14. rész: Hibbant története, 2. rész

Az előző részben történt:

-Már van is egy ötletünk. Nos, egyszer Gothi elmesélte nekünk a világ történetét, hogy mi is volt valójában, azaz, hogy alakult ki a sziget…

Xena létrehozta a világot… és az emberek az egyetlen létező szigetre, Fúriavölgyre telepedtek be. Ez még az a kor volt, amikor a sárkányok az emberek nyelvén beszéltek. Akkor döntötte el Xena, hogy minden Haddockot megajándékoz egy különleges képességgel, de akkor nem gondolt bele abba, hogy talán a többi ember rossz néven fogja ezt venni. Egyszer, pontosabban 3 évvel Hibbant-sziget fennállásának 2000-dik évfordulója után a vikingek belecsöppentek egy nagy viszályba, amit semmi és senki nem tudott megállítani. Ekkor döntött úgy az akkori főnök, hogy elköltöznek, de néhányan nem akartak velük tartani, mert úgy voltak vele, hogy minek ott hagyni azt a gyönyörű helyet, ahova születtek, s a főnök beletörődött. Hátrahagyva 15 nőt és 9 férfit, Hibbant-sziget népe megindult az ismeretlenbe. Kezdett eldurvulni a helyzet. Hilda és barátai elkezdték használni és napról napra fejleszteni képességeiket. Egyszer viszont találkoztak mindannyian Xenával, így megbeszéltek egy tervet, ami porrá égett, miután még több sárkányfaj elkezdett betelepedni a szigetre.

Sajnos a tervnek annyi volt és muszáj volt újjal előállni, de kevés volt az idő. Egy este, mikor Xena teremtményei álomba merültek, a Fúriaistennő egy látomást látott. Mint egy jótanács azt mondta:
„Ott fog befejeződni, hol az egész kezdődött. Viszont légy óvatos, nehezebb megtalálni, mint hinnéd!” Egész éjjel ez zúgott a fejében. Végignézett a világán, s megpróbált visszaemlékezni arra a párezer évvel ezelőtti megteremtésre.

-A virág!! – örült meg hangosan az istennő. Viszont amint emlékezett, hogy belecsapott a villám, és kő lett belőle, azonnal le is hangolódott. Teltek a hetek, amikből lassan hónapok, végül egy év lett. Az istennő pedig még mindig nem találta a virágot. A helyzet viszont kezdett eldurvulni, de nagyon. Minden Fúria betelepedett a szigetre és ha összefutott egy fajtársával, akkor már az nem jó dolgot jelentett. Már az emberek is dühösek lettek Xenára, mert nem segít nekik. Egyik nap az öldöklés sok sárkány életét elvette, ezek között volt egy bátor férfi is, aki a női csapat vezetőjének, Hildának a férje. Felesége amint meglátta vérben áztatott testét, azonnal odarogyott mellé és olyan hangosan üvöltött, hogy abba a föld is beleremegett. Ekkor felállt és düh csillogott zöld szemeiben.

-XENA! Ha valóban törődsz velünk, küldj egy jelet, mit kéne tenni! - kiáltotta, amikor válaszra lelt. Egy fénysugár világított egy pontra a sötét égből Hibbant közepén. Körülötte volt néhány abszolút kivehető kőforma. Valami virágot ábrázolt. Egy kör, körülötted kilenc ovális kő. Ott állt, és rájött valamire. - Lányok! Gyertek ide! - ezzel mind ráálltak az ovális kövekre, és elkezdett mind kéken világítani. Ekkor egy kör alakú robbanás jött létre, és mindenki leállt a veszekedéssel. Ez azt jelentette, a viszály véget ért. A lányok és az a pár megmaradt férfi újjá építette a falut, és közben üzentek a népüknek, hogy visszatérhetnek, mert a veszély elmúlt. Viszont egy valamit nem vettek számításba. Az a kör, ami a virág közepét alakította, az megrepedt, vagy inkább ketté tört. Így hát a béke nem tarthat örökké.

*Vissza a jelenbe*

*Én szemszögem*

-És ennyit tudtunk meg – fejezte be Helena.

-Már ez is több a semminél. Most akkor megmentjük Dyrát, aztán pedig megkeressük az a virágot – ajánlotta Hikari. Ekkorra már meg is voltam a tervvel.

-Lássunk neki! – mondtam, majd elmondtam az egész akció tervét. Helena és Kiara mennek elterelni Ryker figyelmét, míg én Hikarival felcsusszanunk a hajó fedélzetével. Nala és Melena fentről figyelik a történéseket esetleg, ha valami baj történne, akkor rendet tegyenek. Elina és Elena mennek a faluba, hogy lenyugtassanak mindenkit, hogy hamar véget fog ez érni. Karina és Lillandél Asztridot vigyázza, hogy amint felébred, ne merjen valami őrültséget csinálni. Sarah és Maja pedig Hablatynak segít a dolgaival, mert útközben néha ő is be tud pánikolni a saját módján. Szerencsére nem úgy, ahogy Takonypóc teszi. Szóval elindultunk tenni a dolgunkat.

-Te itt maradsz, én lemegyek – mondtam Hikarinak, és elindultam a hajó mélyébe. – Dyra! – kiáltottam suttogva. Majd meghallottam pár nyüszítést. – Dyra? – kérdeztem, majd megláttam őt egy oszlophoz kötözve egy mellettünk levő csónakban, ami éppen süllyedt és egyre távolodott. Hikari is pont őt nézte, mire egymásra néztünk, majd átalakultunk, hogy kiszabadítsuk őt a fulladástól. Hikari megfogta a csónakot az árbócnál, én pedig visszaváltozva kioldoztam őt. Viszont miután elszakítottam a köteleket, azonnal a karjaimba esett. Majd Hikari felkapott a hátára és gyorsan elrepültünk a hajó közeléből. Micsoda szerencsénk volt! Ryker észrevett minket, és ránk szegezte íját, de az a jó, hogy mindig magamnál tartom a kardomat, így gyorsan hárítottam a felénk érkező nyilat.

-Azért ennél sokkal gyorsabbnak kell lenned! – kiáltottam neki.

-Azt hiszem ezt inkább nekem kellene mondanom – válaszolta kaján mosollyal az arcán, mire rám jött a felismerés.

-Már megint? – kérdeztem magamtól. – Hikari? El tudod vinni Dyrát egyedül? – tettem fel a kérdésemet.

-Persze. Mit tervezel?

-Egy olyan csetepatét, amire már évek óta várok – mondtam neki tervemet, majd leugrottam a hátáról. Ezután átváltoztam, majd nekirontottam Rykernek. Elvittem egy kis sziklaszigetre, ott visszaváltoztam. – Szeretnéd megtudni, hogy mire vagyok képes, ha sárkánygyökérrel sebesítesz meg? – Majd a szemem összehúzódott és csak a dühöt éreztem. Azt a féktelen dühöt, ami mindig elragadott, amíg meg nem találták a lányok Tüsit. Viszont ez sokkal erősebb volt, jóval nagyobb és túltett magamon. Már alig tudtam irányítani az érzelmeket, így egy pillanatban azon kaptam magamat, hogy már a kardot szorítom Ryker nyakához. Ekkor ért véget a dühidő.

-Kérlek, ne! – könyörgött, mire elengedtem, szép lassan. Szerencsére nem tett semmi olyan mozdulatot, amit megbánt volna. – Mi vagy te? – kérdezte tőlem.

-Idővel megtudod, ha elfogadod a sárkányokat és soha, de ismétlem SOHA nem fogsz ártani nekik semmilyen módon, se nekünk, vagy ígérem, hogy nem ez volt az utolsó, hogy így láttál – lehorgasztotta a fejét, majd vett egy nagy levegőt és kibökte a választ.

-Legyen – ekkor elkezdünk vissza indulni, majd visszatérve rajtam csodálkozott az egész... világ, ha mondhatom így.

-Te most komolyan mondod, hogy adsz Rykernek még egy esélyt? – kérdezte Melena.

-Végül is Majának is megadtuk, ő miért nem kaphatná meg? – válaszoltam.

-Hát eléggé fairnek tűnik – állapította meg Hikari.

-Hilda, lehet egy kérdésem? – kérdezte Maja, miközben elhúzott. – Tüsi nem kell? – ezzel a bal oldalamon tátongó sebre mutatott.

-Jó lenne. De ezt tartsd meg – adtam a kezébe a sárkánygyökeres nyílvesszőt.

-És ez minek kell? – jött a kérdés, amire már a választ is tudtam.

-Tudod, ha rosszul alakulnak a dolgok Rykerrel, akkor lőj meg, döfd belém, vagy bármi, csak én szeretném ellátni a baját – erre bólintott, így gyorsan hívtuk Tüsit, hogy kiszívja az ártó anyagokat, így megint fekete lett minden, nem mintha nem szoktam volna meg...

*Maja szemszöge*

Most Hilda megbízott egy óriási feladattal! Te jó ég!! Eddig még senki sem adott nekem ennyire nagy megtiszteltetést. De félek, ha Ryker megszegi a szavát, és nekem kell ezt megtennem Hildával, akkor a többiek még mindig a gonoszt fogják bennem látni. Szóval egy kicsit félek. Elrejtettem a nyilat az enyéim között, így senki sem fogja látni a különbséget, majd visszamentem a többiekhez. Addigra Hilda is eszméletéhez tért, ezért elmentem, mert gondolom nem leszek annyira szükséges.

*Hikari szemszöge*

Már tizenöt perce, hogy itt ülök Dyra mellett, de semmi sem történt, Gothi mindent megtett, amit tudott, de nem sikerült Dyrát felébreszteni. Úgy tűnik kómába esett… Miért minden rossz hírt nekem kell közölni? Egyáltalán, miért van olyan, hogy rossz hír? Na, jó, ne most filozofáljunk, csak hát, ez értelmetlen.  Úgy gondoltam, hogy jobb lenne, ha azonnal tájékoztatnám a többieket.  Valahogy úgy éreztem, sosem fog felkelni. De Hildáéknak tudniuk kell róla.  Csak nem tudtam, hogyan mondjam el nekik.

-Szerintem ideje lesz indulnom – mondtam magamnak, majd elindultam lefelé a többiekhez.  Ők nagyjában beszélgettek, de nem tudtam, miről.  Szóval amint odaértem, meg is kérdeztem.

-Tudod, úgy gondoltuk, Ryker is áttérne a jóra, és arról vitatkoztunk, hogy mi lenne hogyha mégsem annyira jó amennyire tetteti magát – válaszolta Helena. - De te miért vagy itt? Nem Dyrával kéne lenned?

-Dehogynem. Csak tudod, nos hát, van egy kis gond – válaszoltam.

-Miféle gond? – a kellemetlen kérdést Elina tette fel.

-Hát az van, hogy Dyra nem akar felébredni – böktem ki végül egy fél perc ööö-zés után.

-Miaz, hogy nem akar felébredni!? – akadt ki Hilda. – Így nehezebb lesz véget vetni a viszálynak, ha hiányzik egy személy!

-Tudom, de még Gothi sem érti, mi történik vele.

-Melena! Nem tudnál mondjuk vele egyidejűleg az emlékeire csatlakozni? – ajánlotta Elena.

-Nos, hát megtehetem, de nem hiszem, hogy sokat megtudnánk, hiszen nincsen eszméleténél – vitatkozott Melena.

-Attól független egy próbát megér. Nem?

*Dyra szemszöge*

Amióta a kötél annyira elszorított, hogy miután kioldozott Hilda, minden elfeketedett, azóta csak emlékképeket látok. Mindenfélét múltból, jelenből, jövőből, innen, onnan és gyakorlatilag, mintha én lennék Nala, csak éppen én nem ő vagyok. Ezért egy kicsit furcsállom az egészet. Viszont a legérdekesebb jelenet, amit láttam az az volt, hogy Dragoval megint szembe kell majd nézni. A legizgalmasabb pedig az volt, amikor Hablaty és Asztrid esküvőjét láttam. A legfélelmetesebb viszont az, hogy láttam Hablatyot, ahogy ledöfi Drago. A legfurcsább pedig az volt, hogy a Fúriaviszály nem állt le, amikor azt a módszert alkalmaztuk, amit az előttünk ezer éve élők. Még volt pár emlékkép, amit láttam, és egyszer csak azon kaptam magamat, hogy egy vakító fehér helyen vagyok, ahol nincs fal és nincs mennyezet. Mintha a semmi lenne.

-De ez nem a semmi.

-Tessék?

-A hely, amire azt mondtad, hogy a semmi, az nem is az…

-De hisz teljesen üres.

-Csak azt hiszed. Gyakorlatilag te is itt vagy, én is itt vagyok, és már csak a fantáziád hiányzik ahhoz, hogy ez a hely teljes legyen. Nézd! Egy aranyos szék! – csak néztem, hogy a nő, azokkal a szárnyakkal ott elképzel egy széket és leül. Talán nekem is hinnem kéne benne. Így gondoltam, leülök egy babzsákra, erre az egész helység megtelt dolgokkal. Asztal, ételek, székek és mindenféle dolog volt ott, ahol éppen voltam.

-Te ki vagy? – kérdeztem végül.

-Örülök, hogy végre rájöttél, hogy hinni egyszerűbb. Én Xena vagyok, gondolom hallottál rólam – erre bólintottam. – Jó. Nos, azért vagy itt, mert Neked kell megtudnod pár dolgot – ezen csak úgy néztem. Nem értettem, hogy miért én nekem kell megtudnom valamit. – Nyugi, nekem is furcsa a gondolat, hogy neked, Dyra, neked kell megtenned azt, amit senki más nem tehet meg.

-Mégis milyen dolgot kell megtennem? – érdeklődtem.

-Tudod, azokat az emlékképeket nem véletlenül láttad csak te. Ezek mind a múlt, a jelen és a jövő képei, amik megtörténtek, amik biztos meg fognak történni és amik elég valószínű, de nem biztos, hogy meg fognak történni… Te az illúzió mestere vagy, Dyra, amit nem fogok megtagadni, de éppen ezért kell megtenned neked azt, amit senki más nem tehet. De légy óvatos, ha ezt megteszed, akkor minden meg fog változni! Nem tudhatod, mit hoz a jövő, de láttad, mi történt a múltban, úgy cselekedj! – majd hirtelen felkeltem.

 -Áu! – kiáltottam, mert hát, ha beütöd a fejedet, az fáj.

-DYRA! – örült fel mindenki körülöttem.

-Meddig voltam kiütve? – kérdeztem még a fejemet masszírozva.

-Úgy kb. egy hétig feküdtél itt. Azt hittük, hogy nem fogsz felébredni – válaszolta Hikari.

-Az őszintét bevallva, én is azt hittem, hogy sosem szabadulok ki – vallottam be.

-És mi történt veled? Mert még Melena sem látott az emlékeidbe – kérdezte Hilda.

-Olyan dolgok, amikre talán a választ még én magam sem tudom. Meddig kell még itt feküdnöm? – váltottam gyorsan témát.

-Úgy kb. egy-két napot, aztán mehetsz amerre látsz. De mégis milyen dolgokról beszélsz? Mert hát ahogy most nézem, semmiféle emléked sincsen az elmúlt 7 napból. A legutolsó az, amikor Hilda és Hikari kiment téged – mi van? Ezt aztán jól megoldotta. Viszont nem örülök, hogy Melena visszaváltotta a témát.

-Hát, miközben eszméletlen voltam, egy feladattal meg lettem bízva.

„Vajon ki is bízott meg…”

-Ugye tudod Hilda, hogy ez eléggé szarkasztikusan hangzott? – amire csak úgy furcsán mosolygott.

„Talán baj, hogy hangosan gondolkodom?”

„Dehogy, de azért jobb lenne a stílust hanyagolni.” – erre bevágta a durcit. Ilyenkor olyan cuki…

„HALLOTTAM ÁM!”

-Gondolom megint „gondolatban kommunikáljunk”-ot játszottatok – tette fel Helena.

-Hát igen – válaszoltam. – Van esetleg valami újdonság, amiről tudnom kéne?

-Szerencsére sikeresen leállítottuk a viszályt az Éj- és a Füstfúriák között, azóta semmi érdekes – válaszolta Elena.

-És most akkor? – kérdeztem.

-Várunk – fejezte be Hilda.