20. rész: A múlt darabjai

Kellemes karácsonyt mindenkinek, és boldog új évet! És íme a rész:

*Írói szemszög*

Az éj leszállt Új-Hibbantra. Viszont nem mindenki hajtotta álomra a fejét azonnal. A Fúrialányok azzal voltak elfoglalva, hogy tervüket rendesen kidolgozzák. Így hát ők inkább a pusztásabb területen vertek sátrat.

-És ennek most mi értelme? – kérdezte Helena.

-Ne aggódj, Hilda mindent rendesen eltervezett – biztatta őket az ezer éves Fúria.

-Könnyű mondani – forgatta a szemeit Nala.

-De amúgy nem is mesélted el, milyen is volt ezer éve ott harcolni – állította Melena.

-Ha lenne köztetek egy Memórialopó, akkor könnyebben menne – erre a többiek összemosolyogtak, majd Melenára néztek. – Most meg mi van? – kérdezte mit sem tudva.

*Én szemszögem*

Miután mind összegyűltünk Hibbanton, elmondtam nekik a terv részét, és mivel van egy kis előnyöm, mivel a tudtom nélkül Xena nekem adta a jövőbe látás képességét, így mindig egy lépéssel előrébb járhatok. Ekkor egy újabb kép ugrott be.

A szigeten mindenki táncolt és ünnepelt egy óriási tűzrakás körül. Majd elkezdték dobálni Hablatyot, ami elég viccesen nézett ki, és kiáltozták: „A főnökre!”

-Jól van! Elég lesz! Srácok, kezdek rosszul lenni – mondta, majd végül lerakták, és kiböfögte magából a dobálást, miközben Bélhangos feléje tartott.

-Azt hittem elment a maradék eszed, de ez a hely nem is olyan rossz – mondta a kovács, miközben Hablatyot szorongatta.

-Én ezt csak átmeneti megoldásnak szántam – dünnyögte az orra alatt.

-Mindenki egyet ért! – állt fel Eret is. – Egybehangzó vélemény, hogy ez jobb hely, mint a régi. Szép volt, főnök – ezt Hablaty csak egy kínos nevetéssel reagálta le.

-És ha letört a farok? És ha Mogor elkapta? És ha szüksége van rám? – aggódott, amire rájöttem miért volt oka egy pár másodperc gondolkodási idő után. Ez azt jelentette, hogy elengedte Fogatlant a Fényfúria után.

-Nyugodj már meg! Biztos jól elvan, mint a sör a hordóban – próbált kissé lejjebb venni a srác feszültségéből, de ez az akció nem sok sikerrel járt.

-Honnan tudjam? – akadékoskodott tovább. – A lány sosem jön ide. És ha mégis, akkor máris elsüvít! – kalimpált a kezeivel. – Azt mondom, honnan tudnánk, hogy tényleg illik hozzánk?

-Hozzánk? – értetlenkedett Bélhangos.

-Érted, hogy mondom. Olyan vad és szeszélyes. Jól van, kimondom. Én nem bízom benne – ezen elnevette magát Bélhangos és én is mosolyogtam.

-Nem minden sárkány hallgat rád. Egy nap el kell engedned Fogatlant a szoknyád mellől, és hagynod kell, hogy szárnyaljon – próbálta a jövő felé terelni a témát az öreg. – Erről az ugrik be, amikor Pléhpofával beszéltünk rólad – kuncogott fel, felidézve magában az emléket. De sajnos még a történetet sem tudta elkezdeni, mert Hammanók tucatjai bukkantak fel mellette, amire felkiáltott. – Hát ezek meg honnan jönnek? – kérdezte reszketve, majd bebújt egy fa mögé.

-Kik? – kérdezte Hablaty, mit sem tudva az alanyokról. Ekkor a fa mögül Bélhangos kimutatott a már semmi helyére.

-Azok a nyamvadt Hammanók. Esküszöm, gyorsabban szaporodnak, mint a nyulak – aggályoskodott. – Azt hiszem, meg akarnak enni – súgta oda a főnöknek. – Már bebizonyosodott, hogy fincsi vagyok – emelte fel lábát és kezét, célozva azokra. Ekkor a semmiből hirtelen előugrott Fafej, gondolom oktatóórát adni, milyen egy tökéletes apa. Erre nem is nagyon figyeltem oda, ezért rögtön észrevettem a sziget felé közeledő sárkányt és lovasát. Vajon Valka mikor ment el? Hablaty azonnal rohant is hozzá.

-Anya! Megsérültél? Mi történt veled? – tette fel aggódó kérdéseit.

-Nem tudom hogy, de Mogor követ minket.

-Áá! Ez mind a nyamvadt Hammanók miatt van! – imádom, ahogy Bélhangos mindent rájuk fog.

-Van vagy száz hajója, talán még több. És van elég ketrece az összes sárkányunkhoz – erre Hablaty akkorát fújtatott, hogy abból nem lehetett kikövetkeztetni, hogy most ideges, vagy aggódik.

-Ha Mogor idevezeti őket, őt kell kivonnunk az egyenletből – kezdett bele tervébe.

-Ööö. És mégis hogy csináljuk ezt? – nézett bambán Fa.

-Odamegyünk és elfogjuk – jelentette ki határozottan Hablaty.

-Elfogjuk? – kérdezte vissza Bélhangos.

-Én megyek, ki jön? – ordította Fafej, ami után síri csend következett. Majd a srácok és Valka elkezdtek beöltözni, majd elindultak.

Ekkor ért véget ez a látomás is.

-Mondd, kedves! Mit láttál? – szólt egy hang.

-Tessék? – fordultam meg, és akkor vettem észre Mogort mögöttem.

-Jaj, bocsáss meg, nem akartalak megijeszteni, csak észrevettem, hogy a szemed elszürkült – na ezt kapd ki Xena. Nagyon szépen köszönöm.

-És? – kérdeztem, mit sem tudva arról, hogy ő is ismerné a Kivetetteket.

-Csak egy személynek van ilyen képessége. Egy Kivetettnek. Azon belül is, egy Időtlennek – erre egy furcsa grimaszt vágtam az arcomra, többnyire a homlokomat ráncoltam és a számát húztam félre.

-Nem értem, miről beszélsz – hárítottam.

-Szerinted én már nem találkoztam Kivetettekkel? Akikkel a ketreceknél beszélték, ők is azok voltak – mondta.

-Voltak? Most már nem azok? – tettettem az értetlent.

-Egy fegyverrel elvettem tőlük a képességeiket, majd bezártam azokat egy palackba. Most mondd meg szépen, te is egy vagy a sok közül? – hajolt egyre közelebb.

-Miért lennék? Egyszer megvakultam, azóta visszatér a hatása, mert ebből nem lehet teljesen kigyógyulni – jöttem fel.

-Értem. De akkor mégis miért jelez a kés, amivel kiszedtem belőlük a mágiát, hogy te is egy vagy közülük – ekkor elkezdtem zihálni és a kezében lévő tőrre néztem, amin volt egy kék kristály, ami egyre fényesebben ragyogott, ahogy egyre közelebb hozta hozzám. Ekkor jobb ötlet híján láthatatlanná váltam, majd sárkányként elrepültem nyugatra, minden nyomot eltűntetve magam mögött. Holnap Hablatyék le fogják rohanni Mogor épületét, amiből szerintem semmi jó nem fog kisülni. És gondolom holnap reggel ereszti útjára Fogatlant is.

Egy fél óra hosszú repülés után végre láttam a sziget körvonalait, láttam pár égő fáklyát, és a sziget keleti partján két alakot mozogni. Majd mikor közelebb értem, láttam, hogy az a két alak Fogatlan és újdonsült barátnője. Majd észrevettem Hablatyot is a bokrok és gallyak mögött. Mutogatott, amiket Fogatlan próbált utánozni, több-kevesebb sikerrel. Szerintem cuki volt és aranyos.

Majd aztán a lány már megunta a játszadozást, és inkább fellógatta magát egy fára, hogy pihenjen, amit Fogatlan megzavart. Majd Hablatyra egy pillantást sem vetett, így a saját módján elkezdett rajzolni. Párszor rá kellett pislogjak, hogy most komolyan azt látom, vagy csak hallucinálok már a sok repüléstől, ugyanis a Fényfúriát rajzolta homokba, és szemkápráztató módon.

Egyszer csak a Fényfúria észrevette Hablatyot, ami menekvésre késztette. Fogatlan próbált utána menni, de fél farokszárnnyal nem sokra ment. Ekkor néztem, ahogy Hablaty visszasétál gondolkodó arcával. Gondolom most megy készíteni neki egy automatikus farokszárnyat, mint pár éve.

Majd elhatároztam, hogy visszafordulok és megkeresem azt a Kiarát, aki megmenekült attól, hogy elkapják a többi Fúriával. Így visszarepültem délre. Észre sem vettem, hogy meddig repültem, mert lassan két órája voltam úton, mivel már elkezdett pirkadni. De ez nem azt jelenti, hogy vissza kellett fordulnom. Pont láttam egy szigetet a közelben, amin épületek voltak. Nyilván az lehet az lehet az a sziget. Egyetlen egy kunyhóban volt világítás, feltételezem ott van Kiara is.

Visszaváltoztam, majd bekopogtam. Nem érkezett válasz, kopogtam még egyszer, s hirtelen egy kés hegyét éreztem az oldalamhoz szorítva.

-Hogy menekültél meg? – kérdezte egy hang.

-Azt hiszed, hogy én ő vagyok, mert teljesen ugyanúgy nézünk ki, de biztosíthatlak, hogy én nem vagyok ő – próbáltam védekezni.

-És mégis honnan tudsz róla? Csak te lehetsz az! – mondta, miközben a kés egyre közelebb került a beszúródás helyzetéhez.

-Egyedül jöttem, magamtól és a múltról szeretnék érdeklődni – csuktam be a szemem, várva mikor fogja belém döfni.

-Jól van, hiszek neked – mondta, majd elengedte a kést. Ezután megfordultam, hogy lássak egy kapucnis lányt, aki azonnal levetette azt. – Kiara vagyok. Üdvözöllek a Fúriák szigetén – mosolygott rám.

-Örvendek. Lehet, hogy furán fog hangzani, de a nevem Hilda, és ez alapján kérlek, ne ítélj el – mondtam, kissé félve a reakciójától.

„Hiszen megmondta. Hogy is lehettem ilyen vak?” – hallottam a gondolatait. – Nem foglak, nyugi – mosolygott, majd megint hallottam a gondolatát. „Mi a fenéért bízok meg benne? Évekig nem látogatott senki sem, mégis jól elvagyok. Errefel jön Hilda tökéletes hasonmása és tönkre teszi a már amúgy is szörnyű napomat. Ez kezd egyre jobb és jobb lenni” – mormolta magában, mire én próbáltam nem grimaszolni. – Érző vagy, mi?

-Ho-hogy tessék? – reagáltam gyorsan a váratlan kérdésre.

-Azt kérdeztem, hogy te Érző vagy? Tudod, a legerősebb Kivetett. Feltéve ha hallottál róluk – tette fel újra kérdését.

-Nos, hát…

„Hezitál, ez nem túl jó jel, ne akadj ki, nem lesz semmi gond, ha azt mondja igen, vagy mégis, mert ezt is hallja, meg az összes többi gondolatomat, így elég kínos lehet, de remélem nemet mond, mert akkor megkönnyebbülhetek, mert ebből az egészből semmit sem hall” – öngondológja után mosolyogni próbált, ami többé-kevésbé sikerült is neki.

-Lehet? Mármint az alapján, amit most gondoltál, nem hiszem, hogy aggódnod kellene. Amúgy nem is értem, miért kavar fel ez ennyire – néztem félrefordított fejjel. Majd egy nagy levegőt vett, megnyugodott és elkezdett mesélni. Mindenről. Elmondott mindent, amit tudnom kellett a múltról. Közben elsétálgattunk a környéken.

-És aztán bumm! Minden rendbe jött egy szemvillanás alatt – fejezte be, vagyis vélte befejezni történetét.

-Ez király. És te csak láttad. Nem voltál részese, igaz? – kérdeztem, mire lehajtott fejjel válaszolt.

-Igen. Sajnos.

-És szerintem pont emiatt tört ki újra a viszály – állítottam.

-Hogy mi? Itt minden Fúria békében élt ezidáig. Ide még nem ért el a Fúriaviszály. Pedig hidd el, itt már minden Fúria megfordult – látszott szemében a félelem, ami egész testét átjárta. Ekkor lehet, hogy rádöbbentem valamire.

-Talán te vagy a kulcs! – jelentettem ki.

-Ezt meg mégis hogy érted? – nézett rám furán.

-Azt mondtad, hogy ide nem ért el a viszály. Lehet azért van ez, mert Te itt vagy, hogy megvédd a Fúriákat. Vagy valami békenagykövet vagy, amit a tudtod nélkül csinálsz. Nem tudom, de muszáj lesz kiderítenünk – támadt fel kalandvágyam.

-Én nem mehetek el innen – mondta aggódó arctekintettel.

-És miért nem? Bármely szigetet el lehet hagyni. Nem értelek – ráztam a fejem.

-Valami vagy valaki ideköt ehhez a helyhez, és sosem tudom emiatt elhagyni. Még ha hajóra is szállok, akkor is visszasodornak a hullámok. Fúriaként pedig a szél mindig ellenem van. Bármelyik Fúria elszállíthatna engemet, de még őket sem támogatja a szél. Valami vagy valaki itt akar engem tartani azóta, hogy megjöttem ide – mesélte, mialatt elmutogatta az egészet.

-Azt hiszem, tudom mi tart fogva – gondoltam bele. – Az ezer éves Fúriák azóta be vannak zárva egy tömlöcbe, amióta ide érkeztél. Szerintem ez lehet az oka annak, hogy te sem szabadulsz innen. Amúgy, neked van valami képességed, azon kívül, hogy Fúria vagy? – tettem fel a spontán kérdést, ami rég megfogalmazódott már bennem.

-Nem hiszem, hogy nekem van képességem. Lehet, hogy csak Fúria vagyok és nem Kivetett, mint ti – válaszolta szomorúan.

-Szerintem pedig igenis van képességed. Csak rá kell jönnünk, hogy mi az – néztem fel gondolkodva, vajon őt mivel áldotta meg a Fúrialét. – Viszont nekem most el kell mennem, mert még hosszú út áll előttem. Ne aggódj, még visszajövök – mondtam egy biztató mosoly keretében.

-Menj! Úgyis visszatérsz – mosolygott vissza. Ekkor átváltoztam és elrepültem vissza Új-Hibbant felé.

Az úton végig ellenem volt a szél, ráadásul a hullámok is egész magasra csaptak. Sok felhő volt az égen, esőfelhők is megbújtak köztük. Egészen addig hittem azt, hogy kibírom az utat, amíg egy villám belém nem csapott, de nem lett tőle semmi bajom. Egyedül csak a torkomat kaparta, így kilőttem egy plazmabombát magam elé és ettől láthatatlanná váltam. De ez nem tartott túl sokáig, és ettől kimerültem egy kicsit. Majdnem belezuhantam a vízbe, de végül sikerült összeszednem a maradék erőmet, így egy sziget erdő melletti területére csapódtam be. Fogalmam sem volt arról, hol voltam, csak rohamozó lépteket hallottam. Egyenesen felém tartottak. Annyi maradt még meg bennem, hogy megtorpantak előttem és már csak azt láttam, hogy a vezető előre lép felém. A többi mind homállyá lett.

Mikor felébredtem, már ember voltam és egy kunyhóban feküdtem és a plafon került velem szembe. Éles fény világított a szemembe, és testemen olyan sok súlyt éreztem, hogy azt hittem, liszteszsákokat raktak rám. Majd hangokat hallottam.

-Nézzétek! Felébredt! – szólt egy lágy női hang. Párat pislogtam, míg tisztán nem láttam.

-Ezt figyuzzátok! Világít a szeme! – kiáltott fel egy másik.

-De selymes hosszú haja van – mondta egy harmadik. Ekkor felpattantam, mire mindenki körülöttem hátrább ugrott ijedtében.

-Örülök, hogy ébren vagy – szólt egy ismerős hang. Fogalmam sem volt, hogy kié, amíg meg nem láttam őt.

-Atali? – kérdeztem bóbiskolva.

-Te lehet, hogy ismersz engem? – tette fel a kérdést.

-Nos, meglehet. Akkor a Szárnynővérek szigetén vagyok, igaz? – fogtam a fejem, ami még mindig fájt a becsapódástól.

-Igen. De te ezt mégis honnan tudod? – kérdezték páran vissza.

-Mert lehet, hogy már hallottam rólatok. Éppen Új-Hibbantra tartottam, amikor belefutottam egy viharba és ez a sziget volt a legközelebb. Nem szándékoztam becsapódni, csak így sikerült a landolás – kértem elnézést a történtekért.

-Azt mondtad Új-Hibbant? – nézett rám furán Atali.

-Ja, persze! Te még nem is tudod! Egy sárkányvadász éppen utánunk van, ezért el kellett hagynunk a szigetet, és találtunk is egy megfelelőt, amin mindenki úgy vélte, meg kellene telepednünk, de persze Hablaty nem így gondolja, mert ő meg szeretné találni a Titkos világot, ami őrület, hogy létezik, pedig érzem, hogy valós – hadartam el.

-És te miért nem vagy velük? – kérdezte a szobába lépve Minden.

-Ez egy nagyon, de nagyon hosszú történet – fújtam ki a levegőt.

-Rendben. Nekünk van időnk – mondták többen is. Ekkor hozzáláttam a történet elmeséléshez, amit hosszan nyújtottam vissza.

19. rész: Az ezer éves Fúria

Karácsony előtti héten kész lett a rész, és most pedig itt van, hogy ti is elolvassátok munkám gyümölcsét. Amúgy kellemes olvasást mindenkinek! És még a fejezet is elég hosszú lett.

*Hikari szemszöge*

Volt egy időszak, amikor még azt kívántam, bár ne Hilda vezetné a csapatot. Most viszont azt kívánom, bár itt lenne velünk. De amióta beszéltünk vele a könyvtárban, azóta nagyon zárkózott, és hogy fokozzam a helyzetet, el is tűnt. Egyedül annyit tudok, mint mindenki más, azt is a legtöbben Kristaltól hallottuk.

-Szerintetek milyen döntést hozott Hilda, hogy így eltűnt és még nem is szólt róla? – gondolkodott hangosan Kiara.

-Fogalmam sincs, viszont Kristal elmondása szerint délre tartott, de semmilyen nyomot nem hagyott maga után – válaszolta Elina.

-És ha kapcsolatba próbálnánk vele lépni? – vetette fel Dyra.

-Már biztos messze jár ahhoz – mondtam.

-És képes minket kirekeszteni is – rakta hozzá Nala. Hajnalban indulunk, és szinte még sehol sem tartunk pakolás terén. Majd hirtelen Hablaty rontott be a házba.

-Lányok! Hol van Hilda? – majd összenéztünk mindannyian tudva, hogy ő még semmit sem tud.

-Elment – válaszolt Melena.

*Én szemszögem*

Valójában nem azért mentem el, hogy a többieknek elmondjam a tervet, mikor-hol találkozunk, hanem túszokat kerestem. Mikor végül rájuk leltem, észrevettem, többségük Fúria volt.

-Ez lehetetlen – kaptam a számhoz, látva, mindegyik le volt láncolva lábánál, kezénél fogva. – Ti milyen Fúriák vagytok, hogy így be lettetek zárva? – kérdeztem.

-A nevem Salta, és hidd el, előbb-utóbb te is itt fogsz kikötni – hát, ez nem volt túl biztató.

-Ha rajtam múlik, ti mind kiszabadultok. Ígérem, nem hagylak cserben titeket.

-Honnan veszed? – jött egy újabb hang. Próbáltam a hang irányába nézni, de nem láttam semmit sem, így láthatatlanná váltam, majd megláttam egy nőt összekuporodva.

-Ezt hogy csinálod? Hogy válsz láthatatlanná? – kérdeztem tőle.

-Mi? Te látsz engem? – kérdezte meglepetten.

-Nos, igen. Végtére én is tudok láthatatlan lenni – feleltem.

-Hi-Hilda vagyok – mondta, mire az állam leesett.

-Mi-Mit mondtál? – rebesgettem szemeimet, mert nem hittem a füleimnek.

-A nevem. Hilda. Te? – úgy hiszem rájöttem mindenre.

-Szóval ti vagytok az ezeréves Fúriák? – tettem fel a kérdést dadogva. Erre mindenki, aki be volt zárva felállt és bámult engem.

-Ezt meg honnan tudod? – lepődtek meg.

-Mert én is Hilda vagyok – húztam el a számat egy apró mosolyra. – És te, Salta, hogy kerülsz ide? Mert te nem vagy ezeréves Fúria. Vagyis azok alapján, amit tudok – szegeztem a kérdést a velem szemben állónak.

-Segítettem volna nekik megszökni, de engem is elkaptak, és azóta itt tartanak minket. Kb. egy hónapja vagyok itt és azért jöttem hozzájuk, mert kerestem őket. A falunkban kitört a Fúriaviszály és gondoltam, ők képesek lennének megállítani. De ehelyett itt kötöttem ki – figyelemmel kísérve, amit mondott, és hogy mi történt még maradt egy kérdésem.

-És a többiek, ti mikor jutottatok ide?

-Hat éve. Vagy már hét? Évek óta nem számolom – szólt egy hang, ismereteim alapján Melena lehetett. – Hibbantról repültünk haza a saját szigetünkre, épp csak pár szigetnyire volt onnan délre. Viszont találkoztunk egy hajóval úton visszafele. Lőttek ránk, eltaláltak engem és Hikarit, a többiek pedig mentőakciót vetettek volna be, de sárkányok is voltak velük és a többieket is elkapták. Az egyedüli Fúria, aki kijutott innen az Kiara volt, mert követett minket. Láttam, ahogy tovább halad és gondolom segítséget kérni ment, viszont az sosem érkezett meg. Szerintem visszament a szigetünkre – fejezte be a történetet.

-Kiara a lány, aki csodált titeket, de ti nem engedtétek veletek csatázni. És pont emiatt tört ki megint a viszály. Ketté tört a virág közepe Hibbanton. Már nem működik rendesen. Nem tudjátok, miken mentem, vagyis mentünk keresztül, hogy idáig jussunk – ecseteltem, miközben próbáltam visszafogni könnyeimet.

-Elvesztettél valaki fontosat, igaz? – kérdezte Hilda, mire bólogattam, és egy könnycsepp elkezdett leperegni az arcomon. – Ne aggódj, ez minden vezetővel előfordul.

-A férjed, tudom – feleltem.

-Nehéz megválni azoktól, akik közel nőttek a szívünkhöz, akik miattunk halnak meg. És tudod, hogy nem tehetsz róla, mert ők döntöttek így – próbált mosolyogni, de nem jött össze neki sem.

-Amúgy meg – töröltem le kialakulni vágyó könnyeimet – hogyan éltek még? – mondtam ki a bennem már rég megfogalmazódott kérdést.

-A Fúriák halhatatlanok, betegségek és az öregedés nincs ránk hatással. Egyedül a Fúrialáz az, ami leverhet minket a lábunkról. Az egész a fejedben játszódik le, alszol, lázas vagy és próbálsz küzdeni. De eddig nem láttam senkit sem, aki belehalt volna. De ha sebződsz, akkor az emberi alakod lép életbe – ezután elgondolkodtam. Talán megkéne keresni azt a Kiarát is. Majd hirtelen elkezdtem valamiért zihálni, amit sem én, se senki körülöttem nem értett. Szemeimet szorítottam, fogaimat csikorgattam, valami a testemben rettenetesen szúrt, majd kinyitva a szememet már megint Xena folyosóján voltam.

-De jó, hogy végre megtaláltalak! – szólt és rohant felém. – Valamit tenned kell, mert nem sok idő van hátra, hogy bekövetkezzen a nagy csapás. Igyekezz, mert innen nem tudok segíteni neked – majd visszakerültem, de olyan váratlan volt, hogy a térdemre rogytam.

-Mi történt? – kérdezte Hilda. Egy mély levegővétel után felálltam, majd szóltam.

-Xena.

-Na, még ilyet! Veled beszél, minket pedig faképnél hagyott! Sokszor mi oldottuk meg egyedül a problémát – akadékoskodott Hikari.

-Nem az ő hibája – szólt Hilda. – Sokkal inkább az enyém.

-Ezt hogy érted? – kérdezte Melena.

-Úgy, hogy… Én mondtam neki, hogy csakis és kizárólag nekem üzenjen, elhitetve veletek, hogy ő nem törődik velünk – ez nagyon meglepett mindenkit.

-De láttam az emlékedet. Amikor… meghalt – mondtam elhalkulva.

-Igen. Meg kellett változtatnom, mert túl veszélyes lett volna számotokra, mindannyiótok számára, ha az igazat tudjátok meg – hajtotta le a fejét.

-Még nincs késő, hogy korrigáld a hibádat. Még felfedheted a valóságot – néztem a szemébe.

-Rendben. De mivel egyedül csak nekem maradtak meg a képességeim, mint Kivetett, így sajnos Karina már nem tud belenézni az emlékeimbe. Egyedül csak ő tudná visszaállítani, amit talán el sem kellett volna követnem.

-Ne aggódj. Szerintem a többiek már épp a hátrahagyott tervemet követik. Vagy legalábbis remélem, hogy megtalálták – néztem fel a vörös égre, reménykedve, hogy a lányok már hozzáláttak a papíron leírtakhoz.

*Hablaty szemszöge­*

Amióta elindultunk Hibbantról, a lányok furán viselkedtek. Mármint tudva, hogy Hilda eltűnt, ők továbbra is támogatták, hogy nyugatra tartva kutassuk fel a Titkos világot, nem értem, miért. Már reggel volt, ők pedig a sor legvégén figyeltek, hogy senki se menjen tévútra, míg én elöl vezettem, és a fejlesztett távcsövemmel néztem a horizontot. Majd Bélhangos szólt hozzám, újra.

-Úgy érzem, hogy folyton ezt kérdezem tőled, de… Ébredj, Morga, ébredj! Van valami konkrét terved, vagy… – és a válasz is mindig ugyan az.

-Csak repülünk tovább, amíg el nem érjük a világ végét.

-Á! Elég logikus – és a reakció sem változik.

-Aah! Még mindig nincs vége! – panaszkodott megint Takonypóc.

-Azért, mert a világ igazából kerek – kezdi elölről Fafej a csillagászati óráját. – Kerek a Nap, kerek a Hold, kerekek a csillagok, akkor is, ha kicsik és buták. Csillagok… – majd Fogatlan hirtelen elkezdett máshova nézelődni.

-Érzel valamit, pajti? – ekkor jobbra pillantva megláttuk.

-Ha! A Fényfúria! – kiáltotta Asztrid.

-Követ minket! – nézte anya is.

-Klafa! – kiáltotta Takonypóc, hiszen most először látja a sárkányt életnagyságban. Kivéve, hogy már látta Karina sárkányát, ami szintén egy Fényfúria. Habár nem sokszor mutatja magát, legalábbis felénk. Majd miután mindenki elkezdte megbámulni, megint eltűnt, mint két napja, fent a felhők között.

-Nézzenek oda! – lepődött meg Bélhangos.

-Hová tűnt? – csodálkozott Fafej is. – Ez miből van? Égből? – Majd Fogatlan utána száguldott.

-Hó! Lassíts, Fogatlan! – fentebb érve, viszont a nagy semmivel találtuk szembe magunkat. Vagyis ezt hittem, amíg magam mögé nézve meg nem láttam a felénk közeledő sárkányt. – Pajti, nézd, ki van itt! – egyre közeledett, és nem állt szándékában fékezni. Ekkor mosolyom leolvad az arcomról, majd a Fényfúria felkapott. – Ó, szia! Örülök, hogy végre személyesen… – mondatom viszont félbe szakadt, mert ledobott. Iszonyatosan ijesztő volt, még ordítottam is hozzá. De ezután szerencsére elkapott Fogatlan. Hallottam, ahogy mindenki a szituáción, de inkább rajtam nevetett. – Egyetlen szót se. Hirtelen megláttunk egy szigetet a felhőkből kilépve.

-Pisiszünet! – kiáltotta Halvér. Hogy őszinte legyek, igaza volt, le kell vetnünk a sátorfánkat, hogy reggel újult erővel folytathassuk az utat.

Minden sárkány cuccostól elkezdett berakodni a szigetre, annak többnyire erdős részére, hiszen jól fedett és van árnyék is. Majd hirtelen mindenki a falevelek hangos zúgására figyelt fel, mint ha valami becsapódott volna. A földre viszont nem más puffant, mint egy Légfúria. Mindenki azonnal körül vette, és észrevettük, hogy eltört az egyik szárnya.

-Anya! – szóltam, majd rohant is.

-Mondd, mit tegyek.

-Ágakat, köteleket! Sínt kell csinálni a szárnyának. A lába sincs a legjobb állapotban. Halvér, keress belső sérülések után! Takonypóc és Asztrid, ti állítsátok el a vérzést a lábánál – adtam ki a feladatokat, majd eltöprengtem, hogy vajon honnan jöhetett, mert a Légfúria nem gyakori sárkány, vagyis nem errefelé.

*Én szemszögem*

Minden leesett nekem, miután még beszélgettünk. Hildával megbeszéltük, hogy őt kiszabadítva elküldöm a többiek után, én pedig továbbra is Mogorral megyek.

-Akkor megvan a terv, igaz? – kérdeztem tőle.

-Igen. Láthatatlanul elrepülök nyugat felé, te pedig hozod magaddal Mogor seregét. Elkapjátok a sárkányokat, majd ráveszem Asztridot, hogy bátorítsa Hablatyot, aki valahogy legyőzi Mogort és után minden visszakerül a Fúriaviszály rendes állapotába – sorolta.

-Pontosan. Most pedig siess! Ha minden igaz, akkor el is indultak, és már hamarosan pirkad. Jobb lenne útközben utolérni őket – Ezután átváltozott Légfúriává és a sötétben eltűnt. Én eközben visszamentem Mogorhoz. – Hibbanton találkozunk – szóltam, majd elindultam, de ő visszarántott.

-Mondd meg, kérlek, mit kerestél a ketreceknél? – ez a kérdés olyan váratlanul ért, hogy levegőt sem tudtam venni.

-Körül néztem, beszélgettem a rabokkal. Gondoltam, nem gond, ha megtudok egy s mást rólad és a csapatodról – árnyékoltam őszintén.

-Értem. Akkor… majd Hibbant-szigetén – mosolygott, mire én hátat fordítva neki elindultam tovább.

*Hablaty szemszöge*

Már egy fél órája kezeljük a sárkányt, és látszólag a sebei szépen kezdtek gyógyulni. Viszont még mindig eszméletlen, pedig életjelei vannak. Ekkor már kénytelen voltam Melenához fordulni, hogy megtudjuk, mi is történt vele valójában.

-Akkor keressem meg egy sárkány emlékeit? De hisz eddig még nem csináltam olyat embereken kívül. Vagyis a Fúriák mások, mert ők emberek is – kötekedett tovább, mire én mosolyogva megráztam a fejemet.

-Akkor próbáld ki előbb egy eszméleténél levő sárkányon, lássuk, hátha működik – mondtam neki, majd fejemmel Fogatlan felé böktem. – Ha rajta menni fog, akkor kizárt, hogy ezen a sárkányon ne sikerüljön – biztattam.

-Rendben – sóhajtott, majd mosolyából ítélve szerintem sikerült. Majd a Légfúria felé fordult, hogy ugyanezt megtegye, de egyszer csak felpattantak a mellettem fekvő sárkány szemei, majd fehér füst lepett el mindent. A füstből köhögés hallatszott, majd valaki megszólalt.

-Hú, de régen repültem. Csoda, hogy élve megúsztam ezt a landolást – azt gondoltam, hogy ezt csak én és a lányok hallják, de mindenki felfigyelt a szövegre, amiből egyvalamit lehetett csak kikövetkeztetni.

-Ki vagy te? – tette fel a kérdést Melena előttem.

-Ó, hogy hol is hagytam a modorom – köhögött, miközben bocsánatot kért. – Először is, hihetetlen, hogy e úriember és a mögötte álló hölgyike nem ismert fel. Várjunk! Azok ott gyűrűk! Tudtam! Másodszor is szerintem a hangunk eléggé egyforma, de illetlenség nem bemutatkozni – erre a füst elkezdett szétoszlani. – A nevem Hilda, és én vagyok az ezer éves Fúria – és mikor már látható lett az alak, Asztriddal azonnal felismertük, hogy ez a mi barátunk volt, még hat évvel korábbról.

-De ez hogyan lehetséges? – kérdezte Asztrid, majd letérdelt mellé, és jó szorosan megölelte, majd én is követtem a példáját.

-A Fúriák halhatatlanok, az öregedés nincs ránk hatással. Ellentétben az emberi sérülésekkel. Na azok, ha nincsenek ránk hatással, istenek lennénk, de nem fontos. Hilda küldött – zárta komolyra mondandóját.

-Mármint a mi Hildánk, igaz? – kérdezte Hikari.

-Pontosan. Éspedig nem feladat nélkül küldött. Először is, reméli, hogy megtaláltátok a terve első felét – ebből lassan már egy betűt sem fogok érteni.

-Igen, és követtük is a benne leírtakat – adta válaszul Nala.

-Akkor jó. Most pedig jöhet a második szakasz – mosolygott kajánul, majd elment a lányokkal. És még egy köszönömöt sem kaptam.

„Meg fogja, csak várj, amíg a terv ki nem bontakozik” – ez olyan ismerős – „Igen, mert a hangomat csak megismered, te nagyeszes!” – na, most szállj ki a fejemből, bármennyire messze is vagy! – „Ami azt illeti, itt állok mögötted” – majd a sokk hatására úgy felpattantam miközben hátra néztem, hogy majdnem hátra estem. – „Ne olyan hevesen! Csak szólni jöttem, hogy bármi történjék is velem, ne hagyd, hogy egyedül csinálják végig” – ezzel meg mégis mire célzol? – „Ígéretet tettem valakinek, és most, hogy vele dolgozom, az életem a tét, hogy elkerüljük a nagyobb háborút. Hablaty. Ígérd meg! Muszáj lesz valakinek összetartani a csapatot! Te remek vezető vagy, és éppen ezért bízlak meg téged ezzel” – majd hirtelen elsuhant mellettem valami, és ő eltűnt. Vajon mire gondolt, amikor azt mondta, bármi történjék is vele? A nap további részében mindenki arról beszélt, hogy ez itt Új-Hibbant, amiről őket lebeszélni, nem jött össze. Estére mindenki felverte a sátrát az erdőben és környékén, és a szigeten már csak a tücsökciripelés volt hallható.

18. rész: Kísért a múlt

Nos, itt lennék végre egy újabb résszel. Remélem tetszik, habár picit rövid.

*Nala szemszöge*

Hilda már egész sokáig elvan. Már rég vissza kellett volna érnie, mert már látom Hablatyékat.

-Van itt valaki – jelentette ki Hablaty miközben egy apró nyílvesszőt helyezett egy asztalra.

-He? – Bélhangos csak ennyit tudott reagálni.

-Kijátszotta a felderítőinket és csapdát állított.

-És megzavarta a fiús dumcsit! – ezzel Fafej felvette a nyílvesszőt és mintha Eretre célzott volna, elhajította.

-Ho-ho-ho! – szerencsére csak a fát találta el, amit éppen cipelt.

-Majd én elintézem! – csattant fel Bélhangos, mire Hablaty lefogta.

-Lassíts, Bélhangos! Kell egy erdei keresőosztag és légi felderítés. Fogatlannal pedig megnézzük a partot – osztotta ki a feladatokat.

-Tudod, nem tanácsolnám, hogy elvidd Fogatlant bárhová, főnök – kezdett vészjósló hanglejtéssel Eret. – Tudom ki csinálta ezt. Emlékeztek, amikor egy sárkányvadászról beszéltem nektek, Mogor a Mord?

-Ja rémlik valami – mondtam neki.

-Na, ez az ő kézmunkája – válaszolt.

-Annyira nem lehet ügyes. Gazdátlanul hagyta a csapdát – mondta Hablaty, amin Eret csak nevetett.

-Semmi sem lehet puszta véletlen, ha az öreg Mogorról van szó. A vadászatért él. Bemászik a prédája agyába, hogy ő irányítsa minden lépését. Neki mindez játék – komorodott el.

-Ha! Akkor most nem tudja, hogy kivel játszik! – mondta vállvetve Asztrid.

-Így van. Volt már dolgunk ilyennel – helyeselt Hablaty.

-Nehogy alábecsüld őt, Hablaty! Higgy nekem. Még visszajön – jelentette ki.

-Mi pedig várni fogjuk – ezután Hablaty elkezdte kiosztani a feladatokat a Mogorral való találkozáshoz.

*Én szemszögem*

Már órák óta csak egy könyv felett roskadok, és még mindig nem találtam meg azt a választ, amit kerestem. Igazából már arról sincs fogalmam, hogy mit keresek valójában, nem beszélve arról, hogy miért is keresem. Majd hirtelen, mint ha a jövőbe lettem volna, olyan vibrálás-szerűen.

-De én nem tehettem mást! – könyörgött valaki, egy női hang volt, a térdén egy magas férfi előtt.

-Ó, drágám, ha nem tehettél volna mást, akkor mégis miért vagy itt? Te gyáva vagy! – mondta a férfi.

-De Mogor, ha meghal mindenki, akkor ki lesz, akit feláldozhatsz? Már nincsen más… – kérlelte, de aztán a férfi, mint kiderült Mogor a nyakánál fogva felemelte, és szorította.

-Hidd el, Hilda édes, meg fogod bánni, hogy nem haltál meg akkor – a szívem megállt egy pillanatra az alak neve hallatán, majd mikor a földre dobta, holtan feküdt és az arcát meglátva felismertem magamat. Majd véget ért a látomás. Még percekig ott ültem egyhelyben, amíg Hikari és Nala fel nem ébresztett bambulásomból.

-Hé! – szóltak.

-Jaj, bocsi, csak gondolkodtam.

-Azt láttuk – mondta szarkasztikusan Nala.

-Gondolom van valami, különben nem kerestetek volna – állítottam.

-Nos, ami azt illeti, van valami – kezdett bele Hikari egy kicsit olyan hangon, mintha nem tetszene neki, amit mondani szeretne.

-Ki vele. Ennél rosszabb már nem lehet a napom.

-Hát, kiderült, hogy van egy vadász, aki Fogatlanra pályázik, és ő az a Mogor fazon – egy fél percig még levegőt is elfelejtettem venni, amíg sikerült összeraknom a képet. Mogor egy Éjfúriavadász, és valamiért teszek neki valamit, amibe nem halok bele, így megöl az, aki Fogatlanra is vadászik, aki idehozta a Fényfúriát is, és én ebbe halok bele, ha minden igaz abból, amit láttam.

-Hilda? – kérdezték, hogy még élek-e, de még én sem tudtam rá a választ.

-Van még valami? – tettem fel, gondolva, hogy még más is van a háttérben.

-Nos, van. Ha Eret jól informált, akkor ma este visszajön és első megállója Hablaty háza lesz Fogatlan miatt – vázolta Nala.

-És?

-Kellesz, mert rajtaütést tervezünk hozzá – mondta félve Hikari, tudva, hogy mit reagálok.

-Tudjátok, hogy mi erről a véleményem, nem igaz?

-És? Tudod, hogy előbb-utóbb úgyis beleegyezel – vigyorgott Nala.

-Jól van. Mi a terv? – ezután alaposan elmesélték a tervet, amit az este meg is valósítottunk.

A látomásom óta arra sem tudtam koncentrálni, hogy miért is vagyok ott, ahol, annyira elkalandoztam. Ezután már csak a jelszóra figyeltem fel.

-Most! – kiáltotta Hablaty, mire mindenki berontott valahonnan a házba teljesen felszerelkezve. Én a tetőről ugrottam be a tetőablakon az egyik gerendára.

-Bocs, hogy rátok török – kért elnézés ironikusan Bélhangos, míg fejsze-kezét Mogorra meresztette.

-Azt hitted ide jöhetsz a házamba, beülhetsz az apám székébe, és fenyegetheted a sárkányomat? Ez itt Hibbant-sziget, és mi mindig megvédtük az otthonunkat nálad sokkal rosszabbaktól is – fenyegette Hablaty.

-Ú! Hogy forr benned a tettvágy, ez tetszik, csakhogy, attól tartok, hogy tévedsz. Mert hozzám foghatót nem láttál még sosem – ijesztegetett Mogor minket, majd hallottam sárkánylépteke, majd mire  fütyült, azok berontottak, savas köpetükkel szétmarták a házat. Próbáltam menteni a menthetőt, először is, a földön heverő könyvet, amit Hablaty olvasott, mielőtt belépett az ellenség a házba. A többiek addig egymást mentették, Bélhangos pedig kivitte Halvért a házból, amíg az össze nem dőlt.

-Legyen kész a sárkányom, mire visszajövök – kezdett bele újabb fenyegetésébe a gonosz – máskülönben elpusztítok mindent, amit szeretsz!

Ezután Hablaty és Valka elkezdtek kiutat keresni, míg én Mogor után rohantam és rátámadtam.

-Ez szép próbálkozás volt, de miért volt értelme? Úgyis láttam, hogy jössz.

-Akkor ezt lásd meg te féreg! – mondtam, majd hátráltam, miközben láthatatlanná váltam.

-Ha! Ez már nem jön vissza – mondta, és még mindig a füstöt bámulta, míg én a háta mögött álltam, majd meglendítettem a kardomat, de elkapta a karomat. – Szép volt! Gratulálok, de hallottam kardod susogását. Tudod mit? Te még jól jöhetsz nekem – mosolygott amíg én a fejében turkálva meg nem leltem célját, amire elmeresztettem a szememet. – Fogd! És majd, amint kell, szólítani fog a csatába, ahol mellettem harcolhatsz, ahol győzedelmet arathatunk együtt. Tudom, hogy erre vágysz, látszik a zöld szemeidben, amik úgy csillognak, mint az erdő legmélyebben elásott kincse. Hidd el, édes, ez nem nekem válok hasznomra, hanem téged segít – egy fél percig még néztem a köpenyt, amit elém dobott, belsejében tőrökkel, egy karddal, egy íjjal, rengeteg nyílvesszővel, és egy rakás pengével. Ezután döntésre jutottam.

-Rendben – nyújtottam a kezemet, amit meg akart fogni – De még előtte tisztázzunk valamit. Nem fogod meggondolni magad, mert ha így lesz, akkor magammal viszlek a sírba.

-Rendben – majd készültem kezet rázni velem, mire ő húzta el a kezét – De a nevedet sem tudom, kedves…

-Hilda – vágtam rá.

-Rendben, Hilda. Megegyeztünk – majd kezet ráztunk. Felvettem a köpenyt és eltűntem a füstös éjben. Azután senkihez nem szóltam, csendben hallgattam, ahogy Hablaty arról beszél, hogy felkeressük a Titkos Világot, és elindulunk nyugatra.

Otthon mindent összepakoltam, ami kellett, majd Kristallal elindultam egyedül az éjszakába.

-Hilda, minden rendben? Olyan csendes vagy egy ideje – kérdezte Kristal, mire egy könnycsepp legurult az arcomon.

-Semmi bajom, csak muszáj volt megtennem valamit a nagyobb jó érdekébe, de félek, hogy nem ez a helyes döntés – kezdtem kételkedni.

-Ne aggódj ezen. Bármit is tettél, minden bizonyára jó okkal tetted. És nem számít mi is az, amíg a mi érdekeinket tartottad szem előtt – mondta nyugodtan Kristal.

-Köszönöm Kristal. Erre szükségem volt – mosolyodtam el.

-Szívesen, máskor is.

-De egy valamit meg kell tenned értem – kezdtem neki.

-Jaj, ne, ez nem hangzik túl jól.

-Bármi lesz is, meg se próbáld megkísérelni a követésemet! – adtam ki neki parancsba, majd leugrottam a hátáról és elindultam a Mogor által megadott helyszínre sárkányként láthatatlanul, elrejtve az összes nyomot, amit ejtettem út közben. Mikor egész közel értem a szigethez, a vízhez lapulva repültem be, majd gyorsan átváltozva bementem azarénába, ahova Mogor hívott.

-Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan megérkezel. De tudtam, hogy számíthatok rád – fordult felém egy félmosollyal a pasas.

-Remélem én is számíthatok rád – mosolyogtam én is felé.

-Ó, ezen ne aggódj. Csak egyetlen kérésem van hozzád – kezdte, amit nem is kellett befejeznie, mert hallottam a gondolatait.

-Ezt nem tehetem meg – válaszoltam a fel sem tett kérésre.

-Még azt sem tudod, mit kérnék tőled – döntötte meg a fejét.

-Ó, nehogy azt hidd, hogy nem ismerem a szándékaidat. Nekem más célt szánt az élet, és ahhoz, hogy azt beteljesítsem, nem szabad ezt tennem. Azzal megszegném azt az ígéretet, amit egy barátomnak tettem – ködösítettem el a mondandóm szövegét.

-Értem. Tehát Fúriavérrel nem piszkolhatod be a kezeidet, nem igaz? – majd mikor egy szót gondolt, azonnal tudtam, hogy tudja.

-Nem változok át, és nem is fogok egy jó ideig. Nem kérheted tőlem, hogy mancsomat véssem egy Fúriába! – tiltakoztam.

-Akkor igaz. Xena teremtmény vagy.

-És tudni akarod miért engem választott? – kérdeztem, mire egy kést szegeztem a nyakához. – Mert nem csak a szavakkal tudok bánni.

-Viszont elfeledkeztél arról a tényről, hogy sárkányaim is vannak – mondta, majd elkezdett volna fütyülni nekik, mire én szorosabban nyomtam a kést a torkához.

-Egy füttyszó és magad vágod el – fenyegettem.

-Rendben – eresztettem el. – Értettem. De honnan tudtad a tervemet? Itt és most megölhetnélek, de nem teszem, mert valami azt súgja, te más vagy, mint a többi.

-Mert így is van. És hogy honnan tudom a terved, az maradjon titok. Amíg én felvázolom a tervet a többieknek, te előkészíted hozzá az eszközöket. És igen, még mielőtt kérdeznéd, most én parancsolok – ő ott állt nézve, ahogy elmegyek az arénából és a késeimet visszarakom a tartóiba.

17. rész: (M)ilyen volt?

És itt van a nap második része:

*Én szemszögem*

A Nap túl gyorsan haladt. Vagy legalábbis én hittem ezt. A Mindentudóhoz érve csak engem és Melenát engedett be a gömbhöz, nem értettem, hogy Nala miért nem jöhetett velünk. Amit láttunk, attól igazi sokkot kaptunk. Egy új gonosz akarta lelőni Asztridot, ezután már csak az álmot láttuk. Minden egy szirtperemen történt, nyilván távol Hibbanttól. Melenával akkor csak összenéztünk és nem hittük el, mit láttunk. De legalább tudjuk, hogyha Hablaty és Asztrid egy sziklaszirten van együtt, akkor az a véget jelenti. De a többieknek ezt nem mondhatjuk el. Egyrészt azért is, mert nem engedélyezett, másrészt, jobb nekik, ha nem tudják meg.

Melenával ezután egy csomószor végig elemeztük a látottakat. Sajnos nem tudtunk mást találni, aki meghalna Asztrid helyett, mert Hablatynak nem szabad tudnia róla. És gyakorlatilag senki másnak sem. Tehát az egyikünknek kell feláldoznia magát. Ezt Melenának nem mondhatom el, mert akkor tuti lebeszélne róla. De így is nekem kell mennem, hogy megmentsem.

-Megyek, gyorsan lerajzolom - ugrándozott Halvér, aki már akkor izgatott volt, amikor elmondtuk neki, hogy egy új sárkányfajt találtunk este.

-Látom, a főnök nem aludt eleget - szólaltam fel, ezzel azt elérve, hogy Hablaty felkeljen félálmából.

-Bocsáss meg, csak már a fejem sem akar fennmaradni - ásított, majd folytatta a dolgát.

-És mondjuk nem akarod elmesélni, hogyan találtok meg, vagy csak úgy feltűnt a semmiből? - tette fel a jogos kérdést Kőfej.

-Valójában Fogatlan érezte meg, amiért el is ment, mi pedig követtük őt. Az álomszuszék meg még mindig alszik - mondta Hablaty, utolsó mondatával Fogatlanra célozva.

-Tuti biztos, hogy nem tudott aludni este. Nem láttad, mennyire fel volt pörögve? - jött Asztrid is miközben rendezte a dolgát.

-Na, és? Mi történt ezután? - lépett Takonypóc is hozzánk.

-Hirtelen ráléptem egy faágra, ami ránk terelte a figyelmét, szétlőtt egy fát, majd Hablatyot vette célba - soroltam.

-Értem. De hogy-hogy itt vagy még? - szegezte Fafej a kérdést Hablatynak.

-Szerencsére Hilda ellökött. Azután meg elrepült, kilőtt egy plazmabombát és mikor átrepült rajta, eltűnt - mutogatott a kezével a főnök.

-Hogy érted, hogy eltűnt? - csodálkozott Takonypóc.

-Elillant. Az égbe - mutogatott továbbra is, majd Halvér rohant Hablatyhoz, hogy megmutassa művét a sárkányról.

-Ilyen volt? - izgult, hogy jól vette-e le a leírást.

-A-a. Több épfülű és nincs taréja.

-Ö, jól van, értem - ezután elrohant, hogy kijavítsa a hibákat.

-Haha! Micsoda éj! - jött Eret is át, majd Fogatlan rontott gazdájához.

-Pajti, mi ütött beléd? - látszik, hogy nem tud olvasni a sárkánya reakcióiból. - Mi ez a nagy nyáladzás meg lihegés? - szerintem nagyon aranyos, amikor ezt csinálja.

-Hát nem egyértelmű? Szerelmes - mondta Asztrid olyan hanglejtéssel, amit még sosem hallottam tőle. Nagyon fura volt.

-Hidd el. Egy kapcsolat csupa kín és szenvedés - suttogta Hablaty sárkányának, mintha személyes tapasztalatból beszélne... Viszont ezt nem csak én meg Fogatlan hallottuk, hanem Asztrid is, és játékosan vállba ütötte párját. - Nem megmondtam? Én nem vagyok elég neked? - kérdezte mire a sárkány elfutott a másik irányba és nézte a párosodó Siklókat.

-Szerintem ez egy nem - köszi Fa, ezzel sokat segítettél. Fogatlan egy kicsit szomorúnak tűnt, hogy ő nem tudja ezt megtenni. Ekkor Halvér hirtelen visszahúzott a valóságba.

-Valami ilyesmi? - kérdezte, mutatva a javított verziót.

-Tudod mit? Rajzold le Fogatlant fehérben - ezzel egyszerűbb lett volna. Most szerintem Halvér is hasonló dolgokra gondol.

-Miért nem ezzel kezdted? - fogta a kártyát és elment vissza rajzolni.

-Most mit szólsz ehhez? - kezdte Asztrid egy kosárral a kezében. Vagyis még mindig ugyanazzal a kosárral a kezében, amiben még mindig nincs semmi. - Fogatlan szépen becsajozott - furcsa szóhasználat, Asztrid. Biztos, hogy te vagy az?

-Nem tűnt fel, hogy ilyen romantikus lennél. Még... soha - tuti, hogy Hablaty is ugyanarra gondol, mint én. „Ezt miből hiszed?"

„Jól van, jól van, csak gondoltam!"

-De ez olyan cuki. Hát nem? - amúgy tényleg cuki. - Nézd! - ezzel Fogatlanra mutatott, aki az árnyékát képzelte a Fényfúriának és a falhoz udvarolt és dörgölőzött.

-Ho-oké, ez szomorú. És fura - állapította meg Fafej.

-Ja. Csinálj vele valamit! - helyeselt Kő, miközben Takonypóc haladt el előttük.

-Ez komoly? Inkább lapátolok kakát egész nap, minthogy ezt nézzem - látszik, hogy a Taknyos nem egy romantikusabb alkat.

-Jól van, akkor... Irány az erdő, hátha megtaláljuk - állt fel Hablaty, miután végzett a dolgával a gronkelen, amire Fogatlan nagyon gyorsan felkapta a fejét, és elkezdett rohanni.

-Ha! Ez jó ötlet – vajon, ha Fa ilyet mond, akkor az jót jelent? - Beszéljünk négyszemközt - suttogta Hablatynak, miközben együtt elindultak.

-Ööö - Hablaty csak ennyit tudott reagálni.

-Shh. Ez fiús téma! - kiáltotta mindenkinek, aki úgy akart volna dönteni, hogy velük tart.

-Hogy? - ezen nem csak Hablaty, de én is elcsodálkoztam.

-Dumáljuk meg - azt hiszem van egy kis sejtésem, miről fognak beszélni.

-Menj - jött hozzám Hikari és a fülembe súgta.

-Mi? - nem értettem, hogy ezzel mire gondol.

-Légyszi, ne süllyedj le ennyire. Kövesd őket, tudd meg, miről beszélnek, hova lyukadnak ki és mit találnak majd az este színhelyén. Szerintem nem volt véletlen, hogy az a Fényfúria idetévedett - tisztította mondandóját, mire én egy félrehúzott mosollyal szóltam.

-Megyek - aztán már szinte futottam utánuk láthatatlanul.

-De hiszen tudod, hogy nem mehet ez így tovább. Nős férfi vagy. És ráadásul főnök. Csodálom, hogy Asztrid még nem őrült bele - lehet, hogy nagyon sokról lemaradtam a Fafejtől hallottak alapján.

-Már megmondtam, nem lesz egynél több gyerek. Azt is megmondtam, hogy ez az egy is nagyon váratlan volt, de attól függetlenül örülünk neki. És nem, mielőtt elkezded, ez nem azt jelenti, hogy többet is szeretnénk egy nap. Vagy talán valaha - aha! Már értem. A gyerekvállalásról beszélnek. Király téma.

-De nem is azt, hogy nem lehet több. Tudd meg, hogy már voltam több gyermekes családban. Igaz, hogy a sajátomról beszélek, de ugyanaz. Itt mégis egy rangos „Királyi családról" beszélünk. Nem tudod, mit hagytok majd ki. Tudom, kétszer annyi lenne a munka főleg, ha egy lány, egy fiúról beszélünk, de megéri. Több gyerek utódnak... Főleg, ha az első lány lesz. Na ekkor már érdemes több gyerekről beszélni!

-Te, te aztán tudsz lelkesíteni.

-Csak annyit, hogy legalább kettőt. És ha már kettő Haddock is a nagybátyjuknak... Hé... Hé! Csak az időmet fecsérelem? Meglátsz valami fényeset a földön és...? Hú, ez mi? - ekkor már csak hallgatództam, és alig figyeltem, annyit láttam, hogy Hablaty valami apró nyílvesszőt tartott a kezében, amíg Fogatlan a környéken nézelődött. Majd Hablaty felállt és szétnézett. Hihetetlen milyen dögösen csinálja. Ahhh. Nem, Hilda, nem. A végén még az is látszani fog, hogy elpirulok.

-Fogatlan! - kiáltott fel, mire nem csak a felszólított, de még én is visszaestem. - Tapodtat se mozdulj! - mutatott álljt a kezével, majd a Fafej kezében levő botot kivette és eldobta, mire egy fémcsapda csapódott össze, Nem győztem kapkodni a levegőt, és úgy látom Hablaty sem. - Ez az egész. Nem volt a véletlen műve.

-Mi?

-A Fényfúria nem magától került ide. Valaki idehozta, hogy idecsalja Fogatlant és aztán elkaphassa. De miért hagyta magára a csapdát? - ezen a mondaton én is elgondolkoztam. Vajon most kezdődött el a harc azzal a gonosszal, akit Melenával láttunk a gömbben? És ha az a Mogor nevezetű alak volt? Mi van, ha a kettő egy és ugyan az? Sok kérdés, kevés válasz. Viszont nem szabad őket fenn lógni. Elkezdek válaszok után kutatni.

16. rész: Micsoda éj!

Na, ez kimaradt.

*Két héttel később*
*Én szemszögem*

Hihetetlen, hogy Hablaty nekünk is csinált ruhát. Azóta Hibbantot átalakítottuk az első sárkány-viking utópiává, hiszen portyákra mentünk, amikor kimentettük a sárkányokat vadászoktól. A legtöbbet mindig ugyanazoktól a vadászoktól hoztuk el.

-Hát te mi vagy? - kérdezte Ivar, miközben Hablatyot nézte, ahogy begyújtotta a kardját.

-Shh - mondta Hablaty, mire Ivar neki támadt. Hablaty védekezés közben eltörte a kezében levő olajlámpát, ami felgyújtotta kicsit a padló fedélzetét, eközben Hablaty átsétált a lángok között.

-ÁÁÁÁÁ!! - sikítozott. - Te démon vagy! - akadt ki.

-Sh, sh, shh... Nem vagyok démon, nem vagyok­... démon. Nézd, csak egy srác, aki kiszabadítja ezeket a sárkányokat, úgyhogy... - kezdett bele.

-Te átsétáltál a tűzön! - hitetlenkedett továbbra is.

-Sárkánypikkely! A sárkányok sokszor vedlenek - magyarázta.

-Ó, tudom én, ha démont látok! Embernek sincs ilyen vézna lába! - állította, majd elkezdett rohanni a másik irányba, de megtorpant, amint meglátta Takonypócot berepülni a lángokban álló Kampón.

-Asszed jó volt a belépőd? Akkor nézz meg engem! - kiáltotta, de azonnal elkezdett sikítozni, mert felgyulladt a hátsó fele.

-Tudtam én, újabb démon! - kiáltott Ivar újra fel.

-Ki ilyen lüke, hogy nem vesz védőruhát a fenekére? - masszírozta az orrnyergét Hablaty.

-Forró, forró! Forró! - kiáltozta, miközben az ikrek elkezdték ereszteni a gázt. - Srácok, ne! Még ne! - elkezdett kiáltozni, miközben a Zipzárhát begyújtotta a gázt.

-Íme, a legrosszabb rémálmod! - mutatkozott be Fafej.

-Íme... - próbálkozott Kőfej is.

-Na, meg a húga, akinek muszáj volt jönnie - mondta nagyon unottan, mintha nem tetszene neki a felállás.

-Így mutatsz be?

-Srácok! Túl hamar! Mindig túl hamar léptek be! - magyarázta Hablaty, miközben Halvér csúszott be.

-Bocsi! Még nem szoktam meg a szárnyakat - kért elnézést.

-Halvér! Már megint a babával? Ez egy portya! - értetlenkedett Hablaty. Hát nem csoda, Bütyök kissárkánya, Halhús egy hete született, azóta minden portyára elvitte.

-Nem találtam bébicsőszt! - keresett kifogást.

-Démonok mindenütt! Itt a világvége! - pánikolt, miközben készült megkongatni harangot, de Asztriddal közbe léptünk.

-A-Asztrid! Ő már rég nem áll az utunkban - próbálta megmenteni a helyzetét.

-Most viszont fekszik, és ez nekünk fekszik! - válaszoltuk együtt.

-Lássunk munkához - kezdett bele Asztrid.

-Jólvan, ezt elszúrtuk, de legalább senki más nem tudja, hogy itt vagyunk - nekem nagyon rossz előérzetem volt, de attól függetlenül még mentünk kimenteni a sárkányokat.

-Jól van kislány, semmi baj. Shh. Ne félj, kiviszünk innen - hallottam, ahogy Hablaty mondta egy Fúrókaromnak. Majd hirtelen Halvér hangja ütötte meg a fülemet.

-Ha!! Egy Bíbor Vérontó! Óóóó! - örvendezett, amit Halhús is hasonlóan fogadott.

-Haha! Nézd a kis különcöt. Tuti, hogy tök buta - ezután Kőfejt hallottam meg, amint szenvedett a Hammanó ketrece kinyitásával. - Miért nem tudom kinyitni a ketrecet? - szenvedett a rácson állva.

-A retesz - ment oda Asztrid és elhúzta.

-Én is tudtam - mondta, miközben a ketrec ajtaja megmozdult vele együtt.

-Támadás! - ért minket a vadászok lecsapása. Tudtam, hogy valami nincs rendben.

-Vigyük ki a sárkányokat! - kiáltotta Hablaty, mire én és a lányok elkezdtük kinyitni a ketreceket, míg Hablaty és Asztrid megpróbálta elintézni a zavaró vadászokat.

-Kapjuk el az Éjfúriát! - kiáltott egy vadász, majd nekünk rontottak.

-Ne futkoss a fedélzeten! Csúszós. Eleshetsz - oktatta ki a vadászokat Fa, miközben egy ketrec nyitásával szenvedett.

-Utat! Bízzátok csak rám a keménykedést! - szállt be Takonypóc. Majd jött Kampó és tüzet lehelt a fedélzetre. - Hó! Haha! Plusz kettő nekem! - kiáltotta utánuk.

-Vigyázz! - szólt Halvér, miközben Halhúst próbálta elkapni, mert valahogy kiszökött. Eközben próbálták leütni, de inkább a vadászok egymást ütögették. - Bocsi. Haha! - mondta, majd sikeresen visszarakta a kissárkányt a helyére.

-Szép. Most menj, és ereszd ki a többit - mondta Fogatlannak, majd eldobott egy gáztartályt.

-Azt hittem, lopakodó küldetést terveztünk - akadt ki Asztrid a terv kivitelén.

-Igen. Mindig annak tervezzük - állította fel a már igaz tényt.

-Vigyázz! - kiáltottam, amint Viharbogár berepült és elkapta a rájuk támadó őrt.

-Kössz, Viharbogár! - kiáltott utána Asztrid. Majd Felhőugró morgására figyeltem fel.

-Ugyan, ne aggódj. Sikerül - nyugtatta Valka a sárkányát, mert hát ő tanított minket mindenre, legtöbbször eljött velünk, habár a tegnapit kihagyta. Ekkor Takonypóc rohant be a színre az egyik ketrec tetején, majd leugrott. Csak a kalapácsa érte el a hajó fedélzetét. Én a szemeimet forgatva néztem rá. - Reméljük - tette még hozzá.

-Jól van, mind megvannak! - kiáltotta a végszót Hablaty, amire mindannyian sárkányhátra pattantunk és elindultunk vissza Hibbantra.

-Simán két vállra fektetlek titeket. Téged még két bokára is - mondta a Fafej az utolsó szavakat a vadászokhoz, mielőtt Töff felvette volna húgával együtt és elmentek.

-Amatőrök - kiáltotta Takonypóc még mindig lógva, majd Kampó levette őt és elvitte - Csak most kezdtem belejönni.

-Indulás! Tempó, tempó, tempó! - Asztrid nagyon éli az ilyen szerepeket, majd elindult és felpattant Viharbogár hátára. Őt Halvér követte, aki kiugrott a korláton, és Bütyök elkapta őt. Már csak Hablaty maradt a fedélzeten, Fogatlanra várt, aki még a ketreceket ellenőrizte, hogy üresek-e.

-Jó balhé volt! Fogatlan, mennünk kell! - kiáltotta sárkányának, aki még egy utolsó pillantást vetett egy ketrecre, majd elkezdett rohanni gazdája irányába. Majd megláttam, hogy Hablaty mögött egész szép kis sereglet vadász gyűlt össze. - Szasztok! - mondta Hablaty, amint megfordult és meglátta őket. De jött Fogatlan is, mindenkit levéve a lábáról. Mikor elérte Hablatyot, a srác felpattant rá és máris húztunk vissza Hibbantra. Néhány tízperc után megláttuk az ismerős körvonalait a szigetnek, majd Hablaty egy kis bemutatóórát tartott. - Ez itt Hibbant. Az új otthon, az otthontól távol. Lenyűgöző sziget, ahol van minden, mi sárkánynak ingere. Beköltöztök, és egycsapásra elszáll minden gondotok - sorolta az előnyeit az itt élésnek. Hamarosan már én is megtanulom. - A kiszolgálás szárnyal; a konyha tüzes; és a helyiek sokfélék, mint réten a vadvirág - na, ez a szöveg nem sokat változott a hét folyamán. - Minden szokásos luxushely tengerparttal meg napsütéssel kérkedik; de mi nem. Itt olyasmi van, ami sehol máshol nincs. Itt cimbora, sárkány van. Egy rakás; de nagy rakás sárkány - ecsetelte tovább és egyben fejezte be mondandóját a főnök, majd leszállt az automatikus leszállítóra. - Banda, íme az új lakótársak! - mutatta be az új jövevényeket.

-Köszöntelek a paradicsomban - mondta egy random férfi... Fogalmam sincs, hogy hívják. Igazából alig ismerem a többi embert.

-Ó, hogy te milyen gyönyörű vagy! - na jó, Flegma nevét megjegyeztem.

-Nagyon szívesen, szívesen! Lenyomtam vagy száz sárkányvadászt! Ezer sárkányvadászt! - kérkedett Takonypóc, mire Kőfej nevetni kezdett.

-A gatyád is be volt gyulladva - nevetett tovább.

-Az én nagy, sűrű szakállam is majdnem meggyulladt! - panaszkodott Fa, már megint a „szakállát" simogatva.

-Agh! Ez. Fejezd be! - látszik, hogy Kőfej is unja már.

-Mit szól, Hablaty-mama? - Takonypóc megpróbál megint flörtölni Valkával. - Maga szerint a csonttörő támadásom nem volt tökéletes?

-Óó! Nem is találok szavakat! - próbálta fenntartani a látszatot, hogy azért ne tűnjön feltűnőnek, hogy le akarja koppintani magáról. Vagy ezt vakarásnak nevezik? Fogalmam sincs. - És kérlek, hívj Valkának. Négy hónapja itt vagyok.

-Szóval tegeződjünk? - erre csak a szememet forgattam.

-Szerintem a mai nap hőse Fogatlan volt - Hablaty megint kezd dicsekedni. - Nem igaz pajti? Mihez is kezdenénk nélküled, Sárkányok Királya? Mit csinálnák? - erre csak mosolyogva megráztam a fejemet.

-Hát, mondjuk edzhetnénk sokkal keményebben - hú. Valaki kiakadt a mai küldetés sikertelen kivitelezése miatt. Habár egy pontig nagyon is igaza van. - Ma elég bénák voltunk - mondta ki a fájdalmas igazságokat Asztrid.

-Asztrid mond valamit - helyeselt Valka. - Talán túl nagy mértékben támaszkodtok a sárkányaitokra, és egymásra meg nem eléggé.

-Nahát én is pont ezt mondtam! Hallgassatok rá! - szólalt fel Takony, hátha ezzel még jobban bevágódik „Hablaty-mamánál". Ezután pedig Hablatyhoz fordult. - Bizony, anyád odáig van értem - ezzel Hablaty fenekére csapott. - Mindig egy ilyen fiat akart - Ezután észrevettem, hogy Kis-Bütyök, avagy Halhús elrohan valamerre.

-Halhús! - kiáltott utána Halvér. - Új barátot találtál - ezzel a Bíbor Vérontóra célzott, akiért annyira odáig volt. És a nagy sárkány is viszonozta ezt a baráti kapcsolatot. Elkezdtek játszva ugrálni, mire minden viking:

-Fejet le! - viszont az ugrabugra ahhoz vezetett, hogy ezt az automata szállítórendszert eltörték, ami egy csomó otthont leborított, nagyja a tengerben kötött ki.

-Agny! Mire jó, hogy itt van nekünk a Sárkányok Királya, ha nem tud rendet tartani? - jött a képbe Bélhangos is.

-Pajti, nem akarsz... tenni valamit? Vagy...? - kérdezte Hablaty a sárkányától, mire az elordította magát, így Vérontó sárkányunk kénytelen volt abbahagyni a játszadozást és meghajolt Alfája előtt. Ezalatt Halhús vidáman elszökdécselt.

-És mégis hová fogjuk tenni ezeket? - csodálkozott tovább Bélhangos a visszahozott sárkányok mennyiségén.

-Á! Találunk helyet! - nyugtatta őt a főnök, de amint meglátott egy sárkányt, tudni lehetett, hogy nem nyugodott meg egyáltalán. Sőt. Inkább ijedtebb lett.

-ÁÁÁ! - lökte hátra műkezét, ami Hablaty hasába csapódott. - Ide hoztatok egy Hammanót! Ez nagyon rossz ómen, átkot hoz! - mondta baljósan, amiben igazából nem hiszek.

-Hehehe - nevetett Hablaty a kovács félelmén.

-Botorság! Mit árthatna nekünk? - jött Valka és elkezdte vizsgálni a kis sárkányt. - Nem is sérült. Egy kicsit izgul, de amúgy egészséges - közölte a tényeket a sárkányról. - Na, és ki éhes? - ez ijesztő volt.

-Én, én, én, én, én, én, én, én!! - kiáltozta Hikari, mire mind elindultunk átöltözni, majd a Nagyteremnél kötöttünk ki. Én Hablattyal és Bélhangossal mentem, Helena és Elina Takonypóccal tartottak, míg a többiek inkább kerestek egy asztalt, aminél mindannyian elférhetünk. Bélhangos, mint mindig arról beszélt, hogy ezt nem kellene tovább csinálnunk.

-Ezzel már elég felfordulást csináltatok. Nem elég, hogy rengeteg sárkányunk van, de vannak itt kivetettek, akik sárkányok és nekik is vannak sárkányaik. Ez milyen már? - látszik, hogy nem érti. - A lényeg az, hogy nem hordhatjátok ide a sárkányokat továbbra is - na, kezdi. - Ezzel, csak keresitek a bajt! - mondta, miközben elszaladt előttünk egy viking egy Rettenetes Rémet üldözve, akinek a szájában egy csirkecomb volt. - A sárkányvadászok egyre közelebb jönnek - megint aggodalmaskodik, lehet, hogy van oka, de még elég távol vannak tőlünk, hogy elérjenek minket egyhamar, addig háromszor legyőzzük.

-Elbírunk velük, nálunk van az alfa. Nem igaz, pajti? - válaszolta Hablaty, aki útközben elvett egy almát, beleharapott egyet, majd odadobta Fogatlannak. - Nézd csak meg, milyen boldogok itt! - célzott ezzel a sárkányokra, amihez még különleges képesség sem kellett ahhoz, hogy megmondjuk, mennyire vidámak itt. Útközben elhaladtunk Takonypócék mellett, így odaintettem a lányoknak, akik nagyban nézték a Szkander meccset Valka és Modorgóc között. Meglepetésemre Valka lenyomta az izmos férfi karját.

-Ez a nő... Eszméletlen! - csodálkozott Takonypóc, míg Modorgóc egy nagyot ütött az asztalra, majd Valka elhagyta a helyet és elindult a terem másik végébe. Ugyan így tettek a lányok is Takonypóccal együtt.

-Bélhangos, nyugi! Nézz körül! Ez a világ első sárkány-viking utópiája. Valóra váltottuk az álmot! - dicsekedett Hablaty azzal, amit teremtettünk.

-Te lehet, hogy erre vágytál. Én kisebb tömegre és nagyobb... - mondatát abbahagyta, és elfordult a leves irányába, amiből felszínre úszott egy Hammanó. - ÁÁ! Tisztaságra.

-Bélhangos, kit akarsz átejteni? Hiszen imádod őket - mondta Hablaty, mire Bélhangosnak felkínáltak egy tállal a levesből, mire ő azt visszautasította. Ekkor Fogatlan rámancsolt az edényre és rámorgott a kis sárkányra, aki azonnal el is kezdte kifelé kapkodni magát a léből. Majd vettünk Hablattyal egy tányér leves és útközben megérkeztünk a többiek asztalához és leültünk.

-Állítólag a ti nemzedéketek fog elvezetni minket a jövőbe! - hogyha tudná, hogy a jövő a mi világunkban mit jelent, akkor inkább oda be sem tenné a lábát. Majd hirtelen Fa elkezdte dobálni a kaját, ami Takonypócon landolt.

-Hahá! Kajacsata! - kiáltotta, mire ők ketten elkezdték egymásra dobálni a krumplipürét.

-Hmm, tüneménységes - mondta Kő, aki önmagát bámulta egy fémkorsóban. Ekkor a sisakját eltalálta egy csirkecomb. - Vigyázz a séróra! - hagyta abba önmaga bámulását, majd ő is csatlakozott a többihez.

-Gyere, Halhús! Nyamnyamnyam! - mondta Halvér, miközben egy kis pürét adott a kissárkánynak, aki egy babaetetőbe volt rakva és azonnal bekapta a kanalat. Ekkor Bélhangosra is került a kajacsatából egy kis ételmaradék.

-Á! Teringettét! Ahelyett, hogy azzal bajlódnánk, mi megy ott ki...

-Bélhangos! - kiáltotta Asztrid, mivel őt és Hablatyot a hóna alá beráncigálta.

-Rendezni kell azt, ami itt megy - fejezte be mondandóját Bélhangos, ami elég furán nézett ki. Mármint ahogy a Haddock párost ott tartotta két keze, akarom mondani másfél keze alatt.

-Jól van, jól van, majd meggondolom! - mondta Hablaty Bélhangos mellkasába, miközben próbált kiszabadulni onnan.

-Szögre a nyereggel és csináljatok még gyereket - ezzel a mondattal nem csak az asztalunknál lett csend, hanem az egész teremben. Mindenki tudja, hogy Asztrid nem szeret erről beszélni.

-Hát ez sok - szólt Fafej.

-Fúj. Nekem bejön - kezdte Kőfej, mire tovább folytatták, amit éppen csináltak.

-Uralkodjatok úgy, mint egy nagy királyi család - állította. Ezután Asztridhoz fordul, ezzel Hablatyot még inkább mellkasához szorította. - Adj még gyereket neki, kérlek. Te vagy itt az egyetlen, akinek van némi esze. Ha lesz sok örökös, még van remény - folytatta, mire Asztrid megunta az egészet és felpattant az asztaltól.

-Azta! Egy az nem elég?! - kiáltotta neki, azután pedig elkezdett elrohanni, majd Bálhangos követte, így eleresztve Hablatyot, aki már szinte fuldoklott a levegőhiánytól.

-Asztrid! Ne legyél már ilyen! - szólt utána a férfi, követve a lányt a kijáratig, ahonnan már visszatért hamarost.

-Ez egy határozott nem - na jön Fafej is okoskodni. - Nézd, ha kell egy szakáll, amin kisírod magad, akkor dőlj a vállamra és sírj bele a dús szakállamba! - ezzel a mellkasához nyomta Hablatyot, aki nem igazán ellenkezett, nem is akart.

-Köszi, Fafej, köszönöm. Nagyon - dünnyögte, mire a srác elkezdte simogatni a fejét és büszkén nézett maga elé, hogy ő mindig segít a főnöknek, ha baj van. Ekkor ért ide Eret is, aki látva ezt a pillanatot köhintett egyet.

-Khmm.

-Eret fia Eret! - kiáltotta a „szakáll" rejtekéből, majd eltolta a srácot, és kiköpködte a hajszálakat a szájából és oda fordult a csapdászhoz. - Mi a helyzet?

-Két sárkányvadász hajó jön a szorosban - jelentette ki.

-Elkapjuk őket - jelentettem ki Hablattyal együtt, majd Bélhangos is visszaért, és egy rosszalló nézést tett.

-Mi van? - kérdezte Hablaty meglepődve.

-Egyszer még olyan harcba kezdessz, amit nem nyerhetsz meg - mondta a férfi, majd elmentük készülődni. Miután végeztünk Hablattyal tartottam a kis sziklájára, amit még egy hete találtunk a szigeten. Fura, hogy eddig nem vettük észre. Én leültem a peremre, míg Hablaty még állt egy darabig, elmélkedett valamin, gondoltam kihallgatom, ha már csak ketten járunk ide.

„-Hablaty - ez a hang, annyira ismerős. - Ez Hibbant-sziget, fiam. Ez az otthonunk. Ez volt a nagyszüleid otthona és előtte az ő nagyszüleiké is. És főnökként az a dolgom, hogy ezt megvédjem. És egy nap majd, ha felnőtt leszel, ez a feladat átszáll terád - mondta Pléhpofa, majd meghallottam a világ legédesebb hangját.

-Jól van - hát nem édes?! Most úgy fangörcsölni támadt kedvem. Ez vagy úgy 15, 16 évvel ezelőtt történhetett, legalábbis Hablaty cuki hangja miatt is ezt feltételezem. De most komolyan! Nem aranyos a hangja?

-És ez nagyon fontos, fiam, mert ott messze, túl a naplementén, ott van a sárkányok otthona - te jó szentséges Odin! Erről én miért nem tudtam?! Legközelebb többet kéne olvasnom a történelemkönyveket itt.

-Hűha! - még mindig annyira aranyos. Megyek és megkérdezem majd, hogy kialakítja ezt a magyar szerepet! [Maszlag Bálint]

-Bizony! A legenda szerint néhány hajó túl közel ment hozzá és le is pottyantak a világ pereméről. Soha nem kerültek elő - remélem ez nem csak egy mese, amivel megetette őt. - De azok, akik visszafordultak, egy hatalmas vízesésről beszéltek, és egy titkos világról, melynek kapuját sárkányok őrzik!

-Hűha! - ÁÁÁ. Még mindig olyan aranyos a hangja! Remélem még meg fog szólalni.

-Ez nem pusztán egy fészek, hanem egy hely, ahonnan az összes sárkány származik - király. Jó tudni, honnan jöttek eredetileg a sárkányok, még ha igaz is lenne, akkor sem ott születtek. Na, ezt gyorsan ugorjuk át.

-Még az Éjfúriák is? - meghalok! Lehet, hogy útközben már meg is tettem.

-Hahaha! Legfőképp az Éjfúriák! - na, oké. Lav ja Pléhpofa!

-Ugh! Azoktól félek - félek, hogy valaki észreveszi, hogy őt bámulom és harapdálom az ajkamat. Ha ezt Asztrid megtudja...

-Egyet se félj! - mint egy hős! - Egy nap meglelem a Titkos Világot és lezárom, hogy az emberek és a sárkányok ne harcoljanak - mint egy igazi bátor férfi!"

Na, elég az álmodozásból, már Hablaty is befejezte az elmélkedést, gyorsan feleszméltem én is. Ekkor Fogatlan jött hozzánk és kezénél lökte lovasát.

-Mi van? - kérdezte, mire a sárkány ránézett a lábára. Már néhány napja, hogy ide járunk kiszellőztetni a fejünket, Fogatlan rágójátéknak nézi Hablaty műlábát. Én meg mosolyogva nézem az interakciót. - Na jó, legyen. De ugye tudod, hogy ez nem egy rágójáték? - látszott az Éjfúrián, hogy nem igazán hajlandó ezt a tényt elfogadni. Hablaty gyorsan leszedte a lábáról a protézist, majd Fogatlan felé nyújtotta. - Tényleg ezt kéred? A lábamat akarod? Kell egy félláb? - ez olyan vicces volt, elkezdtem kuncogni. - Akkor kapd el! - mondta, ezzel ledobta a lábát és leült mellém a fűbe. Kihajtogatta térképét, és láttam, hogy nyugat felé keres valamit. Érdeklődve néztem, majd egy nyálas láb esett közénk, amitől szinte majdnem leestem. Ekkor felnézett Hablaty is, hogy mi történik.

-A vitorlázás már egyedül is nagyon megy - állította, majd visszanézett a térképre, majd Hibbanttól kezdte nyugatra húzni az ujját, egészen le a térképről, miközben Fogatlan leszállt közénk és rálökte a térképre a nyálas műlábat, amit egy kicsit furán néztem. Ekkor meghallottam egy rikácsolás, ami csakis Viharbogártól jöhetett, így azt feltételeztem, hogy ő is megtalálta ezt a helyet. Gyorsan felrepült az áramlattal és elkezdte a mondandóját.

-Ó! Szóval ide jártok, hogy elrejtőzzetek Bélhangos elől! - mondta, mire elkezdtem kicsit nevetni.

-Sejtelmem sincs, hogy ezzel mire utalsz - mondta Hablaty szarkasztikusan. Ezen az alkalmon Fogatlan kapott, hogy a lovasa feleségét megkérje, hogy játsszon vele. Ekkor odadobta neki a lábat, amitől Asztrid egy kicsit majdnem elhányta magát. Az, hogy nem szereti Fogatlan „nyálas" természetét, az már bebizonyosodott. Ezután, hogy minél hamarabb megszabaduljon az új „játékszertől", két ujja közé fogta és lehajította a szirtről. Ezután kezét Hablaty vállába törölte és kezdett beszélni.

-Csak hát, igaza van - na oké. Ezen a egy kicsit meglepődtem, de Hablatyon is hallatszott.

-Tényleg? Nekünk szerinted is kellene még...? - kérdezte Hablaty, hogy mi jár felesége eszében.

-Jó istenek, dehogy! - hát gondoltam, hogy nem erről van szó. - Nekünk egy is bőven elég!

-Ja, nem. Őrült ötlet - látszott Hablatyon, hogy ő nagyon szeretné. Egy nagyot sóhajtottam, hogy nem erre gondolt, de nem gond.

-Igaza van a sárkányok dolgával - hát végül is. Ebbe nem lehet belekötni. Ekkor Hablaty felsóhajtott.

-Tényleg úgy látszik, hogy már az egész világ tud rólunk - mondta ki a szörnyű igazsággot.

-Bizony. És minél több sárkányt hozunk ide, annál inkább célponttá válunk - ő is kezdett sóhajtozni, miközben hátra dőlt kissé, mire Fogatlan az ölébe dobta a lábat, amit Asztrid megint lehajított. - Bár volna valami megoldás, hogy békén hagynak minket! - kívánkozott, mire Hablaty felszólalt.

-Lehet, hogy van - most ugye nem a Titkos Világról szóló legendát szeretné felhozni? - Apa mesélt egy régi tengerész-legendáról. Egy titkos helyről a világ végén, ahol a sárkányok élnek teljesen háborítatlanul - ezen Asztrid kicsit felnevetett és újra hátrább dőlt és nézte férjét.

-Hát, a tengerészek szeretnek tódítani - kimondta, amire én gondoltam, hiszen ő is tudja, hogy a legendák nem mindig igazak.

-Ez igaz - tessék. Még ő is belátja. De akkor miért hisz benne? - De mi van, ha létezik? - erre felültem törökülésbe, és néztem, ahogy egymással „vitatkoznak". - Ez megoldás lehet az összes problémánkra! - élte bele magát.

-Hogyan? Hogy a sárkányok odaköltöznek? - amúgy ez nem lenne rossz ötlet, de nem is a legjobb, ha belegondolunk.

-Aa. Mindannyian! - azaz emberek és sárkányok együtt egy sárkányok lakta helyre? Egy kicsit jobban átgondolhatta volna.

-Ez most komoly? - látszik, hogy Asztriddal néha egy véleményen tudunk lenni. De szerintem ez nem fog sokáig tartani. - Hagyjuk itt, ami hét nemzedék óta az otthonunk? Az otthont, amit apád a védelmedre bízott? - erre Hablaty csak mély levegőt vett és kifújta.

-Ne-ne... - kezdett dadogni.

-Azt hiszem igazi megoldás kellene, Hablaty! - rivallt rá kicsit, majd megfordultunk mindannyian, hogy lássuk, ahogy Fogatlan a lábat rágcsikálja, és még Viharbogarat sem engedi nézni a játékra.

-Akkor fogadjuk meg Bélhangos tanácsát és csináljunk még gyereket. Az biztos mindent megold - jött rá, hogy akkor, ha nem lehet az egyiket megvalósítani, akkor a másikat kell. - De, hogyha esetleg kételkedsz, szerény személyemben, akkor Takonypóc biztos elérhető - ezt el sem tudnám képzelni, hogy milyen lenne. Ezen Asztrid kicsit felkuncogott.

-Ő csak az anyukádért van odáig! - mondta, mire én is felnevettem, és nem csak azon. Hablaty reakciója mindent megért.

-Ha! Óóóóó! Ez de aljas volt! - találta szíven a felismerés.

-Te akartad! Lehet, hogy mégis lesznek gyerekek! - nézett a kezére és pimaszkodott.

-Ó, hogy van képed! - húzta ezzel közel magához felségét és lekezdte csiklandozni. - Ez övön aluli volt! - ekkor Asztrid megpróbált kimászni, de nem sikerült. - Nem, nem. Nem menekülsz el - ezután Asztrid megfogta Hablaty kezét és hátra csavarta. - Á! Oké, oké! Nyertél, nyertél! Mindig te nyersz - adta fel, amin felesége csak nevetett. És én is...

-Tudtad, hogy kivel kezdessz ki - mondta Asztrid fennhéjasan.

-Ja, nyilván - ekkor jött Fogatlan és lerakta eléjük a „játékot", majd láthatólag megérzett valamit és elment az erdőbe. - Ö, Pajti! - kiáltotta utána. - Ö, ja, persze! Nem kell, hogy megvárj minket - majd sóhajtott.

-Hilda - szólt hozzám Asztrid.

-Ö, igen? - reagáltam úgy, mintha valami más elvonta volna a figyelmemet.

-Csak arra gondoltam, hogy követhetnénk Fogatlant. Mármint szeretnél csatlakozni? - kérdezte, mire nekem valami megütötte az orromat, amire úgy reagáltam, mint egy sárkány. Édes volt, egyben keserű. De nagyon. Nem tudom, hogyan keveredhet ez a két illat. - Hilda? Ez mi volt?

-Egy másik sárkány van a közelben - vágtam rá. Az illatok csakis erre utalhatnak. - Egy... nőstény. És... Fogatlan épp felé tart - láttam magam előtt a képet.

-Egyel több ok, hogy utána menjünk - mondta Hablaty, majd leugrott a szirten, és lecsúszott. Asztriddal inkább Viharbogár hátán mentünk utána, majd futottunk, hogy beérjük. Amit akkor láttunk, mikor Hablatyot elértük, az maga volt a csoda. Fogatlan és egy fehér Éjfúria kerülgették egymást, mindketten óriási pupillákkal. Ekkor hirtelen ráléptem véletlenül egy faágra, mire a sárkány rálőtt a köztünk levő fára, majd Fogatlan nézett felénk. A lány még mindig fújtatott, de amikor előbújtunk a fák mögül, akkor Hablatyot vette célba. - Atya istenek! - csodálkozott, majd észrevettem, hogy a sárkány már lő és ugrattam.

-Öö. Hablaty! - szóltam, majd ellöktem őt, mindketten a földre estünk. Ezután láttam, hogy Fogatlan a védelmünkre kel, majd Hablaty felült. Segítettem neki, de ő elkezdett magyarázni a sárkánynak.

-Ja! Mi barátok vagyunk! Ne ölj meg minket! - valahogy én is egyet értettem vele, de a lány egy kicsit szeszélyesnek tűnt és elrepült, mire Fogaltan követte egy fára mászva. Ezután lőtt egyet és átrepült rajta és Thor tudja, hová lett, mert láthatatlanná vált. - Azta!

-Egy másik Éjfúria - szólt Asztrid.

-Nem teljesen, inkább egy- Láng...fúri - próbálta javítani feleségét, de mi ketten belevágtunk.

-Fényfúria! - már egyszerre mondtuk, és most mondtuk és nem gondoltuk.

-Ja, igen. A tiétek jobb. Tényleg jobb - ezután még álltunk pár percig és néztük az eget.

-Nem akarunk mondjuk... Visszamenni? - törtem meg a csendet.

-De-de jó lenne. Jöttök? - egyezett bele Hablaty.

-Igen, megyünk. Fogatlan! Gyere! Megyünk haza - szólt Asztrid utána, aki még mindig a fán nézte az eget, de azonnal jött is. Az este további része elég csendesen telt. Amint beléptem a házba, mindenki már aludt, csak Nala nem. Ott ült az ágy szélén.

-Te még nem alszol? - kérdeztem tőle.

-Nem. Gondolkoztam. És vártam rád. Egy kicsit aggódtam érted, hiszen nem láttalak a délutáni portya óta - vallotta be. Amúgy én sem értem, hogy miért nem jöttem haza korábban.

-Bocsi, csak találtunk valami nagyon érdekeset az erdőben, amiről holnap mindenképp mesélni fogok. Csak nem most, mert ahhoz túl fáradt vagyok - mondtam neki, miközben átöltöztem. Majd befeküdtem az ágyamba, és egy jó nagyot ásítva jó éjt kívántam neki.

-Jó éjt neked is - ezzel ő is elaludt. Szememre nagyon gyorsan jött az álom, de nem a kellemes álom.

*Mesélő szemszöge*

-Sajnálom, Hablaty - mondta a mellkasára dőlve a fiúnak, aki bambán nézett maga elé, mert értette, hogy ezzel mire célzott. Mindketten a földre rogytak, egymás karjaiban könnyeztek. Mindketten sebekkel, vérrel borítva. Ruháik is már olyan állapotban voltak, hogy at ember azonnal megállapítaná, hogy ez nem más, mint egy csata, vagy inkább háború végeredménye.

Az emberek csak úgy gyűltek köréjük, még sejtésük sem volt, mi történt. Hablaty érezte, hogy nyomja valami az oldalát. Kivált az ölelésből és észrevette a tőrt, ami karjai közt fekvő szerelmét szúrta át. Könnyei nedvesítették a földet tovább, noha az már a vihar során azzá vált. Hullott az eső, a pár köré már egész nagy csapat gyűlt, egy kört alkottak, A víz, habár elmosta a vért, eltűntetni nem tudta. Sós könnyeit az eső sem mosta el. Fejét lehajtva elkezdett hangosan zokogni. Tudta, hogy hamarosan már nem csak zokogni fog. Sírás tört ki belőle. A falu most először látta őt ilyen gyengének. Fájdalmának hangot adott azáltal, hogy ordítani kezdett. Mindenkinek fájt ezt látni. Legfőképpen Hablatynak volt nehéz. A karjában fekvő szerelme, már felesége, meg nem született gyermeküknek anyja, aki talán már nem is létezi, a félelmet nem ismerő Asztrid Haddock-Hofferson a kajaiban haldoklott. Még lélegzett. Talán még van remény, hogy Nala meggyógyítsa. A remény minden egyes másodperc elteltével halványult. A férfi felállt és Nala nevét kezdte el kiáltozni, aki a körön kívülről próbált utat törni magának még a hívás előtt, hisz látta. Látta mi van készülőben. De a tömeg nem vette észre közeledtét, átváltozni pedig az aggodalom miatt nem tudott volna. Csak a kiáltásokra röppentek szét az emberek előle, és amint mindenki elállt az útjából, azonnal futott is. Odarogyott a lány mellé és csak reménykedett, hogy van még benn e életerő. Anélkül ugyanis a remény rég elszállt. És így is történt.

-Neh - kezdte elcsukló hangon, mire Nala csak lehajtotta a fejét és csendbe sírni kezdett. - NEHEHEHE!! - a fájdalom kiáltott belőle, a fájdalom minden porcikájából. Útközben az egész banda köré gyűlt. Mindannyian érezték a fájdalmat. Habár ők nem úgy, mint maga a főnök. Mindenki tudta. A főnöknő halott. A falu generálisa halott. Az örökös és az édesanyja halott. Az eső csak ömlött tovább, de senkit sem érdekelt. Igazából nem is érezték az esőt, csak könnyeik súlyát, ami miatt a fejüket lehajtották.

*Nala szemszöge*

-Ne! - lihegtem, miután a szörnyű rémálomból ébredtem keltem fel. De látszólag nem én voltam az egyetlen, akinek ilyen rossz éjszakája volt.

-Ugye nem ugyanazt álmodtuk? - kérdezte Hilda.

-Én is csak reménykedni tudok benne. De ha te is Asztrid halálát láttad, akkor már nincs remény. Meg kell halnia - mondtam a végét már nagyon halkan a sírástól.

-Akkor igaz. Ha ketten ugyanazt látjuk, annak be kell következnie - elkezdett ő is szipogni.

-Hilda - szóltam neki pár perc néma csend után.

-Ha? - jött vissza a valós világba, gondolom máshol járt.

-Ugye tudod, ha ellene akarunk tenni, akkor valaki más sorsával kell kicserélnünk az övét?

-Igen. Nagyon is tudom - mondta lehajtott fejjel. - Kár, hogy nem tudjuk az előzményeket - ekkor elgondolkoztam valamin. Miért mindig csak a lényeges jeleneteket látjuk? Ezen kattogott az agyam az éj hátralevő részében, de ahogy észrevettem, Hilda sem tudott tovább aludni. Az elmúlt napokban egyre közelebb kerültünk egymáshoz, vagyis inkább Maja önfeláldozása óta, hogy pontos legyek. Minden nap beszélgettünk, és olyan érzés töltött el, mintha én kerültem volna Maja helyre. Tegnapelőtt nagyon meglepett azzal, hogy a korábban Majának adott sárkánygyökeres nyílvesszőt nekem adta, hogy bármit csinálhatok vele, hogy Hildába kerüljön, ha esetleg kiderül, hogy Ryker végül is nem olyan, mint amilyennek gondoltuk. Eddig ez még nem következett be, aminek örülök, hiszen nem akartam megtenni, még akkor sem, hogy ő bízott meg vele. Mikor a többiek felkeltek, csak úgy bámultak minket, mivel a szoba egymással szembeni sarkaiban van az ágyunk és ott gubbasztottunk könnyes, karikás szemekkel és egymásra meredtünk.

-Velük meg mi történt? - kérdezte Helena, mire mindenki más megrántotta a vállá. Majd megint elkezdtünk könnyezni.

*Melena szemszöge*

Thorra esküszöm, ez olyan... ijesztő. Nem az, hogy fura, de ijesztő. Mindketten egy-egy sarokban, mindketten sírnak, bizonyára nem aludtak egy ideje, hiszen a karikák a szemeik alatt erről árulkodnak. Gondolom megnézem az emlékeiket a múlt éjről, szóval elkezdtem kutatni Hildáéban, és meglepő módon nem zárt ki. Kerestem és kutattam. Egyszer csak elérkeztem a szobához, ami a múl éjjelről szólt. Pár perc megtekintése után már nem bírtam tovább nézni, nem csoda, hogy mindketten így reagáltak erre. Pá csepp könny elkezdett lefolyni az arcomon, egyszerre csak mindenki engem nézett.

-Te tudsz valamit - nézett rám Hikari. Gondolom a sós vízre gondolt, ami az arcomat szárította. Erre arcom egyre nedvesebb lett.

-Mi történt? - kérdezték többen is, mire megjelent Hilda szivárványa.

-A kegyetlen jövőt láttuk - mondta hármunk közül Nala. Ekkor gondoltam, hogy megosztom velük, mit láttam, hiszen ők sem bírnák tovább. De ha Hilda és Nala az egészet végig nézték, akkor ez lehetett az oka, hogy az éj hátralevő idejében nem aludtak. Volt, aki már korábban letette, de ezzel mindenki megértette, miről beszélt Nala.

-De ez nem a teljes - állapította meg Dyra.

-Bocsánat, csak eddig bírtam nézni - mondtam nekik, mire rájöttek, hogy Hildáék végig látták. - A sorsát már nem lehet megváltoztatni.

-Lehetséges - szólt közbe Hilda.

-Vagy legalábbis lehetne - javította ki Nala.

-De hogyan? Már ketten is megálmodtátok - jelentette ki a fájdalmas tényeket Kiara.

-Ha tudnánk mi történt előtte, az sokat segítene - mondta Hilda, miközben könnyeit törölte le, így a szivárványt eltűntetve. Ekkor Hablatyék léptek be az ajtón.

-Mi történt? Láttuk a szivárványt.

-Semmi, csak... Eszembe jutott Maja - próbált valami jó leplező szöveget találni Hilda, ami látszólag be is vált. Ezután el is mentek, mert tudták, hogy Hilda ezt a témát inkább egyedül dolgozza fel, még ha erről lett volna szó.

-Előbb-utóbb úgyis megtudják - szólalt fel Karina.

-Jobb lesz nekik az utóbb is. De addig is ki kell derítenünk, mi is fog valójában történni - javasolta Nala.

-Az király lenne. De mindezt honnan fogjuk megtudni? - jöttem rá, hogy egyikünknek sincs jövőbe utazó képessége.

-Majd a Mindentudó - válaszolt kérdésemre Hikari. Fura, hogy pont rá nem gondoltam.

-Készüljetek, banda! Amint megtudtunk mindent, egy kis kiruccanásra megyünk - állt fel Hilda és elkezdett készülődni. Mi is hasonlóan tettünk, majd elindultunk fel a hegyre, ahol a Barlangfúriák élnek.