már a házban keresni? - kérdeztem Nalát.

-Te szentséges ég! Ott miért nem jutott eszünkbe keresni? Most olyan ostobának érzem magamat! - csapott a homlokához.

-Akkor menjünk! - ajánlottam fel és elkezdtünk futni. Beérve a házba nem éppen az a látvány fogadott, amire számítottunk.

-Ah! Ti miért vagytok még itt? Nem kellett volna már indulnotok? - kérdezte fájdalmai közepedte.

-Azt hittük, mivel a te vezeted az egész támadást, hogy jössz, de látszólag nem - mondtam.

-És akkor most mi lesz? - kérdezte Nala.

-Hívjátok ide a többieket, és elmondok mindent - adta ki a parancsot.

*Hablaty szemszöge*

-Édes, nem láttad a kardomat? - kérdeztem Asztridtól.

-Nem. De a szekercém sem akar meglenni és Valka is eltűnt időközben - kaptam a választ.

-Hilda sincs meg, de... várj! Azt mondtad, hogy anyám sincs itt? - döbbentem meg.

-Ja. Valahova elment a reggel, viszont senki sem látta azóta visszatérni.

-Biztos csak elment felderíteni.

-Remélem. Ugyanis jól jönne a segítsége.

-Te indulj el, én itt megvárom - mondtam neki.

-Dehogy várod meg itt egyedül. Vagy te is jössz, vagy én is maradok - ellenkezett, habár tudtam, hogy ez fog történni. Ezért a derekánál fogva magamhoz rántottam és a fülébe suttogtam.

-Ha itt maradsz, akkor örökre szól, de én nem leszek mindig itt. Viszont, ha most elmész, akkor én maradok mindig itt... Veled - mosolyogtam, mire az arcát szembe fordította az enyémmel és megcsókolt.

-Akkor én megyek is - mosolygott és elindult az ajtó felé, de megállt egy pillanatra. Azt hiszem rájött... - De előtte még kell valami - nézett vissza rám és felém tartott, meg nem törve a szemkontaktust, majd szó szerint rátapasztotta ajkait az enyéimre, ezzel elérve, hogy a kezemben levő tárgy, ami eredetileg hozzá tartozott, kezdett kicsúszni a kezemből, de ő kivette. A kis pimasz! Ennél jobban talán még én sem tudtam volna megoldani. - Köszi, hogy megtaláltad! - mondta és elindult kifele.

*Asztrid szemszöge*

Szerintem ettől a húzásomtól még mindig ott áll lefagyva. Amint viszont becsuktam magam mögött az ajtót, Melena állt velem szembe.

-Asztrid! Gyere, gyűlés van - közölte, mire én elkezdtem követni. Viszont nem a Nagyterembe mentünk, ahol mindig szokott lenni valamilyen gyűlés, hanem a lányok házába. Amint beléptem, nem az a látvány fogadott, amire vártam. Hilda szinte szenvedett az ágyon, ezért gyorsan oda rohantam mellé és megfogtam a kezét.

-Hilda! Mi történt? Nem érzed jól magad? De így hogyan fogsz eljönni velünk? - tettem fel minden kérdésemet egyszerre.

-Amint mindenki itt lesz, mindent elmondok. Ígérem - nyögte ki, majd a szoba hamarosan mindenki megérkezett. Talán többen is, mint kellett volna.

*Pléhpofa szemszöge*

Órák óta be vagyok zárva egy terembe. Remélem a lányok azért ki tudnak szabadítani, habár nem hiszem, hogy tudják, hogy egy barlangrendszerben hol vagyok bezárva. Majd robbanásokat hallottam. És egy sikoly majd pár páncélcsörgés és csönd. Ezek után Drago jött be a szobába.

-Ne aggódj! A vendégnek semmi baja nem eshet. Valaki azt hitte, hogy egyedül megmenthet téged, de tévedett. Elkaptam őt is, hogy is hívják? Ah! Hildát - Hilda ide talált? Tudtam, hogy érdemes bízni ebben a lányban. - Kár, hogy megmenekült. Viszont megsebesítettem, szóval nem juthat messze. Az a nyamvadt kis Barlangfúria pedig még nem is annyira ismerheti, hiszen én most találkoztam vele először. Viszont mondott valami érdekeset arról az Éjfúriáról. Honnan tudta, hogy halálos sebet kapott, ha ő be volt zárva a barlangba? - erre elmosolyodtam, mert én is tudom az igazat. - Látom, te is tudsz valamit. De nem érdekes, holnap már abból a szigetből semmi sem marad - néztem rá értetlenül, mire a tárgyról, ami már régen fúrta az oldalamat, hogy mi lehet, levette a lepelt. Nagyon megdöbbentem a látványtól. Roncsokból épített egy sárkányt, amire még ráférne pár simítás, de elég élethű. - Ő itt a Megasárkány! Mindenre képes, és talán még többre is, mint egy valódi. Csak még kell rajta egy kis simítás. - muszáj lebeszélnem róla.

*Írói szemszög*

Drago: Közeleg a pillanat, „Felség" - mondta a vendégének, miközben elkezdte szerelni a Megasárkányt.

Most vállaltam én a rossz szerepét

És a bosszúvágy fűt, egyre hajt - közben kalapálta a szegeket a helyükre.

Pléhpofa: Drago... - Pléhpofa próbálta lebeszélni.

Drago: Csendet! - csitította rendre.

Tudom nem vagyok szent, de túl nagy a seb,

Mit a múlt árnya szívembe mart - szerelte tovább művét.

Pléhpofa: Hallgass végig! - kérte.

Drago: Szavak nem hatnak rám, mert egy sorsdöntő lépést kell tennem,

Már nincs visszaút - tudomást sem véve, mit is beszél neki a férfi, a csavarokat elkezdte felrakni.

Nem is térít el semmi, most harcolnom kell! - végül hátat fordított és elindult kifelé.

És nem félek, nem félek, nem félek!

Szem előtt tartom a célt! - majd kilépett a küszöbön.

*Vágás Hibbantra*

Hilda: Ah, ah! - nyögött fájdalmában.

Asztrid: Hilda, biztos képes vagy rá? - aggódó tekintetét Hildára szegezte.

Hilda: Csak lelassítanálak benneteket. Meggondoltam magam - kezdett a mondandójába.

Hikari: De akkor hogyan vezeted a támadást? - döbbent meg az állításon.

Hilda: Sehogy. Majd ő! - ekkor bemutatta helyettesét.

Maja: Nekünk harcolnunk kell minden ellenséggel,

Aki gyáva, az most fusson el! - belépve mindenki szemébe belenézve mutatott akaraterőt, bátorságot és elszántságot.

Ez a kardpenge mindenkit csatába hív - emelte fel kardját a magasba (habár tudniillik, az íj az ő fegyvere)

Aki nem fél! - bátorított mindenkit.

Asztrid: Nem félek!

Hikari és Melena: Nem félünk!

Mindenki más: Nem félünk! - felelték együtt.

Maja: Szem előtt tartjuk a célt! - emelte kardját maga elé, amire Hilda arcán egy halovány mosolyt lehetett látni.

*Vágás a Haddock házba*

Hablaty: Hát itt vagy! - mondta, miközben édesanyja belépett a házba.

Valka: Persze, csak kitérőt tettem a tenger felé. Úgy tudom, te nagyon jól bánsz az ilyesmivel - passzolta oda fiának a korábban elvesztett tűzkardot.

Hablaty: Az már igaz! - mosolygott, miközben majdnem elejtette a fegyvert kapás közben.

Valka: Győzelmünk hajszálom múlhat - kételkedett kicsit a fiatal nő.

Hablaty: Míg láthatlak én, van remény! - adott neki hitet a fia.

*Pillanatképek Drago rejtekhelye, a srácok repülőútja és Hablatyék útja között*

Drago: Meglesz a bosszúm! - bízott magában, miközben befejezte a művet.

(Nép: Itt a perc, harcra fel, nincs más út győzni kell!)

Maja: A harc most rám vár! - kételkedett picit a lány.

(Nép: Használd fel most a nép erejét!)

Hablaty: Óvnom kell azt, kit szeretek! - nézett vissza még egyszer a szigetre.

(Nép: Most a sors vállhoz vár, most a nép harcba száll!)

Asztrid: És nem félek!

Maja: Nem félek!

Hablaty és Valka: Nem félek! - mondták néha picit bátortalanul.

Drago: Eljött a vég bosszúmért! - rejtette lepel alá a befejezett alkotást.

*Maja által vezetett repülőút*

-Szóval, mi is a konkrét terv? - repült fel Bélhangos Maja felé.

-Melena jelez, ha Hablaty aktiválta a láthatatlanná tevésünket, majd Elina hőérzékelő kamerájával kinézzük a szigetet, majd lecsapunk - vázolta fel neki a tervet.

-Nem tűnik bonyolultnak - szólt hátulról Hikari.

-Miért is lenne az? Csak egy egyszerű rajtaütés - mondta hátra Maja.

-Oké, Hablaty aktiválta. Ezek szerint elindultak - jelentette Melena.

-Rendben. Elina, te jössz! - majd Elina tette a dolgát és hamar meg is látta a szigetet.

-Ott! - kiáltotta, mire átpasszolta a távcsövet neki.

-Tehát megvannak! - motyogta, majd visszadobta a tárgyat, mire azt gyorsan el is tűntette a tulajdonosa. - Akkor a terv a következő. Felderítjük, hol vannak vadászok, azután leszereljük őket. Majd segítünk Hablatyéknak megtalálni Pléhpofát és leszámolunk Dragoval. De ne felejtsétek el, hogy az, hogy láthatatlanok vagytok, nem azt jelenti, hogy hallhatatlanok is. Tehát csendben és óvatosan kell tenni mindent, mert akár a lábnyomaink is meglátszanak. Amint átrepülünk a szigetet láthatatlanná tevő pajzson, mindenki keresse a helyét! Értettétek? - osztotta ki a parancsokat.

-Igen! - válaszolták kórusban. Ezután hirtelen meglátták a szigetet, ahová érkeztek.

-Bingo! - mondta magának, majd gyorsan intett a többieknek, hogy rendezkedjenek alakzatba, majd gyorsan felkapták a földről az embereket és kidobták a tengerre.

*Eközben Hablatyékkal*

-Szerintem hamarosan elérik a szigetet. Ideje lenne aktiválnom a láthatatlanná tevést - mondta Hablaty édesanyjának.

-Igazad van. Még szerencse, hogy Elina adott nekem egy hő-izé távcsövet, amivel a láthatatlan dolgok is láthatóak - ezzel átdobta az eszközt fiának.

-Látom a többieket. Nem lehetünk messze, pár mérföld a hátrányunk csak. Amúgy köszi, hogy megkerested a kardomat - mosolygott Valkára.

-Ugyan, semmiség volt. Azért megkérdezhetem, hogyan vesztetted el? - érdeklődött a fiatal nő.

-Nos, hát... igazából... hát, végül is... én voltam az... aki a... tengerbe... dobta - mondta egy kicsit bátortalanul. Édesanyja pedig értetlenül nézett rá. - Hát, volt az, hogy egy kis veszekedésünk volt Asztriddal, emlékszel, ugye? Persze, hogyne! Hiszen a főtéren történt, nemhogy az erdő legmélyén, persze, hogy a falu közepén kell mindent megtenni... Visszatérve erre, azután kimentem egy gondolkodó-sziklámhoz, ahonnan a kövekkel kacsáztam, egyszer csak elfogyott az összes, majd úgy feldühödtem, hogy miket mondtam neki, hogy a vízbe hajítottam a kardomat. Később ezt is megbántam, de már késő volt, a sodrás elvitte valahova északra, de már nem akartam utána menni, azóta úgy tettetem Asztrid előtt, hogy elveszett. De honnan jöttél rá, hogy nincs nálam? - döbbent rá az egész értelmére a fiú.

-Nem vitted magaddal a legutóbb sem, amikor elvitted a sárkányokat Dragonak, meg hát mindig magadnál hordod, még hétköznapokon is, mégsem láttam nálad. Otthon meg nem szokásod hagyni. Amúgy, hogy is történt? Nem voltam ott, csak a többiektől hallottam, mi történt - ekkor Hablaty sóhajtott és felidézte magában az egész incidenst.

*Visszaemlékezés Hablaty és Asztrid vitájára*

-Hiszen megígérted! - érvelt a lány.

-Tudom, de nem volt más választásom! - ordított vissza a srác.

-Akkor mostantól te vagy Hablaty a Titkolózó? Ennél még te sem süllyedhetsz lentebb! - kiabált rá.

-Ugyan! Tudod, hogy amit muszáj, azt muszáj. Biztos neked is vannak titkaid, amit nem tudok! - feleselt Hablaty.

-Persze! Bélhangosnak igaza volt! Ha szeretném, hogy abbahagyd ezt az... egészet, akkor meg kellene házasodnom! Mit szólnál, ha Takonypócot választanám? - ezen az állításon mindenki, aki hallotta, ledöbbent.

-Ugye te most viccelsz? - akadt ki jegyese.

-Ha nem árulod el, mit rejtegetsz, mert tudom, hogy rejtegetsz valamit, akkor ez annyira komoly, mint te, amikor az ikrekre nézel, és ők nem gondolják komolyan azt, amit te mondasz nekik! Szóval igen! Teljesen - mondta még mindig ordítozva.

-Hát legyen! De te fogod megszívni a levét! - törődött bele.

-Rendben! Ugyan már! Mindenki tudja, hogy egy főnökhöz hozzá menni kész halál!

-Szerinted én akartam ezt? Szerinted magamtól vállaltam el? Ha tehetném, akkor visszafordítanám az időt és sosem találkoztam volna Fogatlannal! Egy sárkány minden bizonnyal megölt volna a kiképzésen és most nem lenne bajod velem! Takonypóccal élnéd reménytelen életed, aki szintén főnök lenne, hiszen ő az unokatesóm! Ebbe nem gondoltál bele? Nem találkoztál volna Hangával, akivel olyan jó barátok lettetek, és Viharbogarat minden bizonnyal már rég megölted volna. Majd kiutaztál volna egy kiképzésre, hogy te legyél a legjobb harcos a szigetvilágon belül és azon túl! Minden bizonnyal te lettél volna, de én meggátoltalak! Találkoztam Fogatlannal, feltettelek egy fa tetejére, elvittelek egy repülésre, együtt felfedeztük a sárkányfészket, megöltem a Vöröshalált, megcsókoltál. Együtt neveltünk és fedeztünk fel sárkányokat. Voltál féltékeny, szerelmes és ne felejtsük el az első Pusszantolót sem a sárkányokkal, azután a másodikat sem, amikor egy fagyöngy alatt csókoltál meg! Nem feletettem el egyiket sem! És nem is fogom, mert annyira szeretlek, hogy fáj elengedni, de ha te így akarod, akkor legyen! De ne feledd, hogy az az eljegyzési nyaklánc rám fog emlékeztetni, mert tőlem kaptad, mert neked adtam, mert én úgy döntöttem, hogy veled szeretném leélni hátralevő nyomorult féllábas francos életemet, erre te bemondod, hogy inkább Takonypóccal jössz össze, de semmi gond. Nekem így is jó, csak tudd, hol van a helyed, ha mégis így történik! - még két percig farkasszemet néztek, majd Hablaty törte meg a pillanatot, hogy elrepült.

-Remek! Menekülj csak, de előbb-utóbb kitalálom, hogy mit titkolsz előlem - kiáltotta utána még.

Hablaty csak repült a sziget körül, miközben szinte már ordítozott, mert teljesen megbánta, mit mondott Asztridnak. Habár örült, hogy végre kimondhatta, de nem ilyen formában szerette volna. Bárcsak ne kellene ezt a titkos projektet csinálnia. Ha a szárnynővérek nem kérték meg volna őt, akkor talán ez az egész veszekedés meg sem történt volna. De hisz persze! Őt kell megkérni, ha valami új dologról van szó, de ha zenéről van szó, akkor ő egy cseppet sem ért hozzá. Persze tud énekelni, kiváló táncos, de még sosem gondolkozott a zenélésen.

-Bocsáss meg, Pajti. Nem gondoltam komolyan, amiket rólad mondtam - mondta sárkányának, miközben leszálltak egy apró kövekkel tele sziklára. Majd elkezdett kacsázni. - Szerinted ő is megbánta? - kérdezte sárkányát, aki csak morgott. - Lehet. De... AAAGGHHH!! - ekkor kardját dobta bele a vízbe, ami szép lassan el kezdett süllyedni. - Miért nekem kell szenvednem, Pajti? Szerinted Odin mindent így tervezett meg nekem? Vagy csak a teljes véletlen műve? Vagy mi lenne, ha azt, amit készítek, arra használnám fel, hogy odaadjam a gyűrűt, amit már hetekkel ezelőtt elkészítettem? Zenélnék neki egy szerelmes dalt, aztán megkérném a kezét. Ugye, milyen pompás ötlet? Menjünk a medencéhez! - ekkor elindultak elkészíteni azt a zenélő eszközt, amit ma már hegedűnek neveznek.

*Vissza a jelenbe*

-Ti aztán tényleg nagyon veszekedhettetek. De ne aggódj, minden párkapcsolatban előfordult már nem egyszer - nyugtatta meg fiát Valka.

-Hát kösz szépen, jókor mondod - felelte kicsit flegmásan.

-Ugyan! Az a jó, hogy minden jó lett a végén és már az esküvőtökről beszélünk. Szóval szerintem Hildáéknak kellene megköszönnöd, hiszen pont jókor érkeztek. Ha nem jöttek volna, akkor te még mindig azon filóznál, hogyan kellene behangolni a hegedűt, és még a Fúriaviszállyal is kellene foglalkoznod egyszerre. Már biztosan halott lennél, mert Hildáék nélkül nem bírtad volna ki Drago által vetett fordulatot. Amúgy nem gondoltál rá, hogy új ruhát tervezz? Mármint egyet a mindennapokra, egyet pedig, ha valahova sárkányt menteni, vagy valakivel harcolni mégy? - ajánlotta fel az ötlet kérdésnek hangzóan.

-Nem is lenne rossz ötlet. Ha véget ér ez az egész hacacáré, tervezek egyet legalább magamnak - lelkesesedett fel az ifjú. - Szerintem siessünk, ha még szeretnénk azt az esküvőt - javasolta a viking az édesanyjának.

-Szerintem is jó ötlet lenne - ezután elkezdtek száguldani a sziget felé, amit már szinte teljesen megtisztítottak. Ekkor Hablaty a barlang bejáratára mutatott és berepültek. De annyi járat volt annyifele, hogy nem találták meg a helyet, ahol Drago rejtőzködik.

*Eközben Dragoval*

Mindenki azon tűnődhet mostanra, hogy mi történt Dragoval, hogyan kerültek hozzá szuperképességek, és mi ez a megállíthatatlanság. Az egész azon a napon kezdődött, amikor Dragot másodjára is legyőzték, ezúttal Lillandél volt az, aki ezt megoldotta. Mikor a tengerbe esett, akkor pont beleesett a Pajzsok Árkába. Ha nem ismernéd ezt a helyet, amiben teljesen biztos vagyok, hogy nem ismered, akkor elég egyelőre annyit tudni róla, hogy a hely tele van pajzsokkal. Mármint nem olyan viking, kézzel foghatóakra gondolok, hanem amik megvédenek bizonyos dolgoktól. Ilyen például a tűzvédelmi pajzs, a fulladás elleni pajzs, a zuhanó pajzs és más, védelmi pajzsok. Épp egy tanonc őrző vigyázott rájuk, amikor meglátta a süllyedő férfit. Készült megmenti, de nem ismerte a szabályokat. Így amikor hozzáért, a test urává lett. De mivel nem tudta még irányítani az új gazdát, ezért a test eredeti tulajdonosa úrrá lett rajta, ő már csak benne élt, ami azt eredményezte, hogy az összes pajzs képességét fel tudta használni az illető, azaz Drago. Hát így került birtokába egypár képesség. Emiatt van az, hogy láthatatlan a sziget, mert láthatatlanná tevő pajzsot készített köré. Viszont alig van módja, hogy kiszedjük belőle a fiút.

-Tudod, ha véletlenül nem a Pajzsok Árkába estem volna, akkor nem lenne velem bajotok és nekem sem kellene bosszút forralnom. De nekem ez így megfelel - magyarázta a történetét foglyának.

-De nem kell ezt tenned, Drago! Mindketten tudjuk, hogy nem a bosszú miatt csinálod. Azt is tudjuk, hogy nem is miattunk csinálod. Te csak Mogornak akarsz bizonyítani, mindent Mogor miatt csinálsz. Hogy lássa, téged nem lehet könnyen legyőzni. De Eret jól döntött, amikor átállt a mi oldalunkra és neked is így kellene tenned - próbálkozott tovább lebeszélni a férfit, aki megszállottá lett a tervének és annak, hogy Mogornak bizonyítson. Végül is Mogor a világ egyik leghírhedtebb sárkányvadásza a szigetvilágon innen és azon túl is. Levadászta szinte az összes Éjfúriát, már csak pár maradt hátra, amit még nem tudott megfogni. Mindegyik bőrét eladta jó pénzért, fejét pedig feltűzte a hajója falaira, hogy példaként szolgáljanak mindenkinek, aki arra téved. Mogor története sem kezdődött a legegyszerűbben.

Ő is a falu szégyene volt, mint Hablaty, és egy éjjel ő is elejtett egy Éjfúriát, de Hablattyal ellentétben ő meg is ölte azt. Így a faluja büszke volt rá, egyenesen dicsőítették. Akkor döntötte el, hogy az élete célja nem más lesz, mint levadászni az összeset a fajtájából. Szerencsére nem tudott a többi fúriáról, egyedül a nőstényekről, a Fényfúriákról, amiket gyakran csaliként használt, hogy elkapja az Éjfúriákat. Hiszen egy nőstény jelenlétében az Éjfúria képes akár megőrülni, hiszen szerelmes lesz belé, meg azt se felejtsük, hogy az Éjfúriák egy életre választanak maguknak párt. A legtöbb Fényfúria megmenekítette az Éjfúriákat, de mint minden, az sem sikerült mindig. Hiszen Mogor csapdák mellé helyezte el a nőstényt, és hát volt, hogy a hím véletlenül belelépett, így nem volt menekvés. A Fényfúriák mindig elmenekültek egy helyre, ahol minden sárkány biztonságban volt az emberektől, ez nem volt más, mint a Hibbanttól nyugatra helyezkedő Titkos Világ. Vissza térve Mogorra, nos hát Az Éjfúria Gyilkos néven lett híres. Halálmarkokat szerzett magának, és azoknak mérgeiből kevert kábítófolyadékot, amivel még sikeresebbé váltak a vadászatai. Ezzel a likviddel irányította sárkányait, akiket arra „programozott", hogy az ő személyes védelmében és szolgálatában álljanak. Így fogott el egy csomó sárkányt, és így lettek vele jó viszonyban páran az ismertebb vadászok közül.

De térjünk vissza a főtörténethez. Míg a lányok kiiktatták az őrséget, addig Hablatyék a barlangrendszerben próbáltak kiutat találni. De szinte már elvesztek. Ekkor jött rá Hablaty valamire.

-Basszus! Hiszen Nala gyógyító, Hilda meg ott maradt egyedül a többiekkel, és én meg... Az istenit! Basszus! Ő is velünk jöhetett és most itt szitkozódom, mert bazmeg, eljöhetett volna, de nem, mert én tökre elfeledkeztem Naláról, és talán ő is elfelejthette, de nem gond. De akkor is a rohadt életbe, az anyádba te rohadt szék, hogy mennél a francba! - káromkodott, hiszen mégis mi mást tehetett volna, hogyha beütötte a lábát egy székbe. - Azt a rohadt, de várjunk. Ez egy szék - döbbent rá.

-Igen, valahogy nekem is feltűnt, és nem csak az. Micsoda cifra beszédet használsz! - csodálkozott rá Valka.

-De nem érted? Egy szék! Egy szobában vagyunk - ekkor vették észre az őket bámuló Pléhpofát, habár nem látta őket, hallás alapján sikerült megállapítania, hogy nem csak ő van a teremben.

-Hablaty? - kérdezte, miközben a hallottakat elemezte.

-Hupsz - csak ennyi jött ki Hablaty száján.

-Hát lesz hupsz, amint hazajutunk. És még az esküvőd előtt, hogy azért nézzél már ki valahogy. Akkor jöttök, és kioldoztok? Szeretném minél hamarabb elhagyni ezt a porfészket - mondta, mire fia elkezdte kioldozni. - És egyébként is, miért nem láthatlak titeket? - tette fel végül a kérdést, miután kiszabadították a kötelek közül.

-Tudod, már mondtam, hogy én is megkaptam a képességemet, és hát egy egész falut láthatatlanban tartani nem egyszerű. Így, ha láthatóvá válok, félek, hogy a többiek is láthatóak lesznek. Szóval inkább nem kockáztatok - ekkor valami fura érzés lepte el Hablatyot.

-Mi van, fiam? - kérdezte Valka, mert azzal, hogy ő is láthatatlan, látja a fiú arckifejezését.

-Hilda. Felébredt. És erre tart.

-Ezt meg honnan tudod? - kérdezte az apja egy cseppet ledöbbenve.

-Mivel az ő képességét birtoklom jelenleg, ezért valamiféle kapcsolatban állok vele - ezután elájult, ami mindenki láthatóvá válását okozta.

*Én szemszögem*

Bazmeg, bazmeg, bazmeg! Elfeledkeztem Naláról, de már mindegy. Kristal megpróbált lebeszélni az útról, amit őszintén szólva, már én sem tartok jó ötletnek, de hát, ha muszáj, akkor muszáj. Kell nekik a segítség. Viszont, ha maradok, azzal talán több bajt okoznék, mintha eljönnék. Igaz, hogy az erőm nem igazán van velem, mert éppen Fúriaként szelem az eget. Érzem, hogy kezdek ereszkedni, habár a szigetet is látom már. Ha addig kibírom, akkor király vagyok. Még... bírnom... kell... De az erő nincs velem. Csak érjem el a szigetet. És ne hunyjam be a szemem. Viszont az utóbbi már nem fog sikerülni. Már csak remélem, hogy a sziget alattam van.

*Hablaty szemszöge*

-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ - sikoltottam fel, miközben felébredtem. Lihegve kaptam a mellkasomhoz.

-Mi történt? Mert kibuktál, aztán most meg így hirtelen felkeltél - döbbentek meg szüleim.

-Láttam.

-Mit? - kérdezték egyszerre.

-Őt.

-De kit? - faggattak tovább, mert nem elégedtek meg a válasz minőségével.

-Mindegy már. Habár az inkább nem, hogy a tengerbe zuhant. Anya! Muszáj érte mennünk! - mondtam, szinte már hadarva.

-De ki után? - ők még mindig nem volt elégedett válaszommal.

-A szentséges! Hát Hilda után!

-Miért nem ezzel kezdted? - mondták egyszerre, majd elkezdtünk kirohanni, vagy legalábbis kiutat keresni a barlangrendszerből. Egy kis idő után sikerült kitalálnunk, de sajnos a barlang rossz oldalán.

-Ó, hogy az az isten... - kezdtem bele, mire apa féleszakított.

-Ha ki mered mondani azt a szót, nem fogod megérni az esküvődet - értettem, mire akart célozni, amire egy kicsit visszavettem magamból.

-Oké. Akkor hogyan jussunk át? - tettem fel a kérdést már higgadtabban.

-Néha a kívánságok valóra válnak! - hallottam a kiáltást, mire felnéztem és Melenáékat láttam meg.

-De mégis hogyan? - mondtam összezavarodva.

-Tudod, memórialopó vagyok, azért néha én is hallok gondolatokat. Ja, meg hát Nala is szólt - válaszolta.

-Nala is itt van?

-Aha, itt vagyok - tekintett le sárkányáról, miközben leszálltak ketten.

-És honnan tudtátok, hogy baj van? - kérdezte anya.

-Hát észrevettük, hogy a láthatatlanság nem tartott már sokáig, ezért elindultunk megkeresni titeket, és hát itt találtunk rátok - mondta Nala.

-Remek! Nos, mennünk kell, vagy legalábbis neked, Nala, velünk kell jönnöd. Olyan ostoba voltam, hogy elfeledkeztem gyógyítói képességedről és most Hilda a tenger mélyén van valahol - mondtam nekik.

-Hogy miről beszélsz? Hisz' Hilda otth... Na ne! Ugye nem azt akarod ezzel mondani, hogy...

-De, pontosan. Meg kell találnunk őt, mielőtt valami baja esne - mondtam nekik, majd felrepültünk, és a többieket hátrahagyva elindultunk Hilda keresése után.

*Ismeretlen szemszög*

A tenger nem is annyira rossz. Mármint azóta, hogy az egyik pajzsőr eltűnt egypár pajzzsal, én lettem a maradékért a felelős és hát el kellett költöznünk. Majd hirtelen a vízbe belecsapódott valami, ami szinte megrengette a földet is. Egy Éjfúria volt az. Gondoltam segítek. Nem, Higg, hiszen Tri is emiatt veszett oda. De hiszen ez egy Éjfúria, Xena teremtménye, mégis mit árthat? Ezzel odaúsztam és egy légbuborékot teremtettem a feje köré, mire a sárkány egy mély levegőt vett. Kinyitotta zöld szemeit, amivel engem bámult, majd valami lila dolog képződött körülötte és egy lánnyá vált. Hirtelen megijedtem, mert szemei világítani kezdtek. Mármint világítani, mintha foszforeszkált volna, és még mindig engem bámult. De látszott a szemében, hogy ő sem értette, mi folyik körülötte.

-Szia. Tudok segíteni? - bátorodtam fel megkérdezni.

-Ömm, nos, hát az van, hogy nem volt energiám elrepülni a szigetre, itt a közelben, ahol a barátaim csatáznak, mondhatni háborúznak egy eszementtel. De amúgy te mi vagy? És hogyan tudok lélegezni a víz alatt - döbbent végül rá, hogy mi is történik körülötte. Rövid verzió...

-Én egy Pajzsőr vagyok és a nevem Higg. A világ 26 pajzsát védem, amit most nem szeretnék felsorolni, és említésre méltó, hogy 8-at az utóbbi napokban elvittek, mindet az elődöm, Tri hibája miatt, hiszen segített egy embernek. Remélem azért én veled nem követek el akkora hibát - kételkedtem egy kicsit, hogy mégis jó döntést hoztam-e.

-Dehogy! Sőt, ellenkezőleg! Éppen a Fúriaviszály leállításában ügyködnénk, csak hát egyesek bezavarnak. Azt mondtad, hogy pajzsok tűntek el? Esetlen nem ilyen a láthatatlanság pajzsa, vagy kitudja minek hívják? - kérdése megdöbbentő volt, mivel a Láthatatlanná tévő Pajzs is az egyike annak a nyolcnak, amit elvittek.

-De, igen. Miért kérded? - érdeklődtem a téma iránt.

-Mert a sziget, a közelben láthatatlan és csak egy bizonyos távon belül lehet látni. Lehet, hogy ő, akivel mi harcolunk az, aki ellopta a pajzsokat. Ha segítesz nekünk, visszaszerezzük őket - most higgyek a szavának, vagy inkább az ellenkezőjét tegyem? Talán lehet, igaza van.

-És miben segíthetek? - végül is csak nem lehet baj, ha hiszek neki.

*Hablaty szemszöge*

Ha nem 10 perce kezdtük el keresni Hildát, akkor biztos nem régebb óta. Majd hirtelen valamit hallottunk kijönni a vízből. Meglepve tapasztaltuk, hogy Hilda volt az, ráadásul a legfurcsább dolgokat tapasztaltuk rajta. Repült, sárkány és átváltozás nélkül és csillogó fények keringtek körülötte.

-Veled meg mi történt? - tettük fel egyszerre a kérdést.

-Hosszú történet lenne, de bíznotok kell bennem. Drago birtokában van valami, ami nem hozzá tartozna eredetileg, szóval ideje visszaszerezni tőle - totál elvesztem mondandójában. Akkor annyit sikerült levennem, hogy Drago valami olyasmit birtokol, amit nem is kellene.

„Nem egy olyan dolgot, hanem többet. Pajzsokat birtokol, amik nem az övéi."

„Te most már mindig a fejemben fogsz mászkálni?"

„Dehogy! Csak üvöltenek a gondolataid."

„Nem csoda, hiszen alig hallom őket." - erre csak morgott egyet.

-Akkor mondod a tervet? - kérdezte Nala.

-Rendben. Akkor a terv a következő...

*Hikari szemszöge*

Amióta eltűnt a láthatatlanságunk, azóta egy kicsit máshogy kell harcolnunk. Drago még mindig nem jött elő, ami nem is gond egyelőre. Azonban Melena és Nala eltűntek. Viszont hirtelen egy ismerős alak tűnt fel az égen.

-Hablaty! - kiáltotta Maja.

-Figyelem, srácok! Fontos mondanivalónk van! És egyben tervünk is. Drago olyan dolgokat birtokol, amik eredetileg nem is az ő tulajdona. Szóval el kell vennünk tőle - vágott bele azonnal, amit már követni se bírtunk.

-Mégis milyen dolgokról beszélsz? Minek nem szabadna nála lennie? - tette fel a kérdést Helena.

-8 pajzsnak a Pajzsok Árkából - ez lehetetlen. Mármint nem a tény, hanem aki mondta.

-Hilda? - döbbentünk meg egyszerre.

-Nem egészen, de mondhatjuk - ömm. Ezzel mire akar célozni?

-És te lebegsz? - kérdezte Maja, amire csak most figyeltem így fel.

-Hát, ömm. Hát az van, hogy nem egészen én vagyok Hilda. Csak a testét birtoklom, ugyanis az egyik pajzsőr vagyok. Hallottam, hogy ki lophatta el a pajzsokat, így úgy döntöttem, segítek.

-Kafa. Jó döntést hoztál! - jött Fafej is errefelé.

-És akkor, mi mit tegyünk? - kérdezte Kő.

-Ti elvonjátok mindenki más figyelmét, mi addig megszerezzük a pajzsokat, de előbb kimentjük a barátomat annak a fickónak a testéből - vázolta fel a Hilda testét birtokló személy.

-Világos - feleltük egyszerre. És ezzel el is mentünk a dolgunkra.

*Én szemszögem*

Mintha Higg egyenesen átvette volna a szerepemet, úgy beszélt. Úgy tűnik azért a személyiségem megmaradt...

-Higg, figyelj, mondhatnék pár szó? - kérdeztem, mert eszembe jutott valami.

-Persze. Majd szólj, ha végeztél - üzente nekem. Majd elkezdtem beszélni a többiekhez, vagyis csak egy személyhez.

-Maja! Várj! - szóltam utána.

-Igen? - kérdeztem, miközben visszafordult.

-Te is kelleni fogsz, szóval... akár velünk is jöhetnél - ajánlottam fel neki.

-Komolyan? - lepődött meg a döntésemen.

-Komolyan. És szeretném, ha mellettem harcolnál - jelentettem ki.

-Te jó ég! Ezt tényleg komolyan gondolod? Mármint tudod, eddig mindenki gonoszként gondolt rám, most pedig te ezt a világképemet teljesen felborítod. Nekem ezt még nehéz felfogni - hezitált tovább.

-Tudod, én mindig azon vagyok, hogy a legjobb döntéseket hozzam meg napról napra. Természetesen vezetőnek lenni nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik, egy csomó tervezést és jövőbe látást igényel az egész meló, de ha egy olyan csapattal vagyok körülvéve, mint most, akkor a munka is örömmel tölt el. Büszke vagyok, hogy téged is ennek a csapatnak a részének tudhatlak - mondtam neki, mire ő könnyekbe lábadt és végig mosolygott.

-Tényleg így gondolod? Már a csapatod részének tekintesz?

-Igen. Hiszen sokat tettél értünk, még akkor is, ha te úgy gondolod, hogy nem. Hiszen találkoztál a lányokkal, te eljöttél hozzánk, és végül úgy döntöttél, hogy megváltozol. Mi pedig elfogadtuk ezt a döntésedet, amit nagyra értékelünk, hiszen kulcsfontosságú tagja vagy a csapatnak. De most ne a szavakat fecséreljük. Inkább rúgjunk szét egy hátsót! - ajánlottam fel, majd üzentem Higgnek, hogy végeztem. Ezután elindultunk a csata legtetőbb pontjának kezdetére, elindítva a legnagyobb háborút, amiről a vikingtörténelem valaha hallani fog.

*Maja szemszöge*

Hilda oldalán mindenkit legyőztünk, akivel szembe szálltunk, de egyszer csak Hildát vasmarok szorította meg.

-HILDA! - kiáltottam utána, majd ledermedtem a látványon, hiszen ami fogta, az egy roncsokból felépített sárkány volt

-Eljött az idő, Hilda, hogy találkozz a végzeteddel. A saját markom által fogsz meghalni! - kiáltotta.

-NE!! - kiáltottam utána, de reccs. A gerince ketté roppant, majd a vasmarokból kiejtett Hilda óriási puffanással ért földet. De ezután valahogy visszakeveredtem az időben oda, amikor elindultunk Hildával legyőzni mindenkit. Később megint jött a vasmarok, én megint utána kiáltottam és megint reccs, majd puff. És visszakerültem megint. Ekkor jöttem rá, hogy nekem most az a célom, hogy bármi áron, de megmentsem Hildát. Majd mikor jött volna az a rész, hogy elkapja őt az a marok, leugrottam a sárkányomról, így ellöktem őt és helyette én kerültem oda.

-Nocsak! Mit fogtunk ki? Nem azt, amire vártunk, szóval ez egy nagy nulla. De mielőtt a halálba küldelek, mutatkozz be! - mondta miközben egyre szorított a fogáson.

-Maja vagyok. Én is örülök neked, apa - böktem ki fulladás közben.

-Mit is mondtál? - döbbent meg az állításomon.

-Mi az? Talán baj, hogy üdvözöltem az apámat? Igen, én vagyok Maja Vérdung. Ugye még emlékszel rám? - beszéltem, miközben már kezdett lazítani a fogáson.

-Hogyne emlékeznék. Kiszöktél a börtönből és eltűntél. Azóta nem láttalak. De rendes harcos lett belőled. Kár, hogy a másik oldalt választottad! - ekkor az én gerincem reccsent, és én puffantam a földre.

-MAJA! - kiáltott utánam szinte mindenki. Majd hátfájással, de visszatértem megint ugyan oda. Egy új esély, egy új nézőpont. De most valahogy máshogy kellene megközelítenem. Gondoltam akkor, hogy megkeresem, mielőtt beszáll abba a gépezet roncsba. Elindultam a barlanghoz, de akkor már késő volt. Elkapott és a hegy oldalához csapott, mire óriási fejfájással kerültem vissza az időben. Akkor most kellene elindulni, hogy még azelőtt elérjem, mielőtt előjön. Végül sikeresen elértem. Ekkor emelői képességemet használtam, így lezártam az ajtót, még mielőtt belépett volna.

-MI?? - lepődött meg.

-Én is örülök neked, apa - mosolyogtam rá sunyin.

-Mi? Maja? Tényleg te vagy az? De hisz te elmenekültél. Hogy élted túl?

-Tudod, én is ugyanezt kérdezhetném tőled. Hibbant legyőzött, kétszer is, te pedig még mindig itt állsz előttem. Mi a titkod? - kérdeztem tőle egy kis sejtelmességet belerakva.

-Ha! Ha te ezt tudnád. De mivel a lányom vagy, ezért megbízok benned. Tudod, annakidején egy olyan helyre estem, ami megmentette az életem azáltal, hogy egy szellemlény költözött a testembe. Ő birtokolt egyet s mást, amik most már az én tulajdonom.

-És mégis mikre gondolsz ezen dolgok alatt? - húztam össze a szemöldökömet.

-A te érdekedet fogják szolgálni. Olyan pajzsokat szereztem tőle, amik megvédenek olyan dolgoktól, amik akár a halálba is vihetnek.

-Ha! Tőled viszont senki sem tud megvédeni. Ezt valahogy elhibázták a készítésük közben - vágtam vissza.

-Hogy érted, hogy tőlem is meg kellene valamelyiknek védeni? Hiszen nem bántanálak, inkább a hajad szálának görbülésétől is védenélek. Nem értem mire célzol ezzel - próbálta felfogni a hallottakat, de addigra egy kést szúrtam az oldalába.

-Tudomásaim szerint a vérzést nem tudod elállítani, olyan pajzsod nincs, viszont bármivel próbálkozol, én örökké élek majd. Mert én nem vagyok a te oldaladon! - ezzel rájött, mivel is próbálkoztam ez idáig, ezért ő is belém szúrta tőrjét, mire felszisszentem.

-Szerintem neked sincsenek vérzéselállító képességeid, Maja!

-De más van - ekkor üzentem Hildának, hogy üzenjen Nalának, hogy jöjjön hozzám és majd gyógyítson meg. - Barátaim - ekkor kihúztam belőle a késemet, ő pedig a tőrt. Szinte egyszerre borultunk a földre, de engem valami megtartott, vagyis inkább valaki.

-Köszönöm - mondta Hilda könnyes szemeivel, amit alig láttam már a vérveszteségtől, majd sötétség jött, és nem ébredtem újra fel, hogy megmentsem Hildát, mert épp most tettem meg.

*Én szemszögem*

-Sajnálom, Hilda. Halottakat nem tudok feltámasztani - mondta Nala lehajtott fejjel, mire a zokogás erősödött bennem. - De legalább, ha szeretnéd, akkor tarthatunk egy rendes temetést neki. Igazi vikinghez méltót - próbált azért egy kicsit jobb kedvre deríteni, mire bólingattam, hogy egyetértek.

***

-A viking istenek köszöntsenek, és vezessenek át a Valkűrök tengerén. Harsogják a neved hősiesen, hogy mi is halljuk idelent, a Földön. Mert egy harcos esett el. Egy talpra való nő, egy csapattag, egy hős, egy igaz barát - kezdte Bélhangos, mire a könnyek az orcámon egyre kezdtek sokszorozódni. Ekkor begyújtottam az nyilat, és felemeltem az íjat, ami Majáé volt. Cél, és lő. Könnyek záporai hullottak a földre, amint eleresztettem a húrt. Ezután mindenki más is kilőtte nyilait az égbe, amik a hajót célozták, amire Maját fektettük. Majd mindenki mögém jött és átöleltek.

-Megmentett. Mindnyájunkat - mondatam, miközben feltekintettem az égre és elmosolyodtam, hogy a füstös levegőben egy fénycsóva világított a hajóra, amiből Maja tekintett rám és bólintott, hogy minden rendben lesz nélküle is. Még több könny csordult le az arcomon, de közben mosolyogtam. Mert tudtam, hogy miattunk tette. Ezzel feláldozta magát, hogy mi tovább élhessünk és teljesítsünk a küldetésünket, amit előírtak nekünk. Ezzel az övé ért véget. A gondolattól már sírtam, amit tompított a többiek szoros ölelése, akik mind zokogtak vagy halkan, vagy kicsit hangosabban.

-De akkor most mi van Tri-vel? Vagy boldogul magától is? - reppentett vissza a való világba Nala.

-Te jó ég! És hova tűnt Higg? - eszméltem rá én is.

-Nyugalom, itt vagyunk - jött egy hang hátulról. -Jobbnak találtam, hogy nem zavarlak és kiszállok és akkor egyedül mentem ki Tri-t a gonosz testéből. Köszönök mindent. A barátotok már biztos nagyon jó helyen van - adott csillogást a szemembe.

-Igen. És mi tartozunk köszönettel, hogy segítettél. Nélküled nem ment volna - hálálkodtam, miközben könnyimet törölgettem le.

-Várj! Ne töröld le! - ezzel közelebb jött hozzám, és gyűjtött párat könnycseppjeimből. Ezután egy pajzsot ajándékozott nekem. -Tessék. Ha összegyűjtöd ebbe könnyidet bármikor, amikor szomorú vagy, akkor egy szivárvány fog megjelenni előtted, hogy megmutassa neked, a szomorúság alatt is lehet boldognak lenni - ekkor már örömkönnyek folytak le arcomon, mire egy szivárvány jelent meg. Majd Higg és Tri eltűnt. Még több örömkönnyem a szivárványt még erősebbé színezte, amire mindenki úgy tekintett, mint valami vezérsugárra.

-Mehetünk haza - mondtam mosolyogva. Erre mindenki sárkányhátra pattant, és elindultunk vissza, Hibbantra.

***

Az esküvő még aznap megrendezésre került. Hablatynak és Asztridnak Valka varrt egy-egy szőrmeköpenyt, amit viseltek az esküvőn. Fafej előre fonta haját, azt állítva, hogy az a szakálla. Vannak meglepő dolgok. Az ifjú pár fejére a koszorúkat mind mi készítettük a lányokkal, míg Hanga megvarrta a ruhájukat. Az egész esküvő Pléhpofa óriási szobra előtt történt, és Gothi viking hagyományok szerint összeadta őket.

-A FŐNÖKRE ÉS A FŐNÖKNŐRE! - kiáltották, mire mindenki tapsviharban, vagy örömkönnyeinek kieresztésében tört ki. Én személy szerint örültem, hogy végül így alakult, mert hát mit kezdenénk a mi hőspáros Habsztridünk nélkül. Végül is megvalósult az esküvő, Hablaty is életben maradt, mert hallottam egy s mást, és hát már csak a Fúriaviszály maradt megoldatlan. Habár néha felvetődött bennem a kérdés, mi van, ha Mogor egyszer ránk talál?

*Eközben Hibbanttól Délre*

-És itt van a kedvenc csalid! - kiáltotta egy férfi.

-Egy nőstény.

-A sziget sárkányai az Éjfúriát követik. Mi fizetünk érte, hogy elkapd és elhozd nekünk a falkát - ajánlotta. - Szóval? Áll az alku, öreg harcos?