20. rész: A múlt darabjai

Kellemes karácsonyt mindenkinek, és boldog új évet! És íme a rész:

*Írói szemszög*

Az éj leszállt Új-Hibbantra. Viszont nem mindenki hajtotta álomra a fejét azonnal. A Fúrialányok azzal voltak elfoglalva, hogy tervüket rendesen kidolgozzák. Így hát ők inkább a pusztásabb területen vertek sátrat.

-És ennek most mi értelme? – kérdezte Helena.

-Ne aggódj, Hilda mindent rendesen eltervezett – biztatta őket az ezer éves Fúria.

-Könnyű mondani – forgatta a szemeit Nala.

-De amúgy nem is mesélted el, milyen is volt ezer éve ott harcolni – állította Melena.

-Ha lenne köztetek egy Memórialopó, akkor könnyebben menne – erre a többiek összemosolyogtak, majd Melenára néztek. – Most meg mi van? – kérdezte mit sem tudva.

*Én szemszögem*

Miután mind összegyűltünk Hibbanton, elmondtam nekik a terv részét, és mivel van egy kis előnyöm, mivel a tudtom nélkül Xena nekem adta a jövőbe látás képességét, így mindig egy lépéssel előrébb járhatok. Ekkor egy újabb kép ugrott be.

A szigeten mindenki táncolt és ünnepelt egy óriási tűzrakás körül. Majd elkezdték dobálni Hablatyot, ami elég viccesen nézett ki, és kiáltozták: „A főnökre!”

-Jól van! Elég lesz! Srácok, kezdek rosszul lenni – mondta, majd végül lerakták, és kiböfögte magából a dobálást, miközben Bélhangos feléje tartott.

-Azt hittem elment a maradék eszed, de ez a hely nem is olyan rossz – mondta a kovács, miközben Hablatyot szorongatta.

-Én ezt csak átmeneti megoldásnak szántam – dünnyögte az orra alatt.

-Mindenki egyet ért! – állt fel Eret is. – Egybehangzó vélemény, hogy ez jobb hely, mint a régi. Szép volt, főnök – ezt Hablaty csak egy kínos nevetéssel reagálta le.

-És ha letört a farok? És ha Mogor elkapta? És ha szüksége van rám? – aggódott, amire rájöttem miért volt oka egy pár másodperc gondolkodási idő után. Ez azt jelentette, hogy elengedte Fogatlant a Fényfúria után.

-Nyugodj már meg! Biztos jól elvan, mint a sör a hordóban – próbált kissé lejjebb venni a srác feszültségéből, de ez az akció nem sok sikerrel járt.

-Honnan tudjam? – akadékoskodott tovább. – A lány sosem jön ide. És ha mégis, akkor máris elsüvít! – kalimpált a kezeivel. – Azt mondom, honnan tudnánk, hogy tényleg illik hozzánk?

-Hozzánk? – értetlenkedett Bélhangos.

-Érted, hogy mondom. Olyan vad és szeszélyes. Jól van, kimondom. Én nem bízom benne – ezen elnevette magát Bélhangos és én is mosolyogtam.

-Nem minden sárkány hallgat rád. Egy nap el kell engedned Fogatlant a szoknyád mellől, és hagynod kell, hogy szárnyaljon – próbálta a jövő felé terelni a témát az öreg. – Erről az ugrik be, amikor Pléhpofával beszéltünk rólad – kuncogott fel, felidézve magában az emléket. De sajnos még a történetet sem tudta elkezdeni, mert Hammanók tucatjai bukkantak fel mellette, amire felkiáltott. – Hát ezek meg honnan jönnek? – kérdezte reszketve, majd bebújt egy fa mögé.

-Kik? – kérdezte Hablaty, mit sem tudva az alanyokról. Ekkor a fa mögül Bélhangos kimutatott a már semmi helyére.

-Azok a nyamvadt Hammanók. Esküszöm, gyorsabban szaporodnak, mint a nyulak – aggályoskodott. – Azt hiszem, meg akarnak enni – súgta oda a főnöknek. – Már bebizonyosodott, hogy fincsi vagyok – emelte fel lábát és kezét, célozva azokra. Ekkor a semmiből hirtelen előugrott Fafej, gondolom oktatóórát adni, milyen egy tökéletes apa. Erre nem is nagyon figyeltem oda, ezért rögtön észrevettem a sziget felé közeledő sárkányt és lovasát. Vajon Valka mikor ment el? Hablaty azonnal rohant is hozzá.

-Anya! Megsérültél? Mi történt veled? – tette fel aggódó kérdéseit.

-Nem tudom hogy, de Mogor követ minket.

-Áá! Ez mind a nyamvadt Hammanók miatt van! – imádom, ahogy Bélhangos mindent rájuk fog.

-Van vagy száz hajója, talán még több. És van elég ketrece az összes sárkányunkhoz – erre Hablaty akkorát fújtatott, hogy abból nem lehetett kikövetkeztetni, hogy most ideges, vagy aggódik.

-Ha Mogor idevezeti őket, őt kell kivonnunk az egyenletből – kezdett bele tervébe.

-Ööö. És mégis hogy csináljuk ezt? – nézett bambán Fa.

-Odamegyünk és elfogjuk – jelentette ki határozottan Hablaty.

-Elfogjuk? – kérdezte vissza Bélhangos.

-Én megyek, ki jön? – ordította Fafej, ami után síri csend következett. Majd a srácok és Valka elkezdtek beöltözni, majd elindultak.

Ekkor ért véget ez a látomás is.

-Mondd, kedves! Mit láttál? – szólt egy hang.

-Tessék? – fordultam meg, és akkor vettem észre Mogort mögöttem.

-Jaj, bocsáss meg, nem akartalak megijeszteni, csak észrevettem, hogy a szemed elszürkült – na ezt kapd ki Xena. Nagyon szépen köszönöm.

-És? – kérdeztem, mit sem tudva arról, hogy ő is ismerné a Kivetetteket.

-Csak egy személynek van ilyen képessége. Egy Kivetettnek. Azon belül is, egy Időtlennek – erre egy furcsa grimaszt vágtam az arcomra, többnyire a homlokomat ráncoltam és a számát húztam félre.

-Nem értem, miről beszélsz – hárítottam.

-Szerinted én már nem találkoztam Kivetettekkel? Akikkel a ketreceknél beszélték, ők is azok voltak – mondta.

-Voltak? Most már nem azok? – tettettem az értetlent.

-Egy fegyverrel elvettem tőlük a képességeiket, majd bezártam azokat egy palackba. Most mondd meg szépen, te is egy vagy a sok közül? – hajolt egyre közelebb.

-Miért lennék? Egyszer megvakultam, azóta visszatér a hatása, mert ebből nem lehet teljesen kigyógyulni – jöttem fel.

-Értem. De akkor mégis miért jelez a kés, amivel kiszedtem belőlük a mágiát, hogy te is egy vagy közülük – ekkor elkezdtem zihálni és a kezében lévő tőrre néztem, amin volt egy kék kristály, ami egyre fényesebben ragyogott, ahogy egyre közelebb hozta hozzám. Ekkor jobb ötlet híján láthatatlanná váltam, majd sárkányként elrepültem nyugatra, minden nyomot eltűntetve magam mögött. Holnap Hablatyék le fogják rohanni Mogor épületét, amiből szerintem semmi jó nem fog kisülni. És gondolom holnap reggel ereszti útjára Fogatlant is.

Egy fél óra hosszú repülés után végre láttam a sziget körvonalait, láttam pár égő fáklyát, és a sziget keleti partján két alakot mozogni. Majd mikor közelebb értem, láttam, hogy az a két alak Fogatlan és újdonsült barátnője. Majd észrevettem Hablatyot is a bokrok és gallyak mögött. Mutogatott, amiket Fogatlan próbált utánozni, több-kevesebb sikerrel. Szerintem cuki volt és aranyos.

Majd aztán a lány már megunta a játszadozást, és inkább fellógatta magát egy fára, hogy pihenjen, amit Fogatlan megzavart. Majd Hablatyra egy pillantást sem vetett, így a saját módján elkezdett rajzolni. Párszor rá kellett pislogjak, hogy most komolyan azt látom, vagy csak hallucinálok már a sok repüléstől, ugyanis a Fényfúriát rajzolta homokba, és szemkápráztató módon.

Egyszer csak a Fényfúria észrevette Hablatyot, ami menekvésre késztette. Fogatlan próbált utána menni, de fél farokszárnnyal nem sokra ment. Ekkor néztem, ahogy Hablaty visszasétál gondolkodó arcával. Gondolom most megy készíteni neki egy automatikus farokszárnyat, mint pár éve.

Majd elhatároztam, hogy visszafordulok és megkeresem azt a Kiarát, aki megmenekült attól, hogy elkapják a többi Fúriával. Így visszarepültem délre. Észre sem vettem, hogy meddig repültem, mert lassan két órája voltam úton, mivel már elkezdett pirkadni. De ez nem azt jelenti, hogy vissza kellett fordulnom. Pont láttam egy szigetet a közelben, amin épületek voltak. Nyilván az lehet az lehet az a sziget. Egyetlen egy kunyhóban volt világítás, feltételezem ott van Kiara is.

Visszaváltoztam, majd bekopogtam. Nem érkezett válasz, kopogtam még egyszer, s hirtelen egy kés hegyét éreztem az oldalamhoz szorítva.

-Hogy menekültél meg? – kérdezte egy hang.

-Azt hiszed, hogy én ő vagyok, mert teljesen ugyanúgy nézünk ki, de biztosíthatlak, hogy én nem vagyok ő – próbáltam védekezni.

-És mégis honnan tudsz róla? Csak te lehetsz az! – mondta, miközben a kés egyre közelebb került a beszúródás helyzetéhez.

-Egyedül jöttem, magamtól és a múltról szeretnék érdeklődni – csuktam be a szemem, várva mikor fogja belém döfni.

-Jól van, hiszek neked – mondta, majd elengedte a kést. Ezután megfordultam, hogy lássak egy kapucnis lányt, aki azonnal levetette azt. – Kiara vagyok. Üdvözöllek a Fúriák szigetén – mosolygott rám.

-Örvendek. Lehet, hogy furán fog hangzani, de a nevem Hilda, és ez alapján kérlek, ne ítélj el – mondtam, kissé félve a reakciójától.

„Hiszen megmondta. Hogy is lehettem ilyen vak?” – hallottam a gondolatait. – Nem foglak, nyugi – mosolygott, majd megint hallottam a gondolatát. „Mi a fenéért bízok meg benne? Évekig nem látogatott senki sem, mégis jól elvagyok. Errefel jön Hilda tökéletes hasonmása és tönkre teszi a már amúgy is szörnyű napomat. Ez kezd egyre jobb és jobb lenni” – mormolta magában, mire én próbáltam nem grimaszolni. – Érző vagy, mi?

-Ho-hogy tessék? – reagáltam gyorsan a váratlan kérdésre.

-Azt kérdeztem, hogy te Érző vagy? Tudod, a legerősebb Kivetett. Feltéve ha hallottál róluk – tette fel újra kérdését.

-Nos, hát…

„Hezitál, ez nem túl jó jel, ne akadj ki, nem lesz semmi gond, ha azt mondja igen, vagy mégis, mert ezt is hallja, meg az összes többi gondolatomat, így elég kínos lehet, de remélem nemet mond, mert akkor megkönnyebbülhetek, mert ebből az egészből semmit sem hall” – öngondológja után mosolyogni próbált, ami többé-kevésbé sikerült is neki.

-Lehet? Mármint az alapján, amit most gondoltál, nem hiszem, hogy aggódnod kellene. Amúgy nem is értem, miért kavar fel ez ennyire – néztem félrefordított fejjel. Majd egy nagy levegőt vett, megnyugodott és elkezdett mesélni. Mindenről. Elmondott mindent, amit tudnom kellett a múltról. Közben elsétálgattunk a környéken.

-És aztán bumm! Minden rendbe jött egy szemvillanás alatt – fejezte be, vagyis vélte befejezni történetét.

-Ez király. És te csak láttad. Nem voltál részese, igaz? – kérdeztem, mire lehajtott fejjel válaszolt.

-Igen. Sajnos.

-És szerintem pont emiatt tört ki újra a viszály – állítottam.

-Hogy mi? Itt minden Fúria békében élt ezidáig. Ide még nem ért el a Fúriaviszály. Pedig hidd el, itt már minden Fúria megfordult – látszott szemében a félelem, ami egész testét átjárta. Ekkor lehet, hogy rádöbbentem valamire.

-Talán te vagy a kulcs! – jelentettem ki.

-Ezt meg mégis hogy érted? – nézett rám furán.

-Azt mondtad, hogy ide nem ért el a viszály. Lehet azért van ez, mert Te itt vagy, hogy megvédd a Fúriákat. Vagy valami békenagykövet vagy, amit a tudtod nélkül csinálsz. Nem tudom, de muszáj lesz kiderítenünk – támadt fel kalandvágyam.

-Én nem mehetek el innen – mondta aggódó arctekintettel.

-És miért nem? Bármely szigetet el lehet hagyni. Nem értelek – ráztam a fejem.

-Valami vagy valaki ideköt ehhez a helyhez, és sosem tudom emiatt elhagyni. Még ha hajóra is szállok, akkor is visszasodornak a hullámok. Fúriaként pedig a szél mindig ellenem van. Bármelyik Fúria elszállíthatna engemet, de még őket sem támogatja a szél. Valami vagy valaki itt akar engem tartani azóta, hogy megjöttem ide – mesélte, mialatt elmutogatta az egészet.

-Azt hiszem, tudom mi tart fogva – gondoltam bele. – Az ezer éves Fúriák azóta be vannak zárva egy tömlöcbe, amióta ide érkeztél. Szerintem ez lehet az oka annak, hogy te sem szabadulsz innen. Amúgy, neked van valami képességed, azon kívül, hogy Fúria vagy? – tettem fel a spontán kérdést, ami rég megfogalmazódott már bennem.

-Nem hiszem, hogy nekem van képességem. Lehet, hogy csak Fúria vagyok és nem Kivetett, mint ti – válaszolta szomorúan.

-Szerintem pedig igenis van képességed. Csak rá kell jönnünk, hogy mi az – néztem fel gondolkodva, vajon őt mivel áldotta meg a Fúrialét. – Viszont nekem most el kell mennem, mert még hosszú út áll előttem. Ne aggódj, még visszajövök – mondtam egy biztató mosoly keretében.

-Menj! Úgyis visszatérsz – mosolygott vissza. Ekkor átváltoztam és elrepültem vissza Új-Hibbant felé.

Az úton végig ellenem volt a szél, ráadásul a hullámok is egész magasra csaptak. Sok felhő volt az égen, esőfelhők is megbújtak köztük. Egészen addig hittem azt, hogy kibírom az utat, amíg egy villám belém nem csapott, de nem lett tőle semmi bajom. Egyedül csak a torkomat kaparta, így kilőttem egy plazmabombát magam elé és ettől láthatatlanná váltam. De ez nem tartott túl sokáig, és ettől kimerültem egy kicsit. Majdnem belezuhantam a vízbe, de végül sikerült összeszednem a maradék erőmet, így egy sziget erdő melletti területére csapódtam be. Fogalmam sem volt arról, hol voltam, csak rohamozó lépteket hallottam. Egyenesen felém tartottak. Annyi maradt még meg bennem, hogy megtorpantak előttem és már csak azt láttam, hogy a vezető előre lép felém. A többi mind homállyá lett.

Mikor felébredtem, már ember voltam és egy kunyhóban feküdtem és a plafon került velem szembe. Éles fény világított a szemembe, és testemen olyan sok súlyt éreztem, hogy azt hittem, liszteszsákokat raktak rám. Majd hangokat hallottam.

-Nézzétek! Felébredt! – szólt egy lágy női hang. Párat pislogtam, míg tisztán nem láttam.

-Ezt figyuzzátok! Világít a szeme! – kiáltott fel egy másik.

-De selymes hosszú haja van – mondta egy harmadik. Ekkor felpattantam, mire mindenki körülöttem hátrább ugrott ijedtében.

-Örülök, hogy ébren vagy – szólt egy ismerős hang. Fogalmam sem volt, hogy kié, amíg meg nem láttam őt.

-Atali? – kérdeztem bóbiskolva.

-Te lehet, hogy ismersz engem? – tette fel a kérdést.

-Nos, meglehet. Akkor a Szárnynővérek szigetén vagyok, igaz? – fogtam a fejem, ami még mindig fájt a becsapódástól.

-Igen. De te ezt mégis honnan tudod? – kérdezték páran vissza.

-Mert lehet, hogy már hallottam rólatok. Éppen Új-Hibbantra tartottam, amikor belefutottam egy viharba és ez a sziget volt a legközelebb. Nem szándékoztam becsapódni, csak így sikerült a landolás – kértem elnézést a történtekért.

-Azt mondtad Új-Hibbant? – nézett rám furán Atali.

-Ja, persze! Te még nem is tudod! Egy sárkányvadász éppen utánunk van, ezért el kellett hagynunk a szigetet, és találtunk is egy megfelelőt, amin mindenki úgy vélte, meg kellene telepednünk, de persze Hablaty nem így gondolja, mert ő meg szeretné találni a Titkos világot, ami őrület, hogy létezik, pedig érzem, hogy valós – hadartam el.

-És te miért nem vagy velük? – kérdezte a szobába lépve Minden.

-Ez egy nagyon, de nagyon hosszú történet – fújtam ki a levegőt.

-Rendben. Nekünk van időnk – mondták többen is. Ekkor hozzáláttam a történet elmeséléshez, amit hosszan nyújtottam vissza.

19. rész: Az ezer éves Fúria

Karácsony előtti héten kész lett a rész, és most pedig itt van, hogy ti is elolvassátok munkám gyümölcsét. Amúgy kellemes olvasást mindenkinek! És még a fejezet is elég hosszú lett.

*Hikari szemszöge*

Volt egy időszak, amikor még azt kívántam, bár ne Hilda vezetné a csapatot. Most viszont azt kívánom, bár itt lenne velünk. De amióta beszéltünk vele a könyvtárban, azóta nagyon zárkózott, és hogy fokozzam a helyzetet, el is tűnt. Egyedül annyit tudok, mint mindenki más, azt is a legtöbben Kristaltól hallottuk.

-Szerintetek milyen döntést hozott Hilda, hogy így eltűnt és még nem is szólt róla? – gondolkodott hangosan Kiara.

-Fogalmam sincs, viszont Kristal elmondása szerint délre tartott, de semmilyen nyomot nem hagyott maga után – válaszolta Elina.

-És ha kapcsolatba próbálnánk vele lépni? – vetette fel Dyra.

-Már biztos messze jár ahhoz – mondtam.

-És képes minket kirekeszteni is – rakta hozzá Nala. Hajnalban indulunk, és szinte még sehol sem tartunk pakolás terén. Majd hirtelen Hablaty rontott be a házba.

-Lányok! Hol van Hilda? – majd összenéztünk mindannyian tudva, hogy ő még semmit sem tud.

-Elment – válaszolt Melena.

*Én szemszögem*

Valójában nem azért mentem el, hogy a többieknek elmondjam a tervet, mikor-hol találkozunk, hanem túszokat kerestem. Mikor végül rájuk leltem, észrevettem, többségük Fúria volt.

-Ez lehetetlen – kaptam a számhoz, látva, mindegyik le volt láncolva lábánál, kezénél fogva. – Ti milyen Fúriák vagytok, hogy így be lettetek zárva? – kérdeztem.

-A nevem Salta, és hidd el, előbb-utóbb te is itt fogsz kikötni – hát, ez nem volt túl biztató.

-Ha rajtam múlik, ti mind kiszabadultok. Ígérem, nem hagylak cserben titeket.

-Honnan veszed? – jött egy újabb hang. Próbáltam a hang irányába nézni, de nem láttam semmit sem, így láthatatlanná váltam, majd megláttam egy nőt összekuporodva.

-Ezt hogy csinálod? Hogy válsz láthatatlanná? – kérdeztem tőle.

-Mi? Te látsz engem? – kérdezte meglepetten.

-Nos, igen. Végtére én is tudok láthatatlan lenni – feleltem.

-Hi-Hilda vagyok – mondta, mire az állam leesett.

-Mi-Mit mondtál? – rebesgettem szemeimet, mert nem hittem a füleimnek.

-A nevem. Hilda. Te? – úgy hiszem rájöttem mindenre.

-Szóval ti vagytok az ezeréves Fúriák? – tettem fel a kérdést dadogva. Erre mindenki, aki be volt zárva felállt és bámult engem.

-Ezt meg honnan tudod? – lepődtek meg.

-Mert én is Hilda vagyok – húztam el a számat egy apró mosolyra. – És te, Salta, hogy kerülsz ide? Mert te nem vagy ezeréves Fúria. Vagyis azok alapján, amit tudok – szegeztem a kérdést a velem szemben állónak.

-Segítettem volna nekik megszökni, de engem is elkaptak, és azóta itt tartanak minket. Kb. egy hónapja vagyok itt és azért jöttem hozzájuk, mert kerestem őket. A falunkban kitört a Fúriaviszály és gondoltam, ők képesek lennének megállítani. De ehelyett itt kötöttem ki – figyelemmel kísérve, amit mondott, és hogy mi történt még maradt egy kérdésem.

-És a többiek, ti mikor jutottatok ide?

-Hat éve. Vagy már hét? Évek óta nem számolom – szólt egy hang, ismereteim alapján Melena lehetett. – Hibbantról repültünk haza a saját szigetünkre, épp csak pár szigetnyire volt onnan délre. Viszont találkoztunk egy hajóval úton visszafele. Lőttek ránk, eltaláltak engem és Hikarit, a többiek pedig mentőakciót vetettek volna be, de sárkányok is voltak velük és a többieket is elkapták. Az egyedüli Fúria, aki kijutott innen az Kiara volt, mert követett minket. Láttam, ahogy tovább halad és gondolom segítséget kérni ment, viszont az sosem érkezett meg. Szerintem visszament a szigetünkre – fejezte be a történetet.

-Kiara a lány, aki csodált titeket, de ti nem engedtétek veletek csatázni. És pont emiatt tört ki megint a viszály. Ketté tört a virág közepe Hibbanton. Már nem működik rendesen. Nem tudjátok, miken mentem, vagyis mentünk keresztül, hogy idáig jussunk – ecseteltem, miközben próbáltam visszafogni könnyeimet.

-Elvesztettél valaki fontosat, igaz? – kérdezte Hilda, mire bólogattam, és egy könnycsepp elkezdett leperegni az arcomon. – Ne aggódj, ez minden vezetővel előfordul.

-A férjed, tudom – feleltem.

-Nehéz megválni azoktól, akik közel nőttek a szívünkhöz, akik miattunk halnak meg. És tudod, hogy nem tehetsz róla, mert ők döntöttek így – próbált mosolyogni, de nem jött össze neki sem.

-Amúgy meg – töröltem le kialakulni vágyó könnyeimet – hogyan éltek még? – mondtam ki a bennem már rég megfogalmazódott kérdést.

-A Fúriák halhatatlanok, betegségek és az öregedés nincs ránk hatással. Egyedül a Fúrialáz az, ami leverhet minket a lábunkról. Az egész a fejedben játszódik le, alszol, lázas vagy és próbálsz küzdeni. De eddig nem láttam senkit sem, aki belehalt volna. De ha sebződsz, akkor az emberi alakod lép életbe – ezután elgondolkodtam. Talán megkéne keresni azt a Kiarát is. Majd hirtelen elkezdtem valamiért zihálni, amit sem én, se senki körülöttem nem értett. Szemeimet szorítottam, fogaimat csikorgattam, valami a testemben rettenetesen szúrt, majd kinyitva a szememet már megint Xena folyosóján voltam.

-De jó, hogy végre megtaláltalak! – szólt és rohant felém. – Valamit tenned kell, mert nem sok idő van hátra, hogy bekövetkezzen a nagy csapás. Igyekezz, mert innen nem tudok segíteni neked – majd visszakerültem, de olyan váratlan volt, hogy a térdemre rogytam.

-Mi történt? – kérdezte Hilda. Egy mély levegővétel után felálltam, majd szóltam.

-Xena.

-Na, még ilyet! Veled beszél, minket pedig faképnél hagyott! Sokszor mi oldottuk meg egyedül a problémát – akadékoskodott Hikari.

-Nem az ő hibája – szólt Hilda. – Sokkal inkább az enyém.

-Ezt hogy érted? – kérdezte Melena.

-Úgy, hogy… Én mondtam neki, hogy csakis és kizárólag nekem üzenjen, elhitetve veletek, hogy ő nem törődik velünk – ez nagyon meglepett mindenkit.

-De láttam az emlékedet. Amikor… meghalt – mondtam elhalkulva.

-Igen. Meg kellett változtatnom, mert túl veszélyes lett volna számotokra, mindannyiótok számára, ha az igazat tudjátok meg – hajtotta le a fejét.

-Még nincs késő, hogy korrigáld a hibádat. Még felfedheted a valóságot – néztem a szemébe.

-Rendben. De mivel egyedül csak nekem maradtak meg a képességeim, mint Kivetett, így sajnos Karina már nem tud belenézni az emlékeimbe. Egyedül csak ő tudná visszaállítani, amit talán el sem kellett volna követnem.

-Ne aggódj. Szerintem a többiek már épp a hátrahagyott tervemet követik. Vagy legalábbis remélem, hogy megtalálták – néztem fel a vörös égre, reménykedve, hogy a lányok már hozzáláttak a papíron leírtakhoz.

*Hablaty szemszöge­*

Amióta elindultunk Hibbantról, a lányok furán viselkedtek. Mármint tudva, hogy Hilda eltűnt, ők továbbra is támogatták, hogy nyugatra tartva kutassuk fel a Titkos világot, nem értem, miért. Már reggel volt, ők pedig a sor legvégén figyeltek, hogy senki se menjen tévútra, míg én elöl vezettem, és a fejlesztett távcsövemmel néztem a horizontot. Majd Bélhangos szólt hozzám, újra.

-Úgy érzem, hogy folyton ezt kérdezem tőled, de… Ébredj, Morga, ébredj! Van valami konkrét terved, vagy… – és a válasz is mindig ugyan az.

-Csak repülünk tovább, amíg el nem érjük a világ végét.

-Á! Elég logikus – és a reakció sem változik.

-Aah! Még mindig nincs vége! – panaszkodott megint Takonypóc.

-Azért, mert a világ igazából kerek – kezdi elölről Fafej a csillagászati óráját. – Kerek a Nap, kerek a Hold, kerekek a csillagok, akkor is, ha kicsik és buták. Csillagok… – majd Fogatlan hirtelen elkezdett máshova nézelődni.

-Érzel valamit, pajti? – ekkor jobbra pillantva megláttuk.

-Ha! A Fényfúria! – kiáltotta Asztrid.

-Követ minket! – nézte anya is.

-Klafa! – kiáltotta Takonypóc, hiszen most először látja a sárkányt életnagyságban. Kivéve, hogy már látta Karina sárkányát, ami szintén egy Fényfúria. Habár nem sokszor mutatja magát, legalábbis felénk. Majd miután mindenki elkezdte megbámulni, megint eltűnt, mint két napja, fent a felhők között.

-Nézzenek oda! – lepődött meg Bélhangos.

-Hová tűnt? – csodálkozott Fafej is. – Ez miből van? Égből? – Majd Fogatlan utána száguldott.

-Hó! Lassíts, Fogatlan! – fentebb érve, viszont a nagy semmivel találtuk szembe magunkat. Vagyis ezt hittem, amíg magam mögé nézve meg nem láttam a felénk közeledő sárkányt. – Pajti, nézd, ki van itt! – egyre közeledett, és nem állt szándékában fékezni. Ekkor mosolyom leolvad az arcomról, majd a Fényfúria felkapott. – Ó, szia! Örülök, hogy végre személyesen… – mondatom viszont félbe szakadt, mert ledobott. Iszonyatosan ijesztő volt, még ordítottam is hozzá. De ezután szerencsére elkapott Fogatlan. Hallottam, ahogy mindenki a szituáción, de inkább rajtam nevetett. – Egyetlen szót se. Hirtelen megláttunk egy szigetet a felhőkből kilépve.

-Pisiszünet! – kiáltotta Halvér. Hogy őszinte legyek, igaza volt, le kell vetnünk a sátorfánkat, hogy reggel újult erővel folytathassuk az utat.

Minden sárkány cuccostól elkezdett berakodni a szigetre, annak többnyire erdős részére, hiszen jól fedett és van árnyék is. Majd hirtelen mindenki a falevelek hangos zúgására figyelt fel, mint ha valami becsapódott volna. A földre viszont nem más puffant, mint egy Légfúria. Mindenki azonnal körül vette, és észrevettük, hogy eltört az egyik szárnya.

-Anya! – szóltam, majd rohant is.

-Mondd, mit tegyek.

-Ágakat, köteleket! Sínt kell csinálni a szárnyának. A lába sincs a legjobb állapotban. Halvér, keress belső sérülések után! Takonypóc és Asztrid, ti állítsátok el a vérzést a lábánál – adtam ki a feladatokat, majd eltöprengtem, hogy vajon honnan jöhetett, mert a Légfúria nem gyakori sárkány, vagyis nem errefelé.

*Én szemszögem*

Minden leesett nekem, miután még beszélgettünk. Hildával megbeszéltük, hogy őt kiszabadítva elküldöm a többiek után, én pedig továbbra is Mogorral megyek.

-Akkor megvan a terv, igaz? – kérdeztem tőle.

-Igen. Láthatatlanul elrepülök nyugat felé, te pedig hozod magaddal Mogor seregét. Elkapjátok a sárkányokat, majd ráveszem Asztridot, hogy bátorítsa Hablatyot, aki valahogy legyőzi Mogort és után minden visszakerül a Fúriaviszály rendes állapotába – sorolta.

-Pontosan. Most pedig siess! Ha minden igaz, akkor el is indultak, és már hamarosan pirkad. Jobb lenne útközben utolérni őket – Ezután átváltozott Légfúriává és a sötétben eltűnt. Én eközben visszamentem Mogorhoz. – Hibbanton találkozunk – szóltam, majd elindultam, de ő visszarántott.

-Mondd meg, kérlek, mit kerestél a ketreceknél? – ez a kérdés olyan váratlanul ért, hogy levegőt sem tudtam venni.

-Körül néztem, beszélgettem a rabokkal. Gondoltam, nem gond, ha megtudok egy s mást rólad és a csapatodról – árnyékoltam őszintén.

-Értem. Akkor… majd Hibbant-szigetén – mosolygott, mire én hátat fordítva neki elindultam tovább.

*Hablaty szemszöge*

Már egy fél órája kezeljük a sárkányt, és látszólag a sebei szépen kezdtek gyógyulni. Viszont még mindig eszméletlen, pedig életjelei vannak. Ekkor már kénytelen voltam Melenához fordulni, hogy megtudjuk, mi is történt vele valójában.

-Akkor keressem meg egy sárkány emlékeit? De hisz eddig még nem csináltam olyat embereken kívül. Vagyis a Fúriák mások, mert ők emberek is – kötekedett tovább, mire én mosolyogva megráztam a fejemet.

-Akkor próbáld ki előbb egy eszméleténél levő sárkányon, lássuk, hátha működik – mondtam neki, majd fejemmel Fogatlan felé böktem. – Ha rajta menni fog, akkor kizárt, hogy ezen a sárkányon ne sikerüljön – biztattam.

-Rendben – sóhajtott, majd mosolyából ítélve szerintem sikerült. Majd a Légfúria felé fordult, hogy ugyanezt megtegye, de egyszer csak felpattantak a mellettem fekvő sárkány szemei, majd fehér füst lepett el mindent. A füstből köhögés hallatszott, majd valaki megszólalt.

-Hú, de régen repültem. Csoda, hogy élve megúsztam ezt a landolást – azt gondoltam, hogy ezt csak én és a lányok hallják, de mindenki felfigyelt a szövegre, amiből egyvalamit lehetett csak kikövetkeztetni.

-Ki vagy te? – tette fel a kérdést Melena előttem.

-Ó, hogy hol is hagytam a modorom – köhögött, miközben bocsánatot kért. – Először is, hihetetlen, hogy e úriember és a mögötte álló hölgyike nem ismert fel. Várjunk! Azok ott gyűrűk! Tudtam! Másodszor is szerintem a hangunk eléggé egyforma, de illetlenség nem bemutatkozni – erre a füst elkezdett szétoszlani. – A nevem Hilda, és én vagyok az ezer éves Fúria – és mikor már látható lett az alak, Asztriddal azonnal felismertük, hogy ez a mi barátunk volt, még hat évvel korábbról.

-De ez hogyan lehetséges? – kérdezte Asztrid, majd letérdelt mellé, és jó szorosan megölelte, majd én is követtem a példáját.

-A Fúriák halhatatlanok, az öregedés nincs ránk hatással. Ellentétben az emberi sérülésekkel. Na azok, ha nincsenek ránk hatással, istenek lennénk, de nem fontos. Hilda küldött – zárta komolyra mondandóját.

-Mármint a mi Hildánk, igaz? – kérdezte Hikari.

-Pontosan. Éspedig nem feladat nélkül küldött. Először is, reméli, hogy megtaláltátok a terve első felét – ebből lassan már egy betűt sem fogok érteni.

-Igen, és követtük is a benne leírtakat – adta válaszul Nala.

-Akkor jó. Most pedig jöhet a második szakasz – mosolygott kajánul, majd elment a lányokkal. És még egy köszönömöt sem kaptam.

„Meg fogja, csak várj, amíg a terv ki nem bontakozik” – ez olyan ismerős – „Igen, mert a hangomat csak megismered, te nagyeszes!” – na, most szállj ki a fejemből, bármennyire messze is vagy! – „Ami azt illeti, itt állok mögötted” – majd a sokk hatására úgy felpattantam miközben hátra néztem, hogy majdnem hátra estem. – „Ne olyan hevesen! Csak szólni jöttem, hogy bármi történjék is velem, ne hagyd, hogy egyedül csinálják végig” – ezzel meg mégis mire célzol? – „Ígéretet tettem valakinek, és most, hogy vele dolgozom, az életem a tét, hogy elkerüljük a nagyobb háborút. Hablaty. Ígérd meg! Muszáj lesz valakinek összetartani a csapatot! Te remek vezető vagy, és éppen ezért bízlak meg téged ezzel” – majd hirtelen elsuhant mellettem valami, és ő eltűnt. Vajon mire gondolt, amikor azt mondta, bármi történjék is vele? A nap további részében mindenki arról beszélt, hogy ez itt Új-Hibbant, amiről őket lebeszélni, nem jött össze. Estére mindenki felverte a sátrát az erdőben és környékén, és a szigeten már csak a tücsökciripelés volt hallható.

18. rész: Kísért a múlt

Nos, itt lennék végre egy újabb résszel. Remélem tetszik, habár picit rövid.

*Nala szemszöge*

Hilda már egész sokáig elvan. Már rég vissza kellett volna érnie, mert már látom Hablatyékat.

-Van itt valaki – jelentette ki Hablaty miközben egy apró nyílvesszőt helyezett egy asztalra.

-He? – Bélhangos csak ennyit tudott reagálni.

-Kijátszotta a felderítőinket és csapdát állított.

-És megzavarta a fiús dumcsit! – ezzel Fafej felvette a nyílvesszőt és mintha Eretre célzott volna, elhajította.

-Ho-ho-ho! – szerencsére csak a fát találta el, amit éppen cipelt.

-Majd én elintézem! – csattant fel Bélhangos, mire Hablaty lefogta.

-Lassíts, Bélhangos! Kell egy erdei keresőosztag és légi felderítés. Fogatlannal pedig megnézzük a partot – osztotta ki a feladatokat.

-Tudod, nem tanácsolnám, hogy elvidd Fogatlant bárhová, főnök – kezdett vészjósló hanglejtéssel Eret. – Tudom ki csinálta ezt. Emlékeztek, amikor egy sárkányvadászról beszéltem nektek, Mogor a Mord?

-Ja rémlik valami – mondtam neki.

-Na, ez az ő kézmunkája – válaszolt.

-Annyira nem lehet ügyes. Gazdátlanul hagyta a csapdát – mondta Hablaty, amin Eret csak nevetett.

-Semmi sem lehet puszta véletlen, ha az öreg Mogorról van szó. A vadászatért él. Bemászik a prédája agyába, hogy ő irányítsa minden lépését. Neki mindez játék – komorodott el.

-Ha! Akkor most nem tudja, hogy kivel játszik! – mondta vállvetve Asztrid.

-Így van. Volt már dolgunk ilyennel – helyeselt Hablaty.

-Nehogy alábecsüld őt, Hablaty! Higgy nekem. Még visszajön – jelentette ki.

-Mi pedig várni fogjuk – ezután Hablaty elkezdte kiosztani a feladatokat a Mogorral való találkozáshoz.

*Én szemszögem*

Már órák óta csak egy könyv felett roskadok, és még mindig nem találtam meg azt a választ, amit kerestem. Igazából már arról sincs fogalmam, hogy mit keresek valójában, nem beszélve arról, hogy miért is keresem. Majd hirtelen, mint ha a jövőbe lettem volna, olyan vibrálás-szerűen.

-De én nem tehettem mást! – könyörgött valaki, egy női hang volt, a térdén egy magas férfi előtt.

-Ó, drágám, ha nem tehettél volna mást, akkor mégis miért vagy itt? Te gyáva vagy! – mondta a férfi.

-De Mogor, ha meghal mindenki, akkor ki lesz, akit feláldozhatsz? Már nincsen más… – kérlelte, de aztán a férfi, mint kiderült Mogor a nyakánál fogva felemelte, és szorította.

-Hidd el, Hilda édes, meg fogod bánni, hogy nem haltál meg akkor – a szívem megállt egy pillanatra az alak neve hallatán, majd mikor a földre dobta, holtan feküdt és az arcát meglátva felismertem magamat. Majd véget ért a látomás. Még percekig ott ültem egyhelyben, amíg Hikari és Nala fel nem ébresztett bambulásomból.

-Hé! – szóltak.

-Jaj, bocsi, csak gondolkodtam.

-Azt láttuk – mondta szarkasztikusan Nala.

-Gondolom van valami, különben nem kerestetek volna – állítottam.

-Nos, ami azt illeti, van valami – kezdett bele Hikari egy kicsit olyan hangon, mintha nem tetszene neki, amit mondani szeretne.

-Ki vele. Ennél rosszabb már nem lehet a napom.

-Hát, kiderült, hogy van egy vadász, aki Fogatlanra pályázik, és ő az a Mogor fazon – egy fél percig még levegőt is elfelejtettem venni, amíg sikerült összeraknom a képet. Mogor egy Éjfúriavadász, és valamiért teszek neki valamit, amibe nem halok bele, így megöl az, aki Fogatlanra is vadászik, aki idehozta a Fényfúriát is, és én ebbe halok bele, ha minden igaz abból, amit láttam.

-Hilda? – kérdezték, hogy még élek-e, de még én sem tudtam rá a választ.

-Van még valami? – tettem fel, gondolva, hogy még más is van a háttérben.

-Nos, van. Ha Eret jól informált, akkor ma este visszajön és első megállója Hablaty háza lesz Fogatlan miatt – vázolta Nala.

-És?

-Kellesz, mert rajtaütést tervezünk hozzá – mondta félve Hikari, tudva, hogy mit reagálok.

-Tudjátok, hogy mi erről a véleményem, nem igaz?

-És? Tudod, hogy előbb-utóbb úgyis beleegyezel – vigyorgott Nala.

-Jól van. Mi a terv? – ezután alaposan elmesélték a tervet, amit az este meg is valósítottunk.

A látomásom óta arra sem tudtam koncentrálni, hogy miért is vagyok ott, ahol, annyira elkalandoztam. Ezután már csak a jelszóra figyeltem fel.

-Most! – kiáltotta Hablaty, mire mindenki berontott valahonnan a házba teljesen felszerelkezve. Én a tetőről ugrottam be a tetőablakon az egyik gerendára.

-Bocs, hogy rátok török – kért elnézés ironikusan Bélhangos, míg fejsze-kezét Mogorra meresztette.

-Azt hitted ide jöhetsz a házamba, beülhetsz az apám székébe, és fenyegetheted a sárkányomat? Ez itt Hibbant-sziget, és mi mindig megvédtük az otthonunkat nálad sokkal rosszabbaktól is – fenyegette Hablaty.

-Ú! Hogy forr benned a tettvágy, ez tetszik, csakhogy, attól tartok, hogy tévedsz. Mert hozzám foghatót nem láttál még sosem – ijesztegetett Mogor minket, majd hallottam sárkánylépteke, majd mire  fütyült, azok berontottak, savas köpetükkel szétmarták a házat. Próbáltam menteni a menthetőt, először is, a földön heverő könyvet, amit Hablaty olvasott, mielőtt belépett az ellenség a házba. A többiek addig egymást mentették, Bélhangos pedig kivitte Halvért a házból, amíg az össze nem dőlt.

-Legyen kész a sárkányom, mire visszajövök – kezdett bele újabb fenyegetésébe a gonosz – máskülönben elpusztítok mindent, amit szeretsz!

Ezután Hablaty és Valka elkezdtek kiutat keresni, míg én Mogor után rohantam és rátámadtam.

-Ez szép próbálkozás volt, de miért volt értelme? Úgyis láttam, hogy jössz.

-Akkor ezt lásd meg te féreg! – mondtam, majd hátráltam, miközben láthatatlanná váltam.

-Ha! Ez már nem jön vissza – mondta, és még mindig a füstöt bámulta, míg én a háta mögött álltam, majd meglendítettem a kardomat, de elkapta a karomat. – Szép volt! Gratulálok, de hallottam kardod susogását. Tudod mit? Te még jól jöhetsz nekem – mosolygott amíg én a fejében turkálva meg nem leltem célját, amire elmeresztettem a szememet. – Fogd! És majd, amint kell, szólítani fog a csatába, ahol mellettem harcolhatsz, ahol győzedelmet arathatunk együtt. Tudom, hogy erre vágysz, látszik a zöld szemeidben, amik úgy csillognak, mint az erdő legmélyebben elásott kincse. Hidd el, édes, ez nem nekem válok hasznomra, hanem téged segít – egy fél percig még néztem a köpenyt, amit elém dobott, belsejében tőrökkel, egy karddal, egy íjjal, rengeteg nyílvesszővel, és egy rakás pengével. Ezután döntésre jutottam.

-Rendben – nyújtottam a kezemet, amit meg akart fogni – De még előtte tisztázzunk valamit. Nem fogod meggondolni magad, mert ha így lesz, akkor magammal viszlek a sírba.

-Rendben – majd készültem kezet rázni velem, mire ő húzta el a kezét – De a nevedet sem tudom, kedves…

-Hilda – vágtam rá.

-Rendben, Hilda. Megegyeztünk – majd kezet ráztunk. Felvettem a köpenyt és eltűntem a füstös éjben. Azután senkihez nem szóltam, csendben hallgattam, ahogy Hablaty arról beszél, hogy felkeressük a Titkos Világot, és elindulunk nyugatra.

Otthon mindent összepakoltam, ami kellett, majd Kristallal elindultam egyedül az éjszakába.

-Hilda, minden rendben? Olyan csendes vagy egy ideje – kérdezte Kristal, mire egy könnycsepp legurult az arcomon.

-Semmi bajom, csak muszáj volt megtennem valamit a nagyobb jó érdekébe, de félek, hogy nem ez a helyes döntés – kezdtem kételkedni.

-Ne aggódj ezen. Bármit is tettél, minden bizonyára jó okkal tetted. És nem számít mi is az, amíg a mi érdekeinket tartottad szem előtt – mondta nyugodtan Kristal.

-Köszönöm Kristal. Erre szükségem volt – mosolyodtam el.

-Szívesen, máskor is.

-De egy valamit meg kell tenned értem – kezdtem neki.

-Jaj, ne, ez nem hangzik túl jól.

-Bármi lesz is, meg se próbáld megkísérelni a követésemet! – adtam ki neki parancsba, majd leugrottam a hátáról és elindultam a Mogor által megadott helyszínre sárkányként láthatatlanul, elrejtve az összes nyomot, amit ejtettem út közben. Mikor egész közel értem a szigethez, a vízhez lapulva repültem be, majd gyorsan átváltozva bementem azarénába, ahova Mogor hívott.

-Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan megérkezel. De tudtam, hogy számíthatok rád – fordult felém egy félmosollyal a pasas.

-Remélem én is számíthatok rád – mosolyogtam én is felé.

-Ó, ezen ne aggódj. Csak egyetlen kérésem van hozzád – kezdte, amit nem is kellett befejeznie, mert hallottam a gondolatait.

-Ezt nem tehetem meg – válaszoltam a fel sem tett kérésre.

-Még azt sem tudod, mit kérnék tőled – döntötte meg a fejét.

-Ó, nehogy azt hidd, hogy nem ismerem a szándékaidat. Nekem más célt szánt az élet, és ahhoz, hogy azt beteljesítsem, nem szabad ezt tennem. Azzal megszegném azt az ígéretet, amit egy barátomnak tettem – ködösítettem el a mondandóm szövegét.

-Értem. Tehát Fúriavérrel nem piszkolhatod be a kezeidet, nem igaz? – majd mikor egy szót gondolt, azonnal tudtam, hogy tudja.

-Nem változok át, és nem is fogok egy jó ideig. Nem kérheted tőlem, hogy mancsomat véssem egy Fúriába! – tiltakoztam.

-Akkor igaz. Xena teremtmény vagy.

-És tudni akarod miért engem választott? – kérdeztem, mire egy kést szegeztem a nyakához. – Mert nem csak a szavakkal tudok bánni.

-Viszont elfeledkeztél arról a tényről, hogy sárkányaim is vannak – mondta, majd elkezdett volna fütyülni nekik, mire én szorosabban nyomtam a kést a torkához.

-Egy füttyszó és magad vágod el – fenyegettem.

-Rendben – eresztettem el. – Értettem. De honnan tudtad a tervemet? Itt és most megölhetnélek, de nem teszem, mert valami azt súgja, te más vagy, mint a többi.

-Mert így is van. És hogy honnan tudom a terved, az maradjon titok. Amíg én felvázolom a tervet a többieknek, te előkészíted hozzá az eszközöket. És igen, még mielőtt kérdeznéd, most én parancsolok – ő ott állt nézve, ahogy elmegyek az arénából és a késeimet visszarakom a tartóiba.